Az ártatlan Jób ismeri Isten hatalmát

27 ¹Jób folytatta beszédét és így szólt: ²Amint igaz, hogy él az Isten, ki elvette igazam, s a Mindenható keserűvé tette a szívem, ³addig, amíg csak lélegzet van bennem, s Isten lehelete van az orromban, ⁴ajkam álnokságot addig biztos nem szól, sem a nyelvem nem mond hazugságot. ⁵Távol legyen tőlem, hogy nektek helyeseljek, ártatlanságomat nem adom fel holtig. ⁶Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem. ⁷Ellenségeim jussanak a gonoszok sorsára, ellenfeleim meg a bűnösökére! ⁸Mit remél a bűnös, mikor imádkozik, mikor fölemeli lelkét az Istenhez? ⁹Talán meghallgatja kiáltását Isten, amikor majd balsors szakad a nyakába? ¹⁰Örömét leli-e a Mindenhatóban, és mindig segítségül hívhatja az Istent? ¹¹Elétek tárom az Isten tetteit, a Mindenható terveit nem tartom titokban, ¹²hiszen magatok is mindnyájan láttátok. Miért tápláltok tovább is hiú reménységet?

Cofár beszéde: Az átkozott

¹³Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ezt adta örökségül a Mindenható a zsarnoknak. ¹⁴Ha sok is a fia, kard várja őket, és nem lakhatik jól kenyérrel a sarjuk. ¹⁵Maradékaikat pestis viszi sírba, és az özvegyeik nem tartanak gyászt. ¹⁶Ha ezüstöt halmoz fel, mintha csak por volna, a ruhát csak sárnak rakja csomóba. ¹⁷Ő csak gyűjtögeti, de fel a jámbor ölti, az ezüstjét meg a tiszta örökli. ¹⁸Házát, mint a pók a hálóját, úgy építette, olyan az, mint a csősz csinálta kunyhó. ¹⁹A gazdag lefekszik, nem kezdi el újra, felnyitja a szemét, és már semmi sincs meg. ²⁰Nappal, mint az árvíz, bajok zúdulnak rá, elfújja éjszaka a viharnak szele. ²¹Keleti szél viszi, nincsen maradása, elsöpri onnét, ahol a lakóhelye volt. ²²Irgalmat nem ismerve nyilakat szór rá, menekülnie kell a hatalma elől. ²³Kezüket összecsapva tapsolnak fölötte, és saját házából utánapisszegnek.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet