Jób befejező beszédei: Védi ártatlanságát

27 ¹Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: ²Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, ³hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, ⁴nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. ⁵Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. ⁶Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret. ⁷Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok. ⁸Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? ⁹Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül? ¹⁰Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?

A gonoszok sorsa rosszra fordul

¹¹Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét. ¹²Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? ¹³Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: ¹⁴Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik. ¹⁵Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt. ¹⁶Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát: ¹⁷összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. ¹⁸Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít. ¹⁹Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije. ²⁰Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. ²¹Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről. ²²Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. ²³Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet