45Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön.
46Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lamma szabaktani? azaz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
47Néhányan az ott állók közül, akik hallották, így szóltak: „Ez Illést hívja.”
48Egy közülük azonnal elfutott, silány borral itatott át egy szivacsot, nádszálra tűzte, és inni adott neki.
49A többiek pedig ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse?!”
50Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
51Íme, a szentély kárpitja kettéhasadt felülről az aljáig. A föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.
52A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.
53Kijöttek a sírokból, és feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.
54Amikor a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: „Bizony, ez Isten Fia volt!”
33Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.
34Három órakor Jézus hangosan felkiáltott:
– Éli, Éli, lamma szabaktani? – ami azt jelenti: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
35Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak:
– Nézd, Illést hívja!
36Valaki elfutott, silány borba mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt:
– Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?
37Jézus azonban hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
38Ekkor a szentély függönye felülről az aljáig kettéhasadt.
39Amikor a százados, aki szemben állt vele, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta:
– Bizony, ez az ember Isten Fia volt!
28Ezután Jézus, mivel tudta, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt:
– Szomjazom!
29Volt ott egy silány borral teli edény. Izsópra tűztek egy borral átitatott szivacsot, és a szájához tartották.
30Miután Jézus elfogadta, ezt mondta:
– Elvégeztetett!
És fejét lehajtva, kiadta lelkét.