Keresés a Bibliában

11Jézust a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya? Jézus így szólt:
– Te mondod.
12De amikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. 13Akkor így szólt hozzá Pilátus:
– Nem hallod, mi mindent vallanak ellened?
14Jézus azonban egyetlen vádra sem válaszolt neki, úgyhogy a helytartó nagyon csodálkozott.
15Az ünnep alkalmával a helytartó szabadon szokott bocsátani egy foglyot, akit a sokaság kívánt. 16Volt pedig akkor egy hírhedt fogoly, akit [Jézus] Barabásnak hívtak. 17Amikor összegyűltek, Pilátus ezt mondta nekik:
– Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: [Jézus] Barabást vagy Jézust, akit Messiásnak mondanak?
18Tudta ugyanis, hogy irigységből szolgáltatták ki neki. 19Amikor a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, ugyanis sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” 20A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig ölessék meg. 21A helytartó erre ezt mondta nekik:
– Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?
Azok ezt mondták:
– Barabást.
22Pilátus így szólt hozzájuk:
– Mit tegyek Jézussal, akit Messiásnak mondanak?
Mindnyájan ezt mondták:
– Keresztre vele!
23Erre ezt mondta:
– De hát mi rosszat tett?
Azok még hangosabban kiáltoztak:
– Keresztre vele!
24Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt forrongás támad, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt:
– Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok!
25Az egész nép ezt mondta:
– Vére rajtunk és gyermekeinken!
26Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megkorbácsoltatta, és átadta, hogy feszítsék meg.
27Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és köré gyűjtötték az egész csapatot. 28Levetkőztették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. 29Tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” 30Azután leköpték, elvették tőle a nádszálat, és a fejére vertek vele.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2Így kezdték vádolni:
– Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy fölkent király.
3Pilátus megkérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya?
– Te mondod – válaszolta.
4Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz:
– Semmi ítéletre méltót nem találok ebben az emberben.
5De azok erősködtek:
– Tanításával egész Júdeában fellázítja a népet. Galileában kezdte, s most itt van.
6Pilátus ezt hallva megkérdezte, hogy Galileából való-e ez az ember. 7Amikor pedig megtudta, hogy Heródes joghatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. 8Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy majd valami csodajelet művel az ő szeme láttára. 9Hosszan kérdezgette, de ő semmit sem válaszolt neki. 10Ott voltak a főpapok és az írástudók is, és hevesen vádolták. 11Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetéssel bánt vele. Kigúnyolta, majd fényes ruhába öltöztetve küldte vissza Pilátushoz. 12Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötött. Előtte ugyanis ellenségek voltak.
13Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, 14és így szólt hozzájuk:
– Ezt az embert azzal hoztátok elém, hogy félrevezeti a népet. Íme, én előttetek hallgattam ki, és nem találtam ítéletre méltónak ezt az embert egyetlenegy dologban sem, amivel vádoljátok. 15De még Heródes sem, hiszen visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. 16Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom. 17[] 18Erre valamennyien egyszerre kiáltották:
– Halál rá! Barabást bocsásd el nekünk!
19Ez utóbbit a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. 20Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. 21De ezek kiáltoztak:
– Feszítsd meg, feszítsd meg őt!
22Ő azonban harmadszor is ezt mondta nekik:
– De hát mi rosszat tett? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő vétket. Megkorbácsoltatom, és szabadon bocsátom.
23De azok hangos kiáltásokkal egyre csak kérték, hogy feszítse meg. És kiáltozásuk győzött.
24Pilátus úgy döntött, hogy legyen meg, amit kérnek. 25Szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve; Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

23,17 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.


29Pilátus tehát kijött hozzájuk az épület elé, és megkérdezte:
– Mivel vádoljátok ezt az embert?
16Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Azok tehát átvették Jézust.

KNB SZIT STL BD RUF KG