7 ¹Miután elmondott mindent, amit a népnek tanítani akart, bement Kafarnaumba. ²Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. ³Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte, jöjjön el, és mentse meg a szolgáját.
⁴Amikor odaértek Jézushoz, nyomatékkal kérték:
– Méltó rá, hogy megtedd a kedvéért, ⁵mert szereti népünket, s ő építtette a zsinagógát nekünk.
⁶Jézus erre elindult velük. Amikor már nem járt messze a háztól, a százados elébe küldte barátait, és ezt üzente neki: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó arra, hogy az otthonomba jöjj. ⁷Ezért nem tartottam magamat méltónak arra, hogy elmenjek hozzád. Csak egy szót szólj, és szolgám biztos meggyógyul! ⁸Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, s nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok egyiknek: »Menj el!«, elmegy; és a másiknak:
»Gyere ide!«, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, megteszi.”
⁹Amikor ezt meghallotta, Jézusban csodálat ébredt iránta. Megfordult, és így szólt a nyomában járó sokasághoz:
– Mondom nektek, még Izraelben sem találtam ekkora hitet!
¹⁰Mikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.
¹¹Ezután elment egy Naim nevű városba. Vele mentek tanítványai is nagy sokasággal együtt. ¹²Amikor közeledett a város kapujához, íme, egy halottat hoztak kifelé. Egy özvegyasszony egyetlen fiát. A városból nagy sokaság jött vele. ¹³Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: „Ne sírj!”
¹⁴Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” ¹⁵Erre felült a halott, és beszélni kezdett. Jézus pedig átadta őt anyjának. ¹⁶Félelem fogta el mindnyájukat, és dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk, és Isten meglátogatta az ő népét.” ¹⁷Ez a hír elterjedt róla Júdea-szerte és az egész környéken.
¹⁸Minderről beszámoltak Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, ¹⁹és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel:
„Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?” ²⁰Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták:
– Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
²¹Abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból; sokakat megszabadított gonosz lelkektől, és jó néhány vaknak visszaadta a látását. ²²Így válaszolt nekik:
– Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok! Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, s a szegényeknek hirdetik az örömhírt.
²³Boldog, aki nem botránkozik meg miattam!
²⁴Amikor János követei elmentek, a sokaságnak Jánosról kezdett beszélni:
– Miért mentetek ki a pusztába? Szél ingatta nádszálat látni? ²⁵Nem? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak. ²⁶Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Igen, sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat! ²⁷Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm előtted követem, aki majd elkészíti előtted utadat. ²⁸Mondom nektek, asszonytól születettek között nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.
²⁹Az egész nép hallgatta, s még a vámszedők is elismerték Isten akaratát azáltal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével. ³⁰A farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten tervét azáltal, hogy nem keresztelkedtek meg általa.
– ³¹Kihez hasonlítsam hát e nemzedék tagjait? Kihez is hasonlók? ³²Hasonlók azokhoz a gyerekekhez, akik a piacon ülnek, és azt kiáltozzák egymásnak: „Furulyáztunk, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem sírtatok.” ³³Eljött ugyanis Keresztelő János. Kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és azt mondjátok: „Megszállott!” ³⁴Eljött az Emberfia. Eszik és iszik, erre azt mondjátok: „Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja.” ³⁵De a Bölcsességet valamennyi gyermeke felismerte.
³⁶Egy farizeus arra kérte, hogy egyék nála. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. ³⁷Íme egy bűnös asszony, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában. Illatos olajat hozott alabástromedényben.
³⁸Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg. Csókolgatta a lábát, és megkente illatos olajjal. ³⁹Amikor látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha próféta volna, tudná, ki és miféle ez az asszony, aki érinti. Tudná, hogy bűnös.” ⁴⁰Jézus így szólt hozzá:
– Simon, mondanék neked valamit.
– Mester, beszélj! – válaszolta.
– ⁴¹Egy hitelezőnek volt két adósa. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. ⁴²Mivel nem volt miből megadniuk, mindkettőnek elengedte a tartozását. Vajon melyikük szereti őt jobban?
⁴³Simon így válaszolt:
– Úgy gondolom, az, akinek többet engedett el.
– Helyesen ítéltél – válaszolta.
⁴⁴És az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak:
– Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba. Lábamra nem adtál vizet, ő pedig a könnyeivel öntözte lábam, és hajával törölte meg. ⁴⁵Nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, egyre csókolgatja a lábam. ⁴⁶Nem kented meg olajjal a fejem, ő pedig illatos olajjal kente meg a lábam. ⁴⁷Ezért azt mondom neked: sok bűne – akármennyi lett légyen – bocsánatot nyert. Ez abból is látszik, hogy mekkora szeretetet mutatott. Akinek keveset bocsátanak meg, kevés szeretetet mutat.
⁴⁸Az asszonynak pedig ezt mondta:
– Bűneid bocsánatot nyertek.
⁴⁹Az asztalnál ülők erre mondogatni kezdték egymás között:
– Kicsoda ez, hogy megbocsátja a bűnöket is?
⁵⁰Ő pedig így szólt az asszonyhoz:
– Hited megmentett téged. Menj békével!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet