Keresés a Bibliában

14Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely vádolt bennünket. Eltávolította azzal, hogy odaszegezte a keresztfára. 21Titeket is, akik egykor idegenek voltatok, és akiknek ellenséges érzülete a gonosz cselekedetekben nyilvánult meg, 22Isten kiengesztelt most az ő emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson az ő színe elé,

KNB SZIT STL BD RUF KG


13Krisztus megváltott minket a Törvény átkától azáltal, hogy értünk magára vette az átkot – mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ –,

KNB SZIT STL BD RUF KG


21Most viszont a Törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amiről tanúságot tesznek a Törvény és a Próféták: 22Isten igazsága a Jézus Krisztusban való hit által mindenkinek, aki hisz, mert nincs különbség. 4hogy a Törvény jogos követelése teljesüljön bennünk, akik nem a test szerint járunk, hanem a Lélek szerint.

KNB SZIT STL BD RUF KG


17Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a Törvényt vagy a prófétákat! Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem.

KNB SZIT STL BD RUF KG


7 1Nem tudjátok, testvérek – a Törvény ismerőihez szólok –, hogy a Törvény addig uralkodik az emberen, amíg él?
2A férjes asszonyt például, amíg él a férje, a Törvény hozzá köti; de ha férje meghal, fel van mentve a Törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte. 3Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek minősül, ha más férfié lesz, de ha férje meghalt, megszabadul a törvényes kötöttségtől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz.
4Ugyanígy ti is, testvérek, meghaltatok a Törvény számára Krisztus teste által, hogy másé lehessetek: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek. 5Mert amíg test szerint éltünk, tagjainkban hatottak a bűnök Törvény által szított szenvedélyei, és a halálnak termettek gyümölcsöt. 6Most azonban, miután meghaltunk annak, ami fogva tartott minket, kikerültünk a Törvény hatálya alól, úgyhogy a lélek adta új életben szolgálunk, nem pedig a betű szabta régiben.

KNB SZIT STL BD RUF KG


15Hiszen nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. 28Nincs többé zsidó és görög, nincs szolga és szabad, nincs férfi és nő, mert ti mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban. 6Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

KNB SZIT STL BD RUF KG