Keresés a Bibliában

20Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen. 21Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá:
– Uram, Jézust szeretnénk látni.
22Fülöp elment, és szólt Andrásnak, majd András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. 23Jézus így válaszolt nekik:
– Eljött az óra, amikor megdicsőíttetik az Emberfia. 24Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földre hullott búzaszem meg nem hal, egymaga marad; de ha meghal, bőséges termést hoz. 25Aki ragaszkodik életéhez, elveszíti azt; aki pedig nem ragaszkodik életéhez e világon, örök életre őrzi meg azt. 26Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.
27Most megrendült a lelkem, és nem tudom, mit mondjak. Atyám, vezess engem az üdvösség re ettől az órától fogva! Bizony, éppen ezért jutottam el eddig az óráig! 28Atyám, dicsőítsd meg Neved!
Erre hang hallatszott az égből:
– Már megdicsőítettem, és még meg is fogom dicsőíteni.
29A körülöttük álló sokaság hallotta ezt. Azt mondogatták, hogy mennydörgés volt; mások viszont így szóltak: „Egy angyal szólt hozzá.”
30Jézus így válaszolt:
– Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem értetek. 31Most van az ítélet e világ fölött, most vetik ki e világ fejedelmét. 32Én pedig, amikor felemelnek a földről, magamhoz vonzok minden embert.
33Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

KNB SZIT STL BD RUF KG