Keresés a Bibliában

14és a testvérek többségének bizalma az Úrban bilincseim által megerősödött, és félelem nélkül hirdetik az igét. 15Némelyek ugyan irigységből és versengésből, mások azonban jó szándékkal hirdetik Krisztust. 16Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére vagyok itt, 17azok pedig versengésből, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert azt gondolják, hogy még gyötrelmesebbé teszik bilincseimet. 4 1Ezért tehát, testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyódom, örömöm és koronám, így maradjatok meg az Úrban, szeretteim!
21Köszöntsetek minden szentet Krisztus Jézusban! Köszöntenek titeket a velem levő testvérek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


11és a Justusnak is nevezett Jézus. A zsidók közül csupán ők dolgoznak velem együtt Isten országáért. Vigasztalást jelentenek számomra.

KNB SZIT STL BD RUF KG


38Pál azonban nem tartotta méltónak arra, hogy magukkal vigyék, mivel Pamphüliában otthagyta őket, és nem vett részt a munkájukban. 39Heves vita támadt köztük, úgyhogy elváltak egymástól. Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusba.

KNB SZIT STL BD RUF KG