A halál után nincs reménység

14 ¹Az asszonytól született ember élete rövid, tele nyugtalansággal. ²Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. ³És te még így is rossz szemmel nézed, őt is a törvény elé idézed?! ⁴Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. ⁵Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amelyet nem léphet át, ⁶akkor légy hozzá elnéző, hogy nyugalma lehessen, míg eljön a várt pihenőnapja, mint a napszámosnak! ⁷Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. ⁸Ha elöregszik is gyökere a földben, ha elhal is a porban a csonkja, ⁹a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a facsemete. ¹⁰De ha a férfi meghal, oda van egészen, ha kimúlik az ember, hová lesz? ¹¹Kifogyhat a víz a tóból, a folyó kiapadhat, sőt ki is száradhat, ¹²de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. ¹³Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. ¹⁴Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak a fordulat be nem következik. ¹⁵Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. ¹⁶Akkor még lépteimre is vigyáznál, de nem tartanád számon vétkemet. ¹⁷Lepecsételt zsákban volna minden vétkem, bűneimet pedig eltörölnéd. ¹⁸De még a hegy is ledől, és szétomlik, a kőszikla is elmozdul helyéről; ¹⁹a köveket a víz lecsiszolja, árjai elsodorják a föld porát: így teszed semmivé a halandó reményét. ²⁰Hatalmaskodol rajta szüntelen, és el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el. ²¹Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja; ha semmibe veszik őket, nem veszi észre. ²²Teste csak saját fájdalmait érzi, lelke csak önmagát gyászolja.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet