Keresés a Bibliában

Krisztus ítélőszéke elé kell állnunk

5 1Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. 2Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, 3ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. 4Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. 5Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk. 6Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; 7mert hitben járunk, nem látásban. 8De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. 9Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. 10Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

5,1 sátorunk: A kép jelentése: testünk