Címzés, üdvözlés
1 1Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész testvér 2az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: 3kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.Hálaadás a gyülekezet lelki ajándékaiért
4Hálát adok értetek az én Istenemnek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek Krisztus Jézusban adatott. 5Mert őbenne meggazdagodtatok mindenben: minden beszédben és minden ismeretben, 6amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. 7Ezért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, 8aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. 9Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.Óvás a pártoskodástól
10A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! 11Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. 12Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé. 13Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? 14Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, 15nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg. 16Igaz, megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. 17Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.A kereszt igéje Isten hatalma
18Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 19Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” 20Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? 21Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. 22És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 23mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, 24de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. 25Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.26Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. 27Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, 28és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, 29hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. 30Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, 31hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”
Jegyzetek
1,2 akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: Más értelmezés szerint: akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét bármely helyen, a magukén és a miénken