138
1Dávidtól.
Hálát adok neked, Uram, teljes szívemből,
mert meghallgattad szájam szavát.
Magasztallak az angyalok színe előtt,
2leborulok szent templomod felé,
áldást mondok nevednek irgalmadért és igazságodért,
mert mindenek fölött felmagasztaltad szent nevedet.
3Bármikor hívtalak segítségül, meghallgattál engem,
és gyarapítottad az erőt lelkemben.
4Hálát ad neked, Uram, a föld minden királya,
a te szád minden szavának hallatára,
5és megéneklik az Úr útjait,
mert nagy az Úr dicsősége.
6Fölséges az Úr és rátekint az alázatosakra,
de messziről megismeri a felfuvalkodottakat.
7Ha szorongatások között járok is,
megőrzöd életemet;
Ellenségeim haragjával szemben kinyújtod kezedet,
és jobbod megszabadít engem.
8Az Úr mindezt véghezviszi értem,
Uram, irgalmad örökkévaló:
ne vesd meg kezed alkotásait!
Jegyzetek
138,1 Egyéni panaszdal, fogság utáni.
138,1 Valaki hálát ad a templom előcsarnokában. Tanúságot tesz Isten támogatásáról, amelyet megtapasztalt. Mindennek tanúi az emberek és az angyalok.
138,6 Egy újabb tapasztalat kifejezése: a fönséges Isten látja a szegényeket (héb. ebjóním), az alázatosakat, ezek közelebb vannak hozzá, mint a hatalmasok (vö. Lk 1,52: kicsinyek).