Keresés a Bibliában

3Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten:
ő alkotott minket és az övéi vagyunk
az ő népe s az ő legelőjének nyája.

KNB SZIT STL BD RUF KG


14Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé. (Ez 37,23; Kiv 19,5) 2senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget. 5megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által,

KNB SZIT STL BD RUF KG


15Mert sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtmény.

KNB SZIT STL BD RUF KG


8 1Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. 2Mert a Krisztus Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

8,2 Az élet lelkének törvénye: zsidó felfogás szerint a törvény, mint Isten akaratának kifejezése, a megigazulás eszköze. A bűntől való szabadulást tehát nem tudták elképzelni törvény nélkül, amelyet be kell tartani. Az élet lelkének törvénye viszont a szeretet törvénye, melyet Jézus adott.


5Jézus azt válaszolta: »Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. 6Ami a testből született, az test, és ami a Lélekből született, az lélek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


13Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint.

KNB SZIT STL BD RUF KG