42

¹Íme, az én szolgám, akit támogatok,
választottam, akiben kedvemet találom.
Ráadtam lelkemet,
igazságot visz majd a nemzeteknek.

²Nem kiált, nem emeli fel hangját,
és nem hallatja az utcán.

³A megroppant nádszálat nem töri össze,
és a kialvó mécsbelet nem oltja el;
hűségesen visz igazságot.

⁴Nem alszik ki, és nem roppan össze,
míg igazságot nem tesz a földön;
és az ő nevében bíznak a nemzetek.

⁵Ezt mondja az Isten, az Úr,
aki az eget teremtette és kifeszítette,
aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad;
aki leheletet ad a rajta levő népnek,
és lelket a rajta járóknak:

⁶»Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban,
és fogom a kezedet;
megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek,
a nemzetek világosságává,

⁷hogy megnyisd a vakok szemét,
kihozd a börtönből a foglyokat,
a fogházból a sötétségben ülőket.

⁸Én vagyok az Úr, ez az én nevem;
és dicsőségemet nem adom másnak,
sem dicséretemet a bálványoknak.

⁹A régebbi dolgok, íme, elérkeztek;
most újakat hirdetek:
mielőtt kisarjadnának,
tudatom veletek.«

¹⁰Énekeljetek az Úrnak új éneket,
dicséretét a föld végéről,
ti, akik a tengerre szálltok,
s mindazok, amik azt betöltik,
a szigetek és azok lakói!

¹¹Zengjen a puszta és városai,
a falvak, ahol Kedár lakik;
ujjongjanak a kőszikla lakói,
a hegyek tetejéről kiáltsanak!

¹²Adjanak az Úrnak dicsőséget,
és dicséretét a szigeteken hirdessék!

¹³Az Úr, mint a hős, kivonul,
mint harcos, felszítja indulatát;
felrivall és csatakiáltást hallat,
ellenségei felett diadalmaskodik.

¹⁴»Régóta hallgattam,
némán türtőztettem magam;
de most nyögök, mint a szülő asszony,
zihálok és lihegek egyszerre.

¹⁵Pusztává teszek hegyeket és halmokat,
minden füvüket kiszárítom;
szigetekké teszek folyamokat,
és tavakat kiszárítok.

¹⁶Vakokat vezetek olyan úton,
melyet nem ismernek,
és ismeretlen ösvényeken járatom őket;
a sötétséget világossággá teszem előttük,
és a göröngyös helyeket egyenessé.
Ezeket a dolgokat teszem velük,
és nem hagyom el őket.«

¹⁷Meghátrálnak és csúfosan megszégyenülnek,
akik a bálványban bíznak;
akik így szólnak az öntött szobrokhoz:
»Ti vagytok a mi isteneink.«

¹⁸Süketek, halljatok!
Vakok, nézzetek és lássatok!

¹⁹Ki vak, ha nem az én szolgám?
Ki olyan süket, mint követem, akit küldök?
Ki olyan vak, mint megbízottam,
és olyan vak, mint az Úr szolgája?

²⁰Sokat láttál, de nem ügyelsz rá;
nyitva van a füled, de nem hallasz.

²¹Úgy tetszett az Úrnak igazsága miatt,
hogy naggyá és magasztossá tegye a tanítást.

²²De kirabolt és kifosztott nép ez:
megbilincselték a börtönökben mindnyájukat,
és fogházakba dugták;
prédává lettek, és nincs megmentő,
zsákmánnyá, és nincs, aki azt mondja: »Add vissza!«

²³Ki fogja fel ezt fülével közületek,
ki figyel, és hallja meg a jövendő dolgokat?

²⁴Ki adta zsákmányul Jákobot,
és Izraelt a prédálóknak?
Nemde az Úr, aki ellen vétkeztünk?
Nem akartak útjain járni,
és nem hallgattak tanítására.

²⁵Ezért kiöntötte rá haragjának hevét
és a kemény harcot;
lángra lobbantotta körben, de ő nem értette meg,
felgyújtotta őt, de nem szívlelte meg.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet