41

¹Hallgassatok rám, szigetek,
és a népek kapjanak új erőre!
Lépjenek elő, aztán beszéljenek,
szálljunk perbe egymással!

²Ki támasztotta kelet felől azt,
akinek léptét győzelem kíséri?
Kiszolgáltatja színe előtt a nemzeteket,
és királyokat vet alá neki;
mint a por, olyanná teszi őket kardja,
mint elfújt pelyva, olyanná az íja.

³Üldözi őket, zavartalanul halad előre,
lába alig éri az ösvényt.

⁴Ki tette és művelte ezt?
Ki hívta a nemzedékeket kezdettől fogva?
Én, az Úr, az első,
de az utolsókkal is én vagyok.

⁵Látják a szigetek, és félnek,
a föld végei megremegnek,
közelednek és összejönnek.

⁶Egyik a másikat segíti,
és azt mondja testvérének: »Légy erős!«

⁷Bátorítja kovács az ötvöst,
a kalapáccsal dolgozó azt, aki az üllőt veri;
azt mondja a forrasztásról: »Jó lesz!«,
és megerősíti szegekkel, hogy ne inogjon.

⁸De te, Izrael, az én szolgám,
Jákob, akit kiválasztottalak,
barátomnak, Ábrahámnak ivadéka,

⁹te, akit magamhoz ragadtalak a föld végéről,
és legtávolabbi sarkából hívtalak el,
s azt mondtam neked: »Szolgám vagy,
kiválasztottalak, és nem vetlek el téged«,

¹⁰ne félj, mert én veled vagyok!
Ne tekingess semerre, mert én vagyok a te Istened!
Megerősítelek és megsegítelek,
s támogatlak téged szabadító jobbommal.

¹¹Íme, szégyen és gyalázat éri mindazokat,
akik ellened küzdenek;
semmivé lesznek és elvesznek,
akik veled perbe szállnak.

¹²Keresed majd, de nem találod azokat,
akik veled civakodnak;
semmivé lesznek és megsemmisülnek,
akik ellened harcolnak.

¹³Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
aki megragadom jobbodat,
és így szólok hozzád: »Ne félj,
én megsegítelek!

¹⁴Ne félj, te férgecske, Jákob,
te kis bogár, Izrael!
Én megsegítelek« – mondja az Úr,
a te megváltód, Izrael Szentje. –

¹⁵Íme, cséplőszánná teszlek téged,
új és éles fogú cséplőhengerré.
Hegyeket csépelsz és törsz össze,
halmokat zúzol pozdorjává.

¹⁶Feldobod őket, és a szél elviszi,
a szélvihar szétszórja őket.
Te pedig ujjongsz majd az Úrban,
és Izrael Szentjében dicsekszel.

¹⁷A szegények és a szűkölködők
vizet keresnek, de nincs,
nyelvük a szomjúságtól kiszárad.
Én, az Úr, meghallgatom őket,
én, Izrael Istene,
nem hagyom el őket.

¹⁸Folyókat fakasztok a kopár dombokon,
és a völgyek közepén forrásokat;
a sivatagot bővizű tóvá teszem,
és a kiaszott földet vizek forrásává.

¹⁹A sivatagban cédrust növesztek,
akácot, mirtuszt és olajfát;
a pusztában fenyőt ültetek,
szilfát és ciprust egymás mellé,

²⁰hogy lássák és megtudják,
megfontolják és mindjárt megértsék:
az Úr keze művelte ezt,
és Izrael Szentje teremtette.

²¹Terjesszétek elő ügyeteket! – mondja az Úr. –
Adjátok elő érveiteket! – mondja Jákob királya. –

²²Adják elő és hirdessék nekünk,
ami történni fog!
A korábbi dolgokat hirdessétek, amint voltak,
hadd szívleljük meg,
és hadd tudjuk meg a végüket;
vagy a jövendőt tudassátok velünk!

²³Hirdessétek, ami a jövőben következik,
hadd tudjuk meg, hogy istenek vagytok!
Tegyetek jót, vagy akár rosszat is,
hadd vegyük észre, és lássuk együtt!

²⁴Íme, ti semmik vagytok,
és művetek semmiség;
utálat, ha valaki titeket választ!

²⁵Észak felől támasztottam, és eljött,
napkeletről nevén szólítottam;
eltiporja a helytartókat, mint az agyagot,
ahogyan a fazekas a sarat tapossa.

²⁶Ki hirdette kezdettől fogva, hogy tudjuk,
és régóta, hogy azt mondjuk: »Igaz?«
Senki sem hirdette, senki sem tudatta,
senki sem hallotta beszédeiteket.

²⁷Elsőként én mondtam Sionnak: Íme, itt vannak!
És Jeruzsálemnek én adtam azt, aki örömhírt vitt.

²⁸Láttam, hogy senki sincs,
egy sincs ezek között, aki tanácsot adna,
és ha megkérdezném, egy szót is felelne.

²⁹Íme, ők mind semmik,
semmiségek a tetteik;
szél és hiábavalóság a bálványaik.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet