Keresés a Bibliában

1 1Pál, aki nem emberektől, nem ember által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten által, aki feltámasztotta őt a halottak közül, 2és a velem levő testvérek mindnyájan, Galácia egyházainak. 3Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. 4Ő feláldozta önmagát bűneinkért, hogy kiragadjon minket a jelen gonosz világból, Istenünknek és Atyánknak akarata szerint. 5Legyen neki dicsőség mindörökkön örökké! Ámen.
6Csodálom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, 7holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. 8De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, kivetett legyen! 9Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, kivetett legyen!
10Vajon emberek helyeslését akarom most elnyerni, vagy Istenét? Embereknek igyekszem-e tetszeni? Ha még az embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája!
11Tudtotokra adom ugyanis, testvérek, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem emberi találmány; 12mert én nem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. 13Hallottátok ugyanis, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát, és pusztítottam azt. 14Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. 15Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogvakiválasztott, és kegyelme által meghívott, (Iz 49,1}<fs) 16hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a nemzetek között, egyáltalán nem kértem ki emberek tanácsát, 17Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba.
18Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. 19Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. 20Amit itt írok, íme, Isten előtt mondom, hogy nem hazudom. 21Azután Szíria és Kilikia vidékeire mentem. 22Júdeának Krisztusban lévő egyházai számára személyesen nem is voltam ismert. 23Csak azt hallották felőlem: »Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított«, 24és dicsőítették miattam az Istent.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Pál, mivel kétségbevonják apostoli mivoltát, mindjárt kezdetben hangsúlyozza, hogy apostoli meghívását az Atyaisten akaratából Krisztustól kapta, tehát ugyanolyan apostol, mint a Tizenkettő.

1,4 Ebben a levélben rövid a köszöntés, s már ez is tükrözi, hogy a hívek hite milyen nagy veszélynek van kitéve. Már itt hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus feláldozta önmagát értünk.

Következő fejezet