Keresés a Bibliában

Jézus halálfélelme.

36Közben Jézus a Getszemáni nevű majorba érkezett velük. 37„Üljetek le itt, amíg tovább megyek s imádkozom”, mondta tanítványainak. Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. 38Egyszerre csak szomorkodni és gyötrődni kezdett. „Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok velem.” 39Kicsit tovább ment és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” 40Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Rászólt Péterre: „Így hát egy óra hosszat sem tudtatok virrasztani velem? 41Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.” 42Másodszor is elvonult és így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el (ez a kehely) anélkül, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.” 43Mikor visszatért, megint alva találta őket, mert szemük elnehezült. 44Erre otthagyta őket, ismét elment s harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. 45Aztán visszatért tanítványaihoz és így szólt: „Aludjatok csak és nyugodjatok! Itt az óra! Az Emberfia bűnösök kezébe kerül. 46Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus halálfélelme.

32Közben a Getszemáni nevű majorba érkeztek. „Üljetek le itt, amíg én imádkozom” – mondta tanítványainak. 33Csak Pétert, Jakabot és Jánost vitte magával. Egyszerre csak remegni és gyötrődni kezdett. 34„Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok.” 35Kicsit tovább ment és földre borulva imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el ez az óra. 36„Abba, Atyám, szólt, neked minden lehetséges: vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.” 37Akkor visszament, de alva találta őket. Erre rászólt Péterre: „Simon! Alszol? Egy óra hosszat sem tudtál virrasztani velem? 38Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.” 39Másodszor is elvonult és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. 40Visszatérve megint alva találta őket, mert szemük elnehezült. Nem is tudták mit válaszoljanak neki. 41Amikor harmadszor is visszatért, így szólt hozzájuk: Aludjatok csak és nyugodjatok! 42Elég volt! Itt az óra! Az Emberfia most bűnösök kezére kerül. Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem!”

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus szenvedése

Jézust elfogják.

18 1Miután Jézus ezeket mondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra. Volt ott egy kert. 2Bement oda tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta, ismerte azt a helyet, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival.

KNB SZIT STL BD RUF KG