Keresés a Bibliában

Az eukarisztikus beszéd.

22Másnap a tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival, tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. 23Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. 24Mikor tehát a nép látta, hogy Jézus és tanítványai nincsenek ott, beszálltak a bárkákba és Kafarnaumba mentek, hogy megkeressék Jézust. 25Mikor megtalálták a tó másik partján, megkérdezték: „Mester, mikor jöttél ide?” 26Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony mondom nektek: kerestek engem, de nem azért, mert csodát láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. 27Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre, amit az Emberfia ad majd nektek: őt igazolja az Atyaisten.” 28Azok megkérdezték: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” 29„Istennek tetsző cselekedet az, felelte Jézus, hogy higgyetek az ő küldöttjében.”

KNB SZIT STL BD RUF KG