Keresés a Bibliában

11Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. 12Tudok nélkülözni, de tudok bővelkedni is. Minden helyzetben mindenhez hozzászoktam: jóllakáshoz és éhezéshez, bővelkedéshez és nélkülözéshez. 13Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad.

Tájékoztatás az apostoli munkáról

11és bővelkedni fogtok az igaz élet Jézus Krisztus által szerzett gyümölcseiben Isten dicsőségére és dicséretére. 16Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy Krisztus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába és nem fáradtam fölöslegesen.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2A balgák elvitték ugyan lámpásaikat, 40A király pedig így felel: Bizony mondom nektek: amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Azután így szól a balján állókhoz: 6Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj haza!” 7Az fölkelt és hazament. 8Ennek láttára félelem fogta el a népet és magasztalni kezdték Istent, hogy embernek ekkora hatalmat adott.

Máté meghívása.

9Jézus tovább folytatva útját, látta, hogy egy Máté nevű ember ül a vámnál. „Kövess engem!” – szólította meg. Az fölkelt és követte. 10Mikor később annak házában asztalhoz ült, sok vámos és bűnös jött, s letelepedtek Jézus és tanítványai közé.

KNB SZIT STL BD RUF KG


7Ne áltassátok magatokat: Isten nem hagy magából gúnyt űzni! 8Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből is arat majd romlást; aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet. 9Ne fáradjunk bele a jótettbe, mert ha bele nem fáradunk, annak idején aratni is fogunk.

Befejezés

10Rajta hát! Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképp pedig hittestvéreinkkel.

KNB SZIT STL BD RUF KG