20De amikor a tanítványok köréje gyűltek, fölkelt és bement a városba. Másnap aztán Barnabással együtt útra kelt Derbébe. 21Ebben a városban is hirdették az evangéliumot és sok tanítványt toboroztak.
Az első missziós körút befejezése.
21Ezután visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. 22Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, buzdították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába.” 23Minden egyház élére presbitereket rendeltek és végül imádság és böjt között az Úr oltalmába ajánlották őket, akinek hívei lettek. 24Pizídián keresztülhaladva Pamfíliába jutottak, 25majd pergéi igehirdetésük után lementek Attáliába. 26Innét aztán Antióchiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmének ajánlva a most elvégzett munka teljesítésére rendelték őket. 27Megérkezésük után összehívták az egyházat és elbeszélték, mi mindent tett velük az Isten, s hogyan tárta föl a pogányok előtt a hit kapuját. 28Ezután jó ideig a tanítványok körében tartózkodtak.
Vita a mózesi törvény kötelező erejéről
Az apostoli zsinat.
15 1Néhányan, akik Júdeából érkeztek oda, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.” 2Mivel pedig Pál és Barnabás élénken ellenkeztek és vitába szálltak velük, elhatározták, hogy Pál és Barnabás, s még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez e vitás kérdés ügyében. 3Így tehát az egyház utasítására útnak indultak. Fönícián és Szamarián való átutaztukban elbeszélték a pogányok Megtérését, és ezzel nagy örömet szereztek az összes testvérnek. 4Mikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten.