Köszönet és elismerés.
2Mindenkor hálát adunk mindnyájatokért Istennek, amikor imádságainkban megemlékezünk rólatok.Az elért eredmény.
13Ezért szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy az Isten tőlünk hallott igéjét nem emberi tanításként fogadtátok, hanem – amint valóban az – Isten igéjeként, amely bennetek, hívőkben munkálkodik. 5Evangéliumunk ugyanis nemcsak szóval jutott el hozzátok, hanem hathatósan, a Szentlélek kiáradásával és meggyőző erejével. Hiszen tudjátok, hogyan léptünk fel köztetek, tiértetek.
Apostoli meghívása.
11Tudtotokra adom, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől ered. 5Aki tehát a Lelket adja nektek s csodákat művel köztetek, a törvény tettei alapján teszi, vagy a hit elfogadása által?
20Neki pedig, aki a bennünk működő erővel mindent megtehet azon fölül is, amit kérünk vagy megértünk: