Keresés a Bibliában

Ne féljetek az üldözéstől!

12 1Közben olyan nagy tömeg gyűlt köréje, hogy csaknem összetaposták egymást. De ő csak tanítványaihoz szólt: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. 2Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék. 3Amit sötétben mondtatok, elmondják majd fényes nappal, és amit szobában fülbe súgtatok, hirdetni fogják a háztetőről. 4Mondom nektek, barátaimnak: ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de aztán semmi egyebet sem tudnak tenni. 5Megmondom én nektek, kitől féljetek: attól féljetek, aki miután elvette az életet, elég hatalmas ahhoz, hogy a pokolba taszítson. Igenis, mondom nektek: tőle féljetek! 6Öt verebet ugye két fillérért adnak. De Isten egyről sem feledkezik meg közülük. 7Nektek viszont minden szál hajatok számon van tartva. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél. 8Mondom nektek: mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. 9Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. 10Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlélek ellen káromkodik, nem nyer bocsánatot. 11Mikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne legyen rá gondotok, hogyan és mivel védekezzetek vagy mit mondjatok. 12A Szentlélek abban az órában megtanítja nektek, mit kell mondanotok.”

Őrizkedjetek a kapzsiságtól!

13Akkor odaszólt hozzá valaki a nép közül: „Mester, szólj testvéremnek, ossza meg velem az örökséget.” 14De ő elutasította: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá köztetek? 15Vigyázzatok, fordult a többiekhez, őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” 16Aztán ezt a példabeszédet fűzte hozzá: „Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. 17Így okoskodott: mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termést. 18Tudom már mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm a termést és minden vagyonomat, 19aztán elégedetten mondom: ember, van elég vagyonod, sok évre eltart. Nyugodjál meg végre, egyél-igyál, élvezd az életet. 20De Isten így szól hozzá: esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? 21Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék.”

Bízzatok a gondviselésben!

22Aztán így szólt tanítványaihoz: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok megélhetéstek miatt, hogy mit egyetek, sem testetek miatt, hogy mibe öltözzetek. 23Az élet több az eledelnél és a test több a ruhánál. 24Nézzétek a hollókat, nem vetnek, nem aratnak, nincs éléskamrájuk, sem csűrük, Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti a madaraknál! 25Ugyan melyiktek toldhatja meg életkorát csak egy arasznyival is, ha aggodalmaskodik? 26Ha tehát ilyen kicsiségre is képtelenek vagytok, mit aggódtok a többi miatt? 27Nézzétek a liliomokat, mint növekednek! Nem szőnek, nem is fonnak. Mégis azt mondom nektek, még Salamon sem volt minden dicsőségében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. 28Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn zöldell, de holnap a kemencébe kerül, Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek. 29Ne kérdezzétek tehát, mit egyetek, vagy mit igyatok. Ne nyugtalankodjatok! 30Mindezt a pogányok keresik. Tudja a ti Atyátok, hogy ezekre szükségtek van. 31Keressétek (először) az ő országát (és annak igazságát) és ezeket (mind) megkapjátok.

Gyűjtsetek mennyei kincset!

32Ne félj te kisded nyáj! Úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot. 33Adjátok el, amitek van, és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem merülő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj hozzá nem fér és a moly meg nem rágja. 34Ahol a kincsed, ott a szíved is.

Az éber szolgák.

35Legyen csípőtök felövezve és égő gyertya a kezetekben. 36Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják vissza a menyegzőről, hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. 37Boldogok azok a szolgák, kiket uruk érkezése ébren talál! Bizony mondom nektek: felövezi magát, asztalához ülteti és gondosan kiszolgálja őket. 38Ha pedig a második, vagy a harmadik őrváltáskor jön: Boldogok azok (a szolgák), ha így találja őket. 39Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, melyik órában jön a tolvaj, (bizonyára virrasztana és) nem engedné betörni házába. 40Ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok.” 41Péter erre megkérdezte: „Uram, nekünk mondod ezt a példabeszédet vagy mindenkinek?” 42Az Úr így felelt: „Mit gondoltok, ki a hű és okos kulcsár, akit ura a háznép fölé rendelt, hogy kiadja búzarészüket kellő időben? 43Boldog az a szolga, ha visszatérő ura ebben a tevékenységben találja. 44Igaz, amit mondok nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. 45De ha az a szolga ezzel a gondolattal: késlekedik még uram, verni kezdi a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik és részegeskedik, 46megjön az ura azon a napon, amikor nem várja, s abban az órában, amikor nem is sejti. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. 47Az a szolga, aki ismeri ura akaratát és mégsem áll készen és nem tesz akarata szerint, sok verést kap. 48Aki pedig nem ismeri, de büntetésre méltót tesz, kevesebb verést kap. Mindattól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és akire többet bíztak, attól még többet fognak számon kérni.

Jézussal vagy Jézus ellen.

49Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna! 50Keresztséggel kell megkeresztelkednem: mennyire várom, hogy beteljesedjék! 51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem azt, hanem ellenkezést. 52Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen és kettő három ellen. 53Szembeszáll az atya fiával és a fiú az atyjával, az anya a lányával és a leány anyjával, az anyós menyével és a meny anyósával.”

Az idők jele.

54Aztán így szólt a néphez: „Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt azt mondjátok: zápor jön, s úgy is lesz. 55Ha déli szél fúj, azt mondjátok: hőség lesz, s megjön az is. 56Képmutatók! A föld és az ég jeleiből tudtok következtetni, miért nem ismeritek föl a mostani időt? 57Miért nem ítélitek meg magatok, mi a helyes? 58Mikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mész, igyekezzél még az úton békességben megszabadulni tőle, hogy a bíróhoz ne hurcoljon, a bíró át ne adjon a poroszlónak, és a poroszló tömlöcbe ne vessen. 59Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg az utolsó fillért is le nem fizetted.”

Intés a bűnbánatra.

13 1Akkor néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek áldozat bemutatása közben vérét ontotta Pilátus. 2Ő ezt a megjegyzést fűzte hozzá: „Azt gondoljátok, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, hogy így jártak? 3Nem. De azt mondom nektek: Ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan. 4Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire Siloéban rádőlt a torony és megölte őket, vétkesebb volt a többi Jeruzsálemben élő embernél? 5Nem. De azt mondom nektek: ha meg nem tértek, éppen úgy elvesztek mindnyájan.”

A terméketlen fügefa.

6Azután példabeszédet mondott nekik: „Valakinek fügefa volt a szőlejében. Elment és gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. 7Erre így szólt vincellérjéhez: három esztendeje már, hogy idejárok és gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Minek foglalja el a földet? 8Uram, felelte az, hagyd meg még az idén. 9Körülásom és megtrágyázom, talán így hoz majd gyümölcsöt. Ha nem, jövőre kivághatod.”

Egy nyomorék asszony meggyógyítása.

10Szombatonként az egyik zsinagógában tanított. 11Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott fölegyenesedni. 12Mikor Jézus meglátta, magához hívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette kezét, 13az rögtön fölegyenesedett és áldotta Istent. 14Erre a zsinagóga elöljárója méltatlankodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, e szavakkal fordult a néphez: „Hat nap van munkára rendelve, azokon keressetek gyógyulást, ne pedig szombaton.” 15„Képmutatók, fordult hozzá az Úr, nem oldja el mindegyiktek ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, hogy itatni vigye? 16Ábrahám leányát viszont, akit immár tizennyolc éve megkötve tart a sátán, nem kellett föloldani kötelékétől szombaton?”

Jézus tanítása Isten országáról

17E szavakra ellenfelei mind megszégyenültek. A nép pedig örült mindannak, amit ilyen csodálatos módon tett.

Példabeszéd a mustármagról és a kovászról.

18Aztán így szólt: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? 19Hasonlít a mustármaghoz, amelyet fog az ember és kertjébe vet. Az felnő és akkora fává lesz, hogy ágai közt fészket rakhatnak az ég madarai.” 20Majd tovább folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? 21Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony és három véka lisztbe vegyít úgy, hogy az egész megkel.”

A szűk kapu.

22Útban Jeruzsálem felé tanított a városokban és a falvakban, ahol csak keresztülment. 23Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így felelt: 24„Igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 25Mikor fölkel a családatya és bezárja az ajtót, ti akkor kinnmaradtok és zörgetni kezditek az ajtót: Uram, nyisd ki! Erre ő azt feleli: nem tudom, honnan vagytok. 26Mire ti bizonykodni kezdtek: hiszen előtted ettünk és ittunk! A mi utcánkon tanítottál! 27De ő megismétli: nem tudom, honnét vagytok! Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők! 28Sírás lesz ott és fogak csikorgatása, amikor látjátok majd Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kitaszítva onnan. 29Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek Isten országában. 30Vannak tehát utolsók, akik elsők lesznek, és elsők, akik utolsók lesznek.”

Jézus és Heródes.

31Még abban az órában jött néhány farizeus és figyelmeztette őt: „Menj, távozzál innét. Heródes meg akar ölni.” 32De ő így felelt: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: nézd, ördögöt űzök és betegeket gyógyítok ma és holnap. Csak harmadnap leszek készen. 33De ma, holnap és holnapután még tovább kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.

Jaj neked, Jeruzsálem!

34Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat és megkövezed a hozzád küldötteket. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok. 35Meglátjátok, elhagyatott lesz házatok. Mondom nektek, nem láttok engem mindaddig, amíg így nem kiáltoztok: áldott, ki az Úr nevében jön!”

KNB SZIT STL BD RUF KG