11Én pedig, testvérek, ha még most is a körülmetélkedést hirdetem, miért szenvedek még mindig üldözést? Akkor megszűnt a kereszt botránya.
12Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik titeket megzavarnak!
13Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!
14Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«.
(Lev 19,18)
15De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek!
16Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait!
17Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.
18Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.
19A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság,
20bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás,
21irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát.