11Testvérek, ha még mindig a körülmetélést hirdetem, miért üldöznek továbbra is? Akkor már megszűnt a kereszt botránya.
Az apostol tanítását követő élet
12Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek.Lélek szerint éljetek!
13Testvérek, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. 14Az egész törvény ugyanis ebben az egy mondatban teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” 15Ám ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy egymást föl ne faljátok! 16Ezért azt mondom: lélekben éljetek! Akkor nem fogjátok teljesíteni a test kívánságait. 17A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek pedig a test ellen, s ellentétben állnak egymással. Így nem azt teszitek, amit szeretnétek. 18Ha a lélek vezet, nem vagytok a törvény alá rendelve. 19A test cselekedetei nyilvánvalóak: paráznaság, tisztátalanság (szemérmetlenség), 20fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, 21gyilkosság, részegeskedés, tobzódás, s ezekhez hasonlók. Amint azelőtt mondtam, most megismétlem: akik ilyesmit tesznek, nem lesznek Isten országának örökösei.