11Engem pedig, testvérek, miért üldöznek a mai napig, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem? Hiszen ha erről lenne szó, akkor megszűnt a kereszt botránya.
12Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik összezavarnak titeket!
13Mert titeket, testvérek, a szabadságra hívtak meg. Csak nehogy ürügy legyen a szabadság a test számára, hanem szolgáljátok egymást szeretetben!
14Hiszen az egész Törvény egyetlen parancsolatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat!
15De ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, fel ne faljátok egymást!
16Azt mondom tehát, hogy a Lélek erejében éljetek, és nem fogjátok teljesíteni a test kívánságát.
17A test kívánsága ugyanis a Lélek ellen van, a Léleké meg a test ellen. Egymás ellen viaskodnak, hogy ne azt tegyétek, amit akartok.
18De ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a Törvény uralma alatt.
19Nyilvánvalóak a test cselekedetei: paráználkodás, tisztátalanság, bujálkodás,
20bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás,
21irigység, részegeskedés, tivornyázás, és ezekhez hasonlók. Ezekkel kapcsolatban intelek benneteket, ahogy korábban is tettem: akik így cselekszenek, nem fogják örökül kapni Isten országát.