Izajás jövendölése

Bizalom az Úrban. 33 ¹Jaj neked, pusztító, aki még nem pusztultál el!
Jaj neked, te kifosztatlanul maradt
fosztogató!
Ha majd végzel a pusztítással,
elpusztítanak,
és ha beteltél a fosztogatással,
téged is kifosztanak.
²Uram, irgalmazz nekünk,
mert benned remélünk!
Reggelente légy erős karunk,
és gyámolunk a szükség idején.
³Fenyegető szavadra
megfutamodnak a népek,
ha fölkelsz, szétszóródnak a nemzetek,
⁴és úgy kapkodják zsákmányukat,
ahogyan a szöcske kapkod,
úgy nekiesnek, mint a sáska szokott.
⁵Magasztos az Úr, mert a magasban lakik,
s betölti Siont joggal és igazsággal.
⁶Biztonságban telnek majd napjai,
bővében lesz jólétnek,
bölcsességnek és tudománynak,
és az Úr félelme lesz a kincse.
Az Úr közbelép⁷Nézzétek, hogy jajveszékel odakinn Áriel!
A béke követei keservesen sírnak.
⁸Elhagyottak az utak,
s az ösvényeken nem jár senki:
megszegték a szövetséget,
megvetették a tanúkat,
semmibe veszik az embereket.
⁹Gyászol az ország és senyved,
szégyenében hervadozik a Libanon.
Sáron síksága olyan lett, mint a sivatag,
a Básán és a Kármel,
akár a lombja vesztett fa.
¹⁰Most fölkelek – mondja az Úr –,
felállok és fölemelkedem.
¹¹Csak pelyva az, amit fogantatok,
szalma, amit szültök.
Ezért leheletem, mint a tűz,
megemészt benneteket.
¹²A népek mésszé égnek,
s mint a kivágott tüskebokor,
elhamvadnak a tűzben.
¹³Akik távol vagytok, halljátok:
mit vittem végbe, és akik közel vagytok:
ismerjétek meg hatalmamat!
¹⁴Rémület fogta el Sionban a bűnösöket,
az istenteleneket félelem szállta meg:
Ki lakhat közülünk együtt
az emésztő tűzzel,
s melyikünk maradhat
az örök lángokhoz közel?
¹⁵Aki igazságban jár és igazat beszél,
aki megveti az erőszakkal szerzett
nyereséget,
s elhárítja kezével a megvesztegetést;
aki süketté teszi a fülét,
nehogy vérontásról halljon,
és behunyja a szemét,
nehogy rosszat lásson:
¹⁶az ilyen a magasságban fog lakni,
sziklák csúcsán lesz biztonságos vára,
megkapja kenyerét, s nem fogy ki a vize.
A dicsőséges jövő¹⁷Szemed teljes díszben látja majd a királyt,
és tágas országot tekint át.
¹⁸Szíved visszaemlékezik elmúlt félelmeire:
Hol van már, aki számolt,
hol van, aki mérlegelt,
és hol van, aki megszámolta a tornyokat?
¹⁹Nem látod már többé a gőgös népet,
a homályos, értelmetlen beszédű népet,
amelynek dadogó nyelvét
nem tudtad megérteni.
²⁰Emeld tekinteted a Sionra,
ünnepeink városára!
Szemed Jeruzsálemet látja,
a biztos lakóhelyet,
a sátrat, amely már nem vándorol,
cövekeit nem szedik föl soha,
és egyetlen kötele sem szakad el.
²¹Mert ott mutatja meg nekünk
fölségét az Úr!
Széles folyóvizek veszik körül ezt a helyet,
de evezős hajó nem jár rajtuk,
sem büszke gálya nem szeli őket.
^23aMert kötelei megtágultak:
nem tartják feszesen az árbocrudat,
és a zászlót sem vonják fel rajta.
²²Mert az Úr a bíránk,
az Úr a törvényhozónk.
Ő a királyunk, ő ment meg minket.
²³Akkor tömérdek zsákmányon
osztoznak majd,
még a sánták is zsákmányolnak.
²⁴Egyetlen lakója sem mondja:
beteg vagyok –
a nép, amely lakja,
elnyeri bűnei bocsánatát.