NEGYEDIK ÉNEK: 4,1-22
4
*1ÁLEFHogy elvesztette fényét az arany,
elváltozott a szép színarany!
Szétszórva hevernek a szentély kövei
minden utcasarkon.
2BÉTSion drága fiait,
melyek színarannyal értek fel,
miként tekintették cserépkorsónak,
fazekas keze művének!
3GÍMELMég a sakálok is tartják emlőiket,
szoptatják kölykeiket;
de népem leánya kegyetlen lett,
mint a struccok a sivatagban.
4DÁLETA csecsemő nyelve
ínyéhez tapadt a szomjúságtól;
a gyermekek kenyeret kértek,
de nincs, aki szegne nékik.
5HÉAkik ínyencségeket ettek,
elpusztultak az utcákon;
akik bíborban nevelkedtek,
átkarolták a szemétdombot.
6VAUNagyobb volt népem leányának bűne,
mint Szodoma vétke,
mely elpusztult egy szempillantás alatt,
pedig kéz nem is nyúlt hozzá.
7ZAINNazírjai ragyogóbbak voltak a hónál,
fehérebbek a tejnél;
pirosabb volt testük a korallnál,
zafír az alakjuk.
8HÉTSötétebb lett külsejük a koromnál,
nem lehet megismerni őket az utcákon;
összezsugorodott bőrük a csontjukon,
elszáradt, olyan lett, mint a fa.
9TÉTJobb volt azoknak, akiket kard ölt meg,
mint azoknak, akiket éhség öl meg;
mert ők elepednek s halálra jutnak
a mező terméketlensége miatt.
10JÓDGyengéd lelkű asszonyok
saját kezükkel főzték meg gyermekeiket,
s azok eledelükké lettek
népem leányának romlásakor.
*11KÁFKitöltötte bosszúságát az Úr,
kiöntötte izzó haragját;
tüzet gyújtott Sionban,
s az megemésztette alapjait.
12LÁMEDNem hitték a föld királyai,
s a földkerekség egyetlen lakója sem,
hogy bejuthat az ellenfél és ellenség
Jeruzsálem kapuin.
13MÉMPrófétáinak vétkei
és papjainak bűnei miatt,
akik igazak vérét
ontották benne.
14NÚNVakon támolyogtak az utcákon,
vérrel beszennyezve,
úgyhogy nem lehetett
hozzáérni sem ruháikhoz.
15SZÁMEK„Térjetek ki! Tisztátalan!”
– kiáltották nekik.
„Térjetek ki, térjetek ki! Ne érintsetek!”
Ha el is menekültek és elbujdostak,
azt mondták róluk a nemzetek között:
„Nem lehetnek itt tovább!”
16PÉAz Úr arca szórta szét őket,
nem tekint többé rájuk.
A papokra nem voltak tekintettel,
a véneknek sem kegyelmeztek.
*17AJINMég mindig epedve vár a szemünk
a segítségre, de hiába!
Őrhelyünkről figyeltünk, várva
a nemzetre, mely nem szabadít meg.
18CÁDÉLesték lépteinket,
úgyhogy nem járhattunk tereinken.
„Elközelgett a végünk, beteltek napjaink,
bizony, eljött a végünk!”
19KÓFGyorsabbak voltak üldözőink,
mint a sasok az égen;
a hegyeken űztek minket,
a pusztában leselkedtek ránk.
20RÉSÉletünk lehelete, az Úr fölkentje
foglyul esett vermeikben,
akiről azt mondtuk: „Árnyékában
élünk majd a nemzetek között.”
21SÍNÖrülj és vigadj csak, Edom leánya,
aki Úz földjén laksz!
Hozzád is eljut majd a kehely,
megrészegülsz, és levetkőzöl.
22TAUVéget ért bűnhődésed, Sion leánya,
nem visz többé fogságba téged.
Meglátogatott bűnödért, Edom leánya,
leleplezte vétkeidet.