Káldi Biblia

Korintusiaknak írt II. levél

2 1Azért tettem föl ezt magamban, hogy ne menjek ismét szomorúsággal hozzátok.
2Mert ha én megszomorítalak titeket, ki az, ki engem megörvendeztessen, hanem a ki megszomoríttatik általam?

   3És épen azért írtam úgy nektek, hogy mikor elmegyek, ne legyen bánat fölött való bánatom azokon, kiken örűlnöm kellett volna; mert azt hiszem mindnyájatokról, hogy az én örömem mindnyájatoké.

   4Mert szivemnek nagy keserűségéből és szorongatásából írtam nektek sok könyhullatással, nemhogy megszomoríttassatok, hanem hogy megtudjátok, mily felette nagy az én szeretetem irántatok.

   5A ki pedig megszomorított, nem (csak) engem szomorított meg, hanem részszerint, hogy ne essék nehezetekre, mindnyájotokat.

   6Elég annak, ki ilyen vala, ez a feddés, mely sokaktól lett;

   7úgy hogy viszont inkább engedjetek meg neki, és vigasztaljátok őt, netalán a felettébb való szomorúságtól megemésztessék, a ki ilyen.

   8azért kérlek titeket, hogy erősitsétek meg iránta a szeretetet.

   9Mert azért is írtam, hogy próbát tévén rajtatok, megtudjam, ha mindenben engedelmesek vagytok-e?

   10A kinek pedig valamit elengedtetek, én is elengedtem, és a mit elengedtem, tiértetek Krisztus személyében engedtem el,

   11hogy meg ne csaljon minket a sátán; mert nem ismeretlenek előttünk az ő törekvései.

   12Mikor pedig Troásba érkeztem Krisztus evangéliomáért, noha itt ajtó nyílt nekem az Úrban,

   13de nem volt nyugta lelkemnek, azért, hogy nem találtam fel Títust, az én atyámfiát; hanem elbucsúzván tőlök, elmenék Macedoniába.

   14Hála legyen pedig az Istennek, ki mindenkor győzedelmesekké tesz minket Krisztus Jézusban, és az ő ismeretének illatát elterjeszti általunk minden helyen;

   15mert Krisztus jóillata vagyunk Istennek azoknál, kik üdvözűlnek, és azoknál, kik elvesznek:

   16némelyeknek ugyan halál illata halálra, másoknak pedig élet illata életre. És ezekre kicsoda oly alkalmas?

   17Mert mi nem vagyunk, mint sokan, meghamisítók az Isten igéjét, hanem tisztán szólunk Krisztusban, úgy mint Istentől Isten előtt.