Korintusiaknak írt II. levél

1 ¹Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratából, és Timoteus, atyafitársa, az Isten anyaszentegyházának, mely Korintusban vagyon, és minden szenteknek, kik egész Akájában vannak.
²Kegyelem nektek és békeség az Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
   ³Áldott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalmasság Atyja, és minden vigasztalás Istene,Efez. 1,3 Péter I. 1,3  ⁴ki vigasztal minket minden háborúságunkban, hogy vigasztalhassuk mi is azokat, kik mindenféle szorongatásban vannak, intelem által, melylyel mi is intetünk az Istentől.
   ⁵Mert a mint bőven részesűlünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőséges a mi vigasztalásunk is Krisztus által.
   ⁶De akár háborgattatunk, a ti intéstekre és üdvösségtekre, – akár vigasztaltatunk, a ti vigasztalástokra, – akár intetünk, a ti intéstekre és üdvösségtekre van az, mi megszerzi azon szenvedések eltűrését, melyeket mi is szenvedünk;
   ⁷úgy hogy a mi reményünk erős tirátok nézve, tudván, hogy a mint társak vagytok a szenvedésben, úgy lesztek a vigasztalásban is.
   ⁸Mert nem akarjuk, hogy ne tudjátok, atyámfiai, a mi szorongatásunkat, mely Ásiában történt, mi által mód nélkül megterheltettünk erőnk felett, úgy hogy az életet is megúntuk.
   ⁹Sőt már bennünk megvolt a halálitélet, hogy ne bízzunk minmagunkban, hanem az Istenben, ki feltámasztja a holtakat;
   ¹⁰ki annyi veszedelmekből kiszabadított és kimentett minket; kiben bízunk, hogy ezután is kiszabadít,
   ¹¹segíttetvén általatok is érettünk való imádságtokban, hogy az ajándékért, melylyel sokak javára bírunk, sokan adjanak hálát.
   ¹²Mert a mi dicsőségünk lelkiisméretünk bizonyságtétele, hogy a szív egyenességében, és Isten előtt őszinteségben, nem a testi bölcseségben, hanem Isten malasztjában jártunk e világon, kiváltképen pedig tinálatok.
   ¹³Mert nem írunk nektek egyebet, hanem a mit olvastatok és megértettetek; reménylem pedig, hogy mindvégiglen így fogtok ismerni,
   ¹⁴a mint már ismertek is minket részszerint, hogy a ti dicsőségtek vagyunk, a mint ti is mienk a mi Urunk Jézus Krisztus napján.
   ¹⁵És e bizodalommal akartam először hozzátok menni, hogy másodszori jótéteményben részesűljetek,
   ¹⁶és tőletek átmenni Macedoniába, és ismét Macedoniából hozzátok jőni, és tőletek elkisértetni Judeába.
   ¹⁷Ezen szándékomban tehát vajjon volt-e állhatatlanság? Vagy a miket fölteszek, test szerint teszem-e föl, hogy énnálam majd „úgy“ legyen, majd „nem“?
   ¹⁸De hív az Isten; és a mi beszédünk tinálatok nem volt majd „úgy“ majd „nem.“
   ¹⁹Mert az Isten Fia, Jézus Krisztus, ki nektek általunk hirdettetett, énáltalam és Szilvánus és Timoteus által, nem volt majd „úgy“ majd „nem“, hanem „úgy“ volt őbenne.
   ²⁰Mert az Isten valamennyi igérete „úgy“ van őbenne; azért is mondunk őáltala „Ament“ Istennek a mi dicsőségünkre.
   ²¹A ki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és a ki fölkent bennünket, Isten az,
   ²²ki meg is pecsételt minket, és a lélek zálogát adta sziveinkbe.
   ²³Én pedig az Istent hívom bizonyságúl az én lelkemre, hogy irántatok való kíméletből nem mentem ismét Korintusba; nem mintha uralkodni akarnánk a ti hiteteken, hanem hogy előmozdítói legyünk örömeteknek; mert a hitben erősen állotok,