9 1A karmesternek: „A fiú halála” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. 2Hálát adok az ÚRnak teljes szívemből, elbeszélem minden csodatettedet. 3Örülök és vigadok neked, zengem nevedet, ó Felséges! 4Mert meghátráltak ellenségeim, elbuktak, és semmivé lettek előtted. 5Mert igazságot szolgáltattál ügyemben, trónodra ültél, mint igaz bíró. 6Megdorgáltad a népeket, semmivé tetted a bűnösöket, eltörölted nevüket mindörökre! 7Vége van az ellenségnek! Feldúltad városaikat, hogy örökké romokban heverjenek, még emlékük is kiveszett. 8De az ÚR örökké trónján ül, fölállította bírói székét. 9Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket. 10Az elnyomottak menedéke az ÚR, menedék a nyomorúság idején. 11Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, URam, azokat, akik hozzád folyamodnak. 12Zengjetek az ÚRnak, aki a Sionon lakik, mondjátok el a népeknek felséges tetteit! 13Mert számon kéri a vérontást, emlékezik rá, nem feledkezik meg a nyomorultak jajkiáltásáról. 14Légy kegyelmes, URam, lásd meg, mily nyomorult lettem gyűlölőim miatt! Te emelhetsz föl a halál kapujából, 15hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet Sion leányának kapuiban, és vigadhassak, mert megszabadítottál! 16Maguk ásta gödörbe zuhantak a népek, rejtett hálójuk fogta meg lábukat. 17Megismertette magát az ÚR, igazságot szolgáltatott. A bűnöst saját kezének műve ejti csapdába. (Közjáték. Szela.) 18A holtak hazájába kerülnek a bűnösök, minden olyan nép, amely elfelejti Istent. 19Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg a nyomorultak reménye. 20Ne engedd, URam, hogy erőszakoskodjanak az emberek! Álljanak eléd ítéletre a népek! 21Kelts bennük félelmet, URam, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! (Szela.)