Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

KNB 135 SZIT 215 STL 44 BD 54 RUF 192 KG 207

Találatok a szövegekben

De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben. »
Aki gyermekkorától fogva kényezteti szolgáját, a végén nem bír vele. »
Három dolog miatt rendül meg a föld, sőt négyet nem bír elviselni: »
Nem féltek engem - így szól az ÚR -, nem remegtek tőlem? Hiszen én szabtam határt homokból a tengernek, örökké tartó gátként, melyet nem hághat át. Ostromolja ugyan, de nem bír vele, hullámai zúgnak, de nem hághatják át. »
Másnap Mózes leült, hogy bíráskodjék a nép között. Ott állt a nép Mózes előtt reggeltől estig. Mózes bírákat állít a nép fölé »
Ibcán, Élón és Abdón bírák Utána a betlehemi Ibcán volt Izráel bírája. »
A jicháriak közül Kenanjáhúra és fiaira bízták, mint elöljárókra és bírákra, Izráel közügyeit. Az elöljárók és bírák »
Mert amikor az ÚR bírákat támasztott nekik, maga az ÚR volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az ÚR, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt. »
Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. »
Innen felvonult Debír lakói ellen. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. »
Onnan Debír lakói ellen ment. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. »
Utána a zebuloni Élón lett Izráel bírája. Tíz esztendeig bíráskodott Izráelben. »
Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Ezért elment a júdai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként lakjék Móáb mezején. Vele volt a felesége és két fia. »
Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az ÚR ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az ÚRnak, hogy megöli őket. »
Megtartotta szavát, amellyel fenyegetett minket és bíráinkat, akik bíráskodtak fölöttünk: azt, hogy nagy veszedelmet hoz ránk. Mert nem történt olyan sehol az ég alatt, mint ami Jeruzsálemben történt. »
Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj. »
Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megszabadulni tőle, nehogy a bíró elé hurcoljon és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. »
Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, »
Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy elbírta a bárkát, és az fölemelkedett a földről. »
és az a föld nem bírta eltartani őket, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt. »
Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös. Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet? »
és így szólt hozzájuk: Ha igazán azt akarjátok, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, és bírjátok rá Efrónt, Cóhar fiát, »
Mert olyan sok volt a szerzeményük, hogy nem lakhattak együtt, és jószágaik miatt nem bírta őket eltartani az a föld, amelyen jövevények voltak. »
Azután József ezt parancsolta háza felügyelőjének: Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait élelemmel, amennyit csak el bírnak vinni, de mindegyiknek a pénzét tedd a zsákja szájába. »
Az így szólt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan az egyiptomit megölted? Mózes megijedt, és ezt mondta: Bizony kitudódott a dolog. »
Mózes apósa látta, hogy mi mindent végez a nép között, ezért azt mondta: Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia? »
Mózes tehát ezt mondta Izráel bíráinak: Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek! »
Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga. »
mit tett Dátánnal és Abírámmal, Rúben fiának, Eliábnak a fiaival, amikor feltátotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével, sátraikkal és minden jószágukkal együtt, ami az övék volt egész Izráelben. »
Állíts törzsenként bírákat és elöljárókat minden lakóhelyeden, amelyet Istened, az ÚR ad neked, és ezek ítéljék a népet igaz ítélettel. »
Menj el a lévita-papokhoz és ahhoz a bíróhoz, aki abban az időben hivatalban lesz, és kérj tanácsot, majd ők kimondják az ítéletet. »
Ha pedig valaki elbizakodottan azt meri tenni, hogy nem hallgat arra a papra vagy bíróra, aki ott áll Istenednek, az ÚRnak szolgálatában, az az ember haljon meg. Így takarítsd ki a gonoszt Izráelből! »
akkor az a két ember, akinek pere van egymással, álljon az ÚR színe elé, a papok és a bírák elé, akik akkor hivatalban lesznek. »
A bírák vizsgálják ki jól az ügyet, és ha hazudott a tanú, hazugságot vallott embertársa ellen, »
akkor menjenek ki véneid és bíráid, és mérjék meg, milyen messze van a meggyilkolt a környező városoktól. »
Bírságolják meg száz ezüstre, és adják azt a lány apjának, mert rossz hírét terjesztette egy izráeli szűznek. A nő maradjon a felesége, és nem szabad elbocsátania egész életében. »
akkor ha a bűnös verést érdemel, fektesse le a bíró, és veressen rá a jelenlétében annyit, amennyit a bűne miatt megérdemel. »
Az egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az ÚR szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizim hegye irányában, fele pedig az Ébál hegye irányában, ahogyan Mózes, az ÚR szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben. »
Adónícedek, Jeruzsálem királya tehát ezt az üzenetet küldte Hóhámnak, Hebrón királyának, Pirámnak, Jarmút királyának, Jáfiának, Lákis királyának és Debírnek, Eglón királyának: »
Azután visszafordult Józsué az egész Izráellel Debír felé, és harcolni kezdett ellene. »
Elfoglalta azt és királyát, meg a hozzátartozó városokat. Kardélre hányta, és kiirtotta az ott levő élőlényeket mind. Senkit sem hagyott elmenekülni. Úgy bánt Debírrel és királyával, ahogyan Hebrónnal vagy ahogyan Libnával és királyával bánt. »
Abban az időben elment Józsué, és kipusztította az anákokat a hegyvidékről, Hebrónból, Debírből, Anábból, Júda egész hegységéből és Izráel egész hegységéből. Városaikkal együtt kiirtotta őket Józsué. »
Debír királya: egy, Geder királya: egy, »
Azután az Ákór-völgytől Debír felé megy föl a határ, és észak felé fordul Gilgálnál, amely a pataktól délre eső Adummím-hágóval szemben van. Azután a Semes-forrás mellett halad el a határ, és vége a Rógél-forrásnál van. »
Hólónt legelőjével együtt, Debírt legelőjével együtt, »
Ekkor összehívta Józsué egész Izráelt, annak véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit, és ezt mondta nekik: Én megvénültem, megöregedtem. »
Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta véneit, családfőit, bíróit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé. »
Akkor bírákat támasztott az ÚR, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből. »
De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az ÚR parancsolataira. Ők nem így cselekedtek. »
De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azok előtt borultak le. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal. »
Az ÚR Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az ÚR pedig kezébe adta Kúsan-Risátaimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátaimmal. »
Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben. »
Tólá és Jáír bírák »
Huszonhárom évig volt Izráel bírája. Amikor meghalt, Sámírban temették el. »
Őutána a gileádi Jáír következett, és huszonkét évig volt Izráel bírája. »
Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az ÚR, a bíró, ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között! »
Jefte hat évig volt Izráel bírája. Azután meghalt a gileádi Jefte, és eltemették városában, Gileádban. »
Volt neki harminc fia, és harminc leányát adta férjhez máshova, a fiainak pedig harminc leányt hozott feleségül máshonnan. Hét esztendeig volt Izráel bírája. »
Utána Abdón, a pirátóni Hillél fia lett Izráel bírája. »
Volt neki negyven fia és harminc unokája, akik hetven szamárcsikón jártak. Nyolc esztendeig volt Izráel bírája. »
Sámson húsz esztendeig volt Izráel bírája a filiszteusok idejében. »
Ezután elmentek a testvérei és apjának egész háza népe, fölvették és hazavitték. Corá és Estáól között temették el apjának, Mánóahnak a sírjába. Húsz évig volt Izráel bírája. »
Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, és a nyakát szegve meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája. »
Sámuel Izráel bírája »
Sámuel egész életében Izráel bírája volt. »
Amikor megöregedett Sámuel, a fiait tette Izráel bíráivá. »
Elsőszülött fiának Jóél volt a neve, a másodiknak Abijjá. Beérsebában bíráskodtak. »
Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás! »
Sámuel azonban rosszallotta, hogy ezt mondták: Adj nekünk királyt, hogy bíráskodjék fölöttünk! És imádkozott Sámuel az ÚRhoz. »
Olyanok akarunk lenni, mint minden más nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat. »
Legyen azért az ÚR a bíró, és tegyen igazságot köztünk! Vizsgálja meg, és perelje peremet, és szolgáltasson nekem igazságot veled szemben! »
attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és nyugalmat adtam összes ellenségedtől. Azt is kijelentette neked az ÚR, hogy az ÚR akarja a te házadat építeni. »
Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd igazságot szolgáltatnék neki. »
Amikor Móáb királya látta, hogy nem bírja tovább a harcot, maga mellé vett hétszáz kardforgató embert, hogy keresztültörjenek Edóm királyánál, de nem tudtak. »
Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem fogadod el, akkor viszont adass szolgádnak annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, mert nem készít többé szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az ÚRnak! »
Hazáél tehát eléje ment, vitt magával ajándékul mindenféle damaszkuszi drágaságot, amennyit negyven teve elbír. Amikor odaért, megállt előtte, és így szólt: Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád, hogy megkérdezze, felépül-e ebből a betegségből? »
Az ÚR megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig. Ezért egy elkülönített házban lakott, és Jótám királyfi állt a palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. »
Bizony nem tartottak ehhez hasonló páskát a bírák ideje óta, akik Izráelt ítélték, sem Izráel, sem Júda királyainak az idejében, »
Hílézt és legelőit, Debírt és legelőit, »
Amíg együtt jártam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akinek azt parancsoltam, hogy pásztorolja népemet: Miért nem építettetek nekem cédrus-házat? »
attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy házat fog neked építeni az ÚR. »
Ezek közül huszonnégyezren intézzék az ÚR házának a teendőit, az elöljárók és bírák hatezren legyenek, »
Salamon szólt egész Izráelnek, az ezredeseknek, a századosoknak, a bíráknak és egész Izráel minden főemberének, a családfőknek, »
Bírákat nevezett ki az országban, Júda minden megerősített városában, városról városra, »
és ezt mondta a bíráknak: Nézzétek meg jól, mit tesztek, mert nem emberek, hanem az ÚR megbízásából ítélkeztek, és ő lesz veletek az ítélethozatalban. »
Akkor odament Jósáfát és hadinépe, hogy összeszedjék a zsákmányt. Tömegével találtak náluk fölszerelést, ruhákat és értéktárgyakat. Annyit zsákmányoltak, hogy el sem bírták. Három napig szedték össze a zsákmányt, olyan sok volt. »
Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az ÚR házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. »
Jelentést tett Rehúm kormányzó, Simsaj kancellár és többi hivatalnoktársuk, a bírók, tisztviselők, felügyelők és hivatalnokok, az erekiek, bábeliak és susániak, vagyis elámiak, »
Te pedig, Ezsdrás, Istenednek benned levő bölcsessége szerint rendelj ítélőbírákat, hogy ítélkezzenek az egész Folyamon túli népen, mindazokon, akik ismerik Istened törvényeit. Aki pedig nem ismeri, azt tanítsátok meg rá! »
Álljanak elő az egész gyülekezet vezetői, és városainkból mindazok, akik idegen asszonyokat vettek feleségül. Jöjjenek ide egy meghatározott időpontban, ők és velük együtt minden egyes városnak a vénei és bírái, és azután fordítsák el rólunk Istenünknek e dolog miatt föllángolt haragját! »
Majd elbeszélte Hámán a feleségének, Zeresnek, meg összes barátjának mindazt, ami őt érte. Tanácsadói és a felesége, Zeres ezt mondták neki: Ha a zsidó származású Mordokajjal szemben már az elején elbuksz, akkor nem fogsz bírni vele, hanem végleg el fogsz bukni vele szemben. »
Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene. »
Bűnös ember kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Ki teszi ezt, ha nem ő? »
Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét. »
Tanácsadókat tesz bolonddá, és bírákból űz gúnyt. »
akkor rettegjetek a fegyvertől, mert a harag fegyveres büntetést szül, és megtudjátok, hogy van ítélőbíró. »
Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. »
Mert gyalázatos dolog ez, és bírák elé való bűn. »
Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. »
ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt. »
Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti bírái a földnek! »
Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap büntethet. »
Mert igazságot szolgáltattál ügyemben, trónodra ültél, mint igaz bíró. »
De az ÚR örökké trónján ül, fölállította bírói székét. »
Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket. »
Isten megítéli a gonosz bírákat »
Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged! »
Emelkedj fel, földnek bírája, fizess meg a gőgösöknek tetteikért! »
Mert ott állnak a bírói székek, Dávid házának székei. »
sokat gyötörtek ifjúságom óta, mégsem bírtak velem. »
És ha majd bíráik a sziklafalon letaszítják őket, akkor értik meg, milyen szépek voltak mondásaim. »
ti földi királyok és minden nemzet, vezérek és a földnek bírái, »
Nem való megbírságolni az igaz embert, és megverni az elöljárót, ha becsületes. »
A nagy haragú ember fizessen bírságot, mert ha elengeded neki, még nő a haragja. »
Ha megbírságolják a csúfolódót, az együgyű lesz bölcs, de ha a bölcset oktatják, maga okul belőle. »
Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város! »
a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket, »
Kegyelem által készül egy trón. Megingathatatlanul ül azon Dávid sátorában a bíró, aki törődik a joggal, és szorgalmazza az igazságot. »
Mert az ÚR a mi bíránk, az ÚR a törvényadónk, az ÚR a királyunk, ő segít meg bennünket. »
Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti. »
Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szól az ÚR. »
Örökké tart-e haragod, megmarad mindvégig? Így beszélsz, de közben folytatod rossz életedet, ahogy csak bírod. »
De az ÚR az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Háborgásától megrendül a föld, nem bírják el bosszús haragját a népek. »
Jaj nekem, összetörtem, gyógyíthatatlan a sebem! Azt gondoltam, hogy majd csak kibírom ezt a bajomat. »
Ó, Seregek URa, igaz bíró, vesék és szívek vizsgálója! Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk, mert eléd tártam ügyemet! »
Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben. Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR. »
De az Úr velem van, mint erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe! »
De az a nap az Úré, a Seregek URáé; bosszúállás napja, bosszút áll ellenségein. Pusztít a fegyver, amíg csak bírja, csurog róla a vér. Az ÚRnak, a Seregek URának véresáldozata ez észak földjén, az Eufrátesz folyónál. »
A káldeusok országa zsákmánnyá lesz, annyit zsákmányolnak, amennyit csak bírnak! - így szól az ÚR. »
Íme, Izráel fejedelmei közül mindegyik annyi vért ontott, amennyit csak bírt. »
Azután összehívatta Nebukadneccar király a kormányzókat, az elöljárókat, a helytartókat, a tanácsosokat, a kincstárnokokat, a bírákat, a rendőrparancsnokokat és a tartományok tisztviselőit, hogy jöjjenek el a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. »
Akkor összegyűltek a kormányzók, az elöljárók, a helytartók, a tanácsosok, a kincstárnokok, a bírák, a rendőrparancsnokok és a tartományok tisztviselői a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott, és odaálltak a szobor elé, amelyet Nebukadneccar felállíttatott. »
Mindnyájan izzanak, mint a kemence, megemésztik bíráikat. Királyaik mind elhulltak, egyikük sem kiáltott hozzám. »
Hol van királyod? Szabadítsa meg városaidat! Hol vannak bíráid? Hiszen te mondtad: Adj nekem királyt és vezéreket! »
Az ÚR mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas parancsának a végrehajtója. Nagy és igen félelmetes az ÚRnak a napja! Ki bírja ki azt!? »
Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden vezérét megölöm - mondja az ÚR. »
Zálogba vett ruhán nyújtózkodnak minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában. »
Elöljárói megvesztegetve bíráskodnak, papjai megkérik az árát a tanításnak, prófétái pénzért jósolnak, és még az ÚRra hivatkozva mondják: Közöttünk van az ÚR, nem érhet minket baj! »
Vagdosd magad össze gyászodban, mert ostromot indítottak ellenünk! Bottal verik arcul Izráel bíráját. »
Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrik-csavarják az ügyeket. »
Olyanok benne a vezérek, mint az ordító oroszlánok, a bírák, mint a pusztai farkasok: egy csontot sem hagynak reggelre. »
De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja. »
És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! »
Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” »
„Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik. »
De ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok. »
De ő így válaszolt: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?” »
Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. »
Ezt mondta: „Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. »
Azután így szólt az Úr: „Halljátok, mit mond a hamis bíró! »
Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. »
Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. »
Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. »
De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta: Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá? »
Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? - ezt küldte el az Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. »
És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. »
Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. »
Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.” »
Ezután Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében. »
Miután pedig nyolc vagy tíz napnál tovább nem tartózkodott közöttük, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált. »
Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit. »
A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. »
Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt? »
Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik engem bírálgatnak. »
Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. »
Ezért amikor ezt már nem bírtuk tovább elviselni, elhatároztuk, hogy egyedül maradunk Athénban, »
végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését. »
Mert nem bírták elviselni a parancsot: „Még ha állat érinti is a hegyet, meg kell kövezni!” »
az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez; »
nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? »
Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim. Aki testvérét rágalmazza vagy ítélkezik felette, az a törvényt rágalmazza, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. »
Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? »
Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. »
Ekkor bírói pálcához hasonló, mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: „Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat; »
Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát az ő nevében, és rábírja a földet és lakóit, hogy imádják az első fenevadat, amelynek meggyógyult a halálos sebe. »

Találatok a szövegben 136 találat

Mózes első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 32 26De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben.
  • 7 17Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy elbírta a bárkát, és az fölemelkedett a földről.
  • 13 6és az a föld nem bírta eltartani őket, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt.
  • 18 25Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös. Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?
  • 23 8és így szólt hozzájuk: Ha igazán azt akarjátok, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, és bírjátok rá Efrónt, Cóhar fiát,
  • 36 7Mert olyan sok volt a szerzeményük, hogy nem lakhattak együtt, és jószágaik miatt nem bírta őket eltartani az a föld, amelyen jövevények voltak.
  • 44 1Azután József ezt parancsolta háza felügyelőjének: Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait élelemmel, amennyit csak el bírnak vinni, de mindegyiknek a pénzét tedd a zsákja szájába.
A példabeszédek könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 29 21Aki gyermekkorától fogva kényezteti szolgáját, a végén nem bír vele.
  • 30 21Három dolog miatt rendül meg a föld, sőt négyet nem bír elviselni:
  • 17 26Nem való megbírságolni az igaz embert, és megverni az elöljárót, ha becsületes.
  • 19 19A nagy haragú ember fizessen bírságot, mert ha elengeded neki, még nő a haragja.
  • 21 11Ha megbírságolják a csúfolódót, az együgyű lesz bölcs, de ha a bölcset oktatják, maga okul belőle.
Jeremiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 5 22Nem féltek engem - így szól az ÚR -, nem remegtek tőlem? Hiszen én szabtam határt homokból a tengernek, örökké tartó gátként, melyet nem hághat át. Ostromolja ugyan, de nem bír vele, hullámai zúgnak, de nem hághatják át.
  • 1 19Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek! - így szól az ÚR.
  • 3 5Örökké tart-e haragod, megmarad mindvégig? Így beszélsz, de közben folytatod rossz életedet, ahogy csak bírod.
  • 10 10De az ÚR az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király! Háborgásától megrendül a föld, nem bírják el bosszús haragját a népek. 19Jaj nekem, összetörtem, gyógyíthatatlan a sebem! Azt gondoltam, hogy majd csak kibírom ezt a bajomat.
  • 11 20Ó, Seregek URa, igaz bíró, vesék és szívek vizsgálója! Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!
  • 15 20Bevehetetlen ércfallá teszlek ezzel a néppel szemben. Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek - így szól az ÚR.
  • 20 11De az Úr velem van, mint erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Igen megszégyenülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy feledésbe!
  • 46 10De az a nap az Úré, a Seregek URáé; bosszúállás napja, bosszút áll ellenségein. Pusztít a fegyver, amíg csak bírja, csurog róla a vér. Az ÚRnak, a Seregek URának véresáldozata ez észak földjén, az Eufrátesz folyónál.
  • 50 10A káldeusok országa zsákmánnyá lesz, annyit zsákmányolnak, amennyit csak bírnak! - így szól az ÚR.
A bírák könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 18Mert amikor az ÚR bírákat támasztott nekik, maga az ÚR volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az ÚR, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt. 11 16Akkor bírákat támasztott az ÚR, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből. 17De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az ÚR parancsolataira. Ők nem így cselekedtek. 19De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azok előtt borultak le. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal.
  • 1 11Onnan Debír lakói ellen ment. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt.
  • 12 11Utána a zebuloni Élón lett Izráel bírája. Tíz esztendeig bíráskodott Izráelben. 7Jefte hat évig volt Izráel bírája. Azután meghalt a gileádi Jefte, és eltemették városában, Gileádban. 8Utána a betlehemi Ibcán volt Izráel bírája. 9Volt neki harminc fia, és harminc leányát adta férjhez máshova, a fiainak pedig harminc leányt hozott feleségül máshonnan. Hét esztendeig volt Izráel bírája. 13Utána Abdón, a pirátóni Hillél fia lett Izráel bírája. 14Volt neki negyven fia és harminc unokája, akik hetven szamárcsikón jártak. Nyolc esztendeig volt Izráel bírája.
  • 3 10Az ÚR Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az ÚR pedig kezébe adta Kúsan-Risátaimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátaimmal.
  • 4 4Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben.
  • 10 1 2Huszonhárom évig volt Izráel bírája. Amikor meghalt, Sámírban temették el. 3Őutána a gileádi Jáír következett, és huszonkét évig volt Izráel bírája.
  • 11 27Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az ÚR, a bíró, ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között!
  • 15 20Sámson húsz esztendeig volt Izráel bírája a filiszteusok idejében.
  • 16 31Ezután elmentek a testvérei és apjának egész háza népe, fölvették és hazavitték. Corá és Estáól között temették el apjának, Mánóahnak a sírjába. Húsz évig volt Izráel bírája.
Mózes második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 21 22Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni.
  • 2 14Az így szólt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan az egyiptomit megölted? Mózes megijedt, és ezt mondta: Bizony kitudódott a dolog.
  • 18 13Másnap Mózes leült, hogy bíráskodjék a nép között. Ott állt a nép Mózes előtt reggeltől estig. 14Mózes apósa látta, hogy mi mindent végez a nép között, ezért azt mondta: Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia?
Józsué könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 15 15Innen felvonult Debír lakói ellen. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. 7Azután az Ákór-völgytől Debír felé megy föl a határ, és észak felé fordul Gilgálnál, amely a pataktól délre eső Adummím-hágóval szemben van. Azután a Semes-forrás mellett halad el a határ, és vége a Rógél-forrásnál van.
  • 8 33Az egész Izráel, annak vénei, elöljárói és bírái ott álltak kétfelől a láda mellett, az ÚR szövetségládáját vivő lévita papokkal szemben, mind a jövevények, mind a született izráeliek, fele a Garizim hegye irányában, fele pedig az Ébál hegye irányában, ahogyan Mózes, az ÚR szolgája megparancsolta, hogy így áldják meg Izráel népét első ízben.
  • 10 3Adónícedek, Jeruzsálem királya tehát ezt az üzenetet küldte Hóhámnak, Hebrón királyának, Pirámnak, Jarmút királyának, Jáfiának, Lákis királyának és Debírnek, Eglón királyának: 38Azután visszafordult Józsué az egész Izráellel Debír felé, és harcolni kezdett ellene. 39Elfoglalta azt és királyát, meg a hozzátartozó városokat. Kardélre hányta, és kiirtotta az ott levő élőlényeket mind. Senkit sem hagyott elmenekülni. Úgy bánt Debírrel és királyával, ahogyan Hebrónnal vagy ahogyan Libnával és királyával bánt.
  • 11 21Abban az időben elment Józsué, és kipusztította az anákokat a hegyvidékről, Hebrónból, Debírből, Anábból, Júda egész hegységéből és Izráel egész hegységéből. Városaikkal együtt kiirtotta őket Józsué.
  • 12 13Debír királya: egy, Geder királya: egy,
  • 21 15Hólónt legelőjével együtt, Debírt legelőjével együtt,
  • 23 2Ekkor összehívta Józsué egész Izráelt, annak véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit, és ezt mondta nekik: Én megvénültem, megöregedtem.
  • 24 1Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta véneit, családfőit, bíróit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé.
Ruth könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 1Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Ezért elment a júdai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként lakjék Móáb mezején. Vele volt a felesége és két fia.
Sámuel első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 25Ha ember vétkezik ember ellen, akkor Isten a döntőbíró, de ha az ÚR ellen vétkezik valaki, ki merne ott döntőbíró lenni? De nem hallgattak apjuk szavára, mert úgy tetszett az ÚRnak, hogy megöli őket.
  • 4 18Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, és a nyakát szegve meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája.
  • 7 13 15Sámuel egész életében Izráel bírája volt.
  • 8 1Amikor megöregedett Sámuel, a fiait tette Izráel bíráivá. 2Elsőszülött fiának Jóél volt a neve, a másodiknak Abijjá. Beérsebában bíráskodtak. 5Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás! 6Sámuel azonban rosszallotta, hogy ezt mondták: Adj nekünk királyt, hogy bíráskodjék fölöttünk! És imádkozott Sámuel az ÚRhoz. 20Olyanok akarunk lenni, mint minden más nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat.
  • 24 16Legyen azért az ÚR a bíró, és tegyen igazságot köztünk! Vizsgálja meg, és perelje peremet, és szolgáltasson nekem igazságot veled szemben!
Dániel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 9 12Megtartotta szavát, amellyel fenyegetett minket és bíráinkat, akik bíráskodtak fölöttünk: azt, hogy nagy veszedelmet hoz ránk. Mert nem történt olyan sehol az ég alatt, mint ami Jeruzsálemben történt.
  • 3 2Azután összehívatta Nebukadneccar király a kormányzókat, az elöljárókat, a helytartókat, a tanácsosokat, a kincstárnokokat, a bírákat, a rendőrparancsnokokat és a tartományok tisztviselőit, hogy jöjjenek el a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott. 3Akkor összegyűltek a kormányzók, az elöljárók, a helytartók, a tanácsosok, a kincstárnokok, a bírák, a rendőrparancsnokok és a tartományok tisztviselői a szobor felavatására, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott, és odaálltak a szobor elé, amelyet Nebukadneccar felállíttatott.
Máté evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 5 25Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj.
  • 12 27És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok!
  • 27 19Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.”
Lukács evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 12 58Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megszabadulni tőle, nehogy a bíró elé hurcoljon és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. 14De ő így válaszolt: „Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?”
  • 11 19De ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok.
  • 16 3Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek.
  • 18 1 2Ezt mondta: „Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. 6Azután így szólt az Úr: „Halljátok, mit mond a hamis bíró!
Pál első levele a korinthusiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 2Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el,
  • 6 4Ha tehát hétköznapi ügyekben pereskedtek, akkor azokat ültetitek a bírói székbe, akik semmit sem számítanak a gyülekezet előtt?
  • 9 3Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik engem bírálgatnak.
  • 10 13Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.
Mózes negyedik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 25 5Mózes tehát ezt mondta Izráel bíráinak: Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek!
Mózes ötödik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 16Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.
  • 11 6mit tett Dátánnal és Abírámmal, Rúben fiának, Eliábnak a fiaival, amikor feltátotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével, sátraikkal és minden jószágukkal együtt, ami az övék volt egész Izráelben.
  • 16 18Állíts törzsenként bírákat és elöljárókat minden lakóhelyeden, amelyet Istened, az ÚR ad neked, és ezek ítéljék a népet igaz ítélettel.
  • 17 9Menj el a lévita-papokhoz és ahhoz a bíróhoz, aki abban az időben hivatalban lesz, és kérj tanácsot, majd ők kimondják az ítéletet. 12Ha pedig valaki elbizakodottan azt meri tenni, hogy nem hallgat arra a papra vagy bíróra, aki ott áll Istenednek, az ÚRnak szolgálatában, az az ember haljon meg. Így takarítsd ki a gonoszt Izráelből!
  • 19 17akkor az a két ember, akinek pere van egymással, álljon az ÚR színe elé, a papok és a bírák elé, akik akkor hivatalban lesznek. 18A bírák vizsgálják ki jól az ügyet, és ha hazudott a tanú, hazugságot vallott embertársa ellen,
  • 21 2akkor menjenek ki véneid és bíráid, és mérjék meg, milyen messze van a meggyilkolt a környező városoktól.
  • 22 19Bírságolják meg száz ezüstre, és adják azt a lány apjának, mert rossz hírét terjesztette egy izráeli szűznek. A nő maradjon a felesége, és nem szabad elbocsátania egész életében.
  • 25 2akkor ha a bűnös verést érdemel, fektesse le a bíró, és veressen rá a jelenlétében annyit, amennyit a bűne miatt megérdemel.
Sámuel második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 7 11attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és nyugalmat adtam összes ellenségedtől. Azt is kijelentette neked az ÚR, hogy az ÚR akarja a te házadat építeni.
  • 15 4Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban, akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én majd igazságot szolgáltatnék neki.
A királyok második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 26Amikor Móáb királya látta, hogy nem bírja tovább a harcot, maga mellé vett hétszáz kardforgató embert, hogy keresztültörjenek Edóm királyánál, de nem tudtak.
  • 5 17Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem fogadod el, akkor viszont adass szolgádnak annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, mert nem készít többé szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az ÚRnak!
  • 8 9Hazáél tehát eléje ment, vitt magával ajándékul mindenféle damaszkuszi drágaságot, amennyit negyven teve elbír. Amikor odaért, megállt előtte, és így szólt: Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád, hogy megkérdezze, felépül-e ebből a betegségből?
  • 15 5Az ÚR megverte a királyt, és poklos lett halála napjáig. Ezért egy elkülönített házban lakott, és Jótám királyfi állt a palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött.
  • 23 22Bizony nem tartottak ehhez hasonló páskát a bírák ideje óta, akik Izráelt ítélték, sem Izráel, sem Júda királyainak az idejében,
A krónikák első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 6 43Hílézt és legelőit, Debírt és legelőit,
  • 17 6Amíg együtt jártam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akinek azt parancsoltam, hogy pásztorolja népemet: Miért nem építettetek nekem cédrus-házat? 10attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy házat fog neked építeni az ÚR.
  • 23 4Ezek közül huszonnégyezren intézzék az ÚR házának a teendőit, az elöljárók és bírák hatezren legyenek,
  • 26 29A jicháriak közül Kenanjáhúra és fiaira bízták, mint elöljárókra és bírákra, Izráel közügyeit.
A krónikák második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 2Salamon szólt egész Izráelnek, az ezredeseknek, a századosoknak, a bíráknak és egész Izráel minden főemberének, a családfőknek,
  • 19 5Bírákat nevezett ki az országban, Júda minden megerősített városában, városról városra, 6és ezt mondta a bíráknak: Nézzétek meg jól, mit tesztek, mert nem emberek, hanem az ÚR megbízásából ítélkeztek, és ő lesz veletek az ítélethozatalban.
  • 20 25Akkor odament Jósáfát és hadinépe, hogy összeszedjék a zsákmányt. Tömegével találtak náluk fölszerelést, ruhákat és értéktárgyakat. Annyit zsákmányoltak, hogy el sem bírták. Három napig szedték össze a zsákmányt, olyan sok volt.
  • 26 21Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az ÚR házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött.
Ezsdrás könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 4 9Jelentést tett Rehúm kormányzó, Simsaj kancellár és többi hivatalnoktársuk, a bírók, tisztviselők, felügyelők és hivatalnokok, az erekiek, bábeliak és susániak, vagyis elámiak,
  • 7 25Te pedig, Ezsdrás, Istenednek benned levő bölcsessége szerint rendelj ítélőbírákat, hogy ítélkezzenek az egész Folyamon túli népen, mindazokon, akik ismerik Istened törvényeit. Aki pedig nem ismeri, azt tanítsátok meg rá!
  • 10 14Álljanak elő az egész gyülekezet vezetői, és városainkból mindazok, akik idegen asszonyokat vettek feleségül. Jöjjenek ide egy meghatározott időpontban, ők és velük együtt minden egyes városnak a vénei és bírái, és azután fordítsák el rólunk Istenünknek e dolog miatt föllángolt haragját!
Eszter könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 6 13Majd elbeszélte Hámán a feleségének, Zeresnek, meg összes barátjának mindazt, ami őt érte. Tanácsadói és a felesége, Zeres ezt mondták neki: Ha a zsidó származású Mordokajjal szemben már az elején elbuksz, akkor nem fogsz bírni vele, hanem végleg el fogsz bukni vele szemben.
Jób könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 9 15Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírámhoz, könyörögnöm kellene. 24Bűnös ember kezébe jut az ország, elfedi a bírák arcát. Ki teszi ezt, ha nem ő? 33Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét.
  • 12 17Tanácsadókat tesz bolonddá, és bírákból űz gúnyt.
  • 19 29akkor rettegjetek a fegyvertől, mert a harag fegyveres büntetést szül, és megtudjátok, hogy van ítélőbíró.
  • 23 7Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám.
  • 31 11Mert gyalázatos dolog ez, és bírák elé való bűn. 23Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. 28ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt.
A zsoltárok könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 10Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti bírái a földnek!
  • 7 12Igaz bíró az Isten, olyan Isten, aki mindennap büntethet.
  • 9 5Mert igazságot szolgáltattál ügyemben, trónodra ültél, mint igaz bíró. 8De az ÚR örökké trónján ül, fölállította bírói székét. 9Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket.
  • 82 1 8Jöjj, Istenünk, légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged!
  • 94 2Emelkedj fel, földnek bírája, fizess meg a gőgösöknek tetteikért!
  • 122 5Mert ott állnak a bírói székek, Dávid házának székei.
  • 129 2sokat gyötörtek ifjúságom óta, mégsem bírtak velem.
  • 141 6És ha majd bíráik a sziklafalon letaszítják őket, akkor értik meg, milyen szépek voltak mondásaim.
  • 148 11ti földi királyok és minden nemzet, vezérek és a földnek bírái,
Ézsaiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 1 26Megint olyan bírákat adok, mint régen, és olyan tanácsadókat, mint kezdetben. Akkor majd így neveznek: Igaz város, hűséges város!
  • 3 2a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket,
  • 16 5Kegyelem által készül egy trón. Megingathatatlanul ül azon Dávid sátorában a bíró, aki törődik a joggal, és szorgalmazza az igazságot.
  • 33 22Mert az ÚR a mi bíránk, az ÚR a törvényadónk, az ÚR a királyunk, ő segít meg bennünket.
  • 40 23Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti.
Ezékiel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 22 6Íme, Izráel fejedelmei közül mindegyik annyi vért ontott, amennyit csak bírt.
Hóseás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 7 7Mindnyájan izzanak, mint a kemence, megemésztik bíráikat. Királyaik mind elhulltak, egyikük sem kiáltott hozzám.
  • 13 10Hol van királyod? Szabadítsa meg városaidat! Hol vannak bíráid? Hiszen te mondtad: Adj nekem királyt és vezéreket!
Jóel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 11Az ÚR mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas parancsának a végrehajtója. Nagy és igen félelmetes az ÚRnak a napja! Ki bírja ki azt!?
Ámósz próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 3Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden vezérét megölöm - mondja az ÚR. 8Zálogba vett ruhán nyújtózkodnak minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában.
Mikeás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 11Elöljárói megvesztegetve bíráskodnak, papjai megkérik az árát a tanításnak, prófétái pénzért jósolnak, és még az ÚRra hivatkozva mondják: Közöttünk van az ÚR, nem érhet minket baj!
  • 4 14Vagdosd magad össze gyászodban, mert ostromot indítottak ellenünk! Bottal verik arcul Izráel bíráját.
  • 7 3Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrik-csavarják az ügyeket.
Zofóniás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 3Olyanok benne a vezérek, mint az ordító oroszlánok, a bírák, mint a pusztai farkasok: egy csontot sem hagynak reggelre.
Malakiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 2De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja.
Márk evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 13 9„Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik.
János evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 8 43Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet.
  • 12 48Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.
  • 19 13Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek.
Az apostolok cselekedetei (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 7 27De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta: Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá? 35Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? - ezt küldte el az Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban.
  • 10 42És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.
  • 13 20Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig.
  • 18 15Ha viszont rátok tartozó ügyekről, nevekről és a ti törvényetekről van közöttetek vita, azt intézzétek el magatok, mert én ilyenekben nem kívánok bíró lenni.”
  • 24 10Ezután Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében.
  • 25 6Miután pedig nyolc vagy tíz napnál tovább nem tartózkodott közöttük, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált. 17Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit.
Pál levele a rómaiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 14 1A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok.
Pál első levele a thesszalonikaiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 3 1Ezért amikor ezt már nem bírtuk tovább elviselni, elhatároztuk, hogy egyedül maradunk Athénban,
Pál második levele Timóteushoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 4 8végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.
A zsidókhoz írt levél (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 12 20Mert nem bírták elviselni a parancsot: „Még ha állat érinti is a hegyet, meg kell kövezni!” 23az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez;
Jakab levele (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 2 4nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?
  • 4 11Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim. Aki testvérét rágalmazza vagy ítélkezik felette, az a törvényt rágalmazza, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. 12Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?
  • 5 9Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.
A jelenések könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990))
  • 11 1Ekkor bírói pálcához hasonló, mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: „Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat;
  • 13 12Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát az ő nevében, és rábírja a földet és lakóit, hogy imádják az első fenevadat, amelynek meggyógyult a halálos sebe.