32 ¹Figyeljetek, ti egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! ²Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. ³Bizony, az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! ⁴Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. ⁵Elromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis nemzedék ez. ⁶Így fizettek ti az ÚRnak, ó, bolond és esztelen nép?! Hisz atyád ő, ki teremtett, ő alkotott s erőssé tett. ⁷Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják: ⁸A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az emberfiakat, megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint. ⁹Mert az ÚR része az ő népe, Jákób a kimért öröksége. ¹⁰Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, ¹¹mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evező-tollán hordozza őket. ¹²Az ÚR vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. ¹³A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából. ¹⁴A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad. ¹⁵Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból - meghíztál, kövér, hájas lettél! - és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. ¹⁶Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. ¹⁷Szellemeknek áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, kik nemrég jöttek, akiket az atyák még nem féltek. ¹⁸Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted; elfeledted Istent, aki világra hozott! ¹⁹Látta az ÚR, és megutálta bosszúságában fiait s leányait, ²⁰és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, kikben hűség nincsen. ²¹Semmit érő istenekkel ingereltek, hiábavalóságokkal bosszantottak. Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel bosszantom őket. ²²Mert tűz lobban fel haragomtól, ég a Seól fenekéig, megemészti a földet s gyümölcsét, felgyújtja a hegyek alapjait. ²³Veszedelmet halmozok rájuk, nyilaim mind rájuk szórom, ²⁴éhség gyötri, láz emészti őket és a keserű halál; vérengző vadakat küldök rájuk és porban csúszó mérges kígyókat. ²⁵Kint a fegyver gyilkol, bent meg a rémület: mind ifjat, mind szüzet, csecsemőt s vénembert. ²⁶Szétzúzom őket - gondoltam -, kitörlöm emléküket a halandók közül, ²⁷de tartok az ellenség gúnyjától, mert félreértik ellenfeleik, és azt mondják: a mi hatalmas kezünk, s nem az ÚR művelte ezt. ²⁸Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! ²⁹Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük. ³⁰Hogyan kergethet ezret egy, és hogy űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk odaadta, az ÚR kiszolgáltatta őket. ³¹Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeink is megítélhetik. ³²Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérges fürtök, a szemei keserűek. ³³Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge. ³⁴De el van ez téve nálam, lepecsételve kincstáramban. ³⁵Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van vesztük napja, és siet, ami rájuk vár. ³⁶Bizony, ítél az ÚR népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja. ³⁷Hol vannak isteneik - mondja - és a szikla, akiben bíztak? ³⁸Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket! ³⁹Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsen kezemből. ⁴⁰Kezem az égre emelem, s mondom: Örökké élek én! ⁴¹Ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. ⁴²Nyilam vérrel részegítem, és kardom jóllakik hússal: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. ⁴³Dicsérjétek, ti nemzetek, annak népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de megbocsát földjének s népének! ⁴⁴Így ment oda Mózes, és így mondotta el ennek az éneknek minden szavát a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. ⁴⁵Miután végig elmondta Mózes mindezeket a szavakat egész Izráel előtt, ⁴⁶így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek benneteket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg, és teljesítsék ennek a törvénynek minden igéjét! ⁴⁷Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek. Általa éltek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. ⁴⁸Ugyanezen a napon így szólt az ÚR Mózeshez: ⁴⁹Menj föl ide, az Abárim-hegységbe, a Nebó hegyére, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Nézd meg Kánaán földjét, amelyet én Izráel fiainak a birtokába adok! ⁵⁰Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór hegyén, és elődei mellé került. ⁵¹Mert Izráel fiai között ti is hűtlenek voltatok hozzám a Meríbat-Kádés vizénél, a Cin-pusztában, és nem tekintettetek szentnek Izráel fiai között. ⁵²Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet