MÓZES ÉNEKE

32 ¹Halljátok, egek, szólni szándékozom! A föld figyeljen ajkam szavára! ²Esőként permetezzen tanításom, harmatként hulljon a szavam, mint a zápor a sarjadó fűre, a záporeső a lankadt gyepre. ³Mert az Úr nevét hirdetem, dicsőítsétek Istenünket. ⁴Kőszikla! Amit csak tesz, tökéletes, mert igazság minden útja, igaz és egyenes. ⁵Vétkeztek ellene, akiket hibátlannak alkotott, Gonosz és elvetemült nemzedék! ⁶Ezzel fizettek az Úrnak, te ostoba és balga nép? Hát nem atyád és teremtőd? Hűséges Isten, ment minden álnokságtól, létet adott neked és életben tart! ⁷Emlékezzél a rég letűnt napokra, vedd fontolóra az esztendőket nemzedékről nemzedékre! Kérdezd meg atyádat, majd elmondja, véneidet, ők majd elbeszélik! ⁸Amikor kiadta a Fönséges a népnek örökségét, amikor az emberek fiait különválasztotta, a népeknek határokat az Isten fiainak számához mérten szabott. ⁹Mert az Úrnak a népe lett a része, Jákob jutott neki örökségül. ¹⁰A pusztában sajátjává fogadta, a sivatag kietlenségében és éjszakájában. Védőn körülvette, oltalmazta, óvta, mint szeme világát. ¹¹Mint a sas, amelyik a fészkét védi, ott lebeg a fiókja fölött, kiterjeszti szárnyát, felkapja, tulajdon szárnyán hordozza. ¹²Az Úr vezérelte egymaga, idegen isten nem volt vele. ¹³Fölvezette az ország magaslataira, a földnek gyümölcseivel táplálta. Mézet szívhatott a sziklából, olajat a kemény kőből. ¹⁴Aztán a tehén teljes teje és a juhtej, meg a bárányok és kosok kövérsége. Básán barmai és bakjai, hozzá a búza java és a szőlő vére, a mámorító ital. ¹⁵Jákob evett a jóllakásig, telt lett Jesurun és kirúgott a hámból. Eltaszította Istenét, aki teremtette, üdvössége szikláját megvetette. ¹⁶Fölkeltették idegenekkel féltékenységét, undoksággal haragra ingerelték. ¹⁷Gonosz szellemeknek áldoztak, nem Istennek, ismeretlen isteneknek, újaknak – akkor bukkantak fel, atyáik nem félték őket. ¹⁸Nem gondoltál többé teremtő szikládra, Istent, aki életet adott neked, elfeledted. ¹⁹Az Úr látta, s fiai, lányai fölkeltette haragjában kimondta, hogy elveti őket. ²⁰Így szólt: Elrejtem előlük arcomat, hadd lám, mi lesz velük. Mert telve csalárdsággal ez a nemzedék, a fiakban nincsen semmi hűség. ²¹Nem létező istennel féltékennyé tettek, kivetnivaló bálványaikkal ingereltek. Nos, én is féltékennyé teszem őket egy nem néppel, Istentelen, pogány hordákkal bőszítem őket. ²²Haragomban lángra lobban a tűz, elhatol az alvilág mélyéig. Elpusztítja a földet és hozamát, megemészti a hegyek alapját. ²³Elhalmozom őket bajjal, kilövöm rájuk minden nyilam. ²⁴Éhséggel rakott csűr lesz majd az íj, láz és sorvadás a méreg. Rájuk küldöm a fenevadak fogát, a földön kúszók mérgével együtt. ²⁵Kívül kard ragadja el a fiakat, belül a rettenet. (Utolér) ifjat és leányt, csecsemőt és ősz öreget. ²⁶Azt mondanám: „Megsemmisítem őket, kitörlöm emlékezetüket az emberek közül.” ²⁷Ha nem félnének az ellenség gőgjétől: másban keresnék a támadót. Azt mondanák: „A mi hatalmas karunk, nem az Úr tette ezt mind!” ²⁸Rövidlátó nép ez, nincs benne belátás. ²⁹Ha bölcsek volnának, felfognák, fontolóra vennék sorsukat. ³⁰Hogy üldözhetne ezret egy, mint szalaszthatna meg kettő tízezret? Csak úgy, hogy sziklájuk eladta, az Úr kiszolgáltatta őket! ³¹Mert az ő sziklájuk nem olyan, mint a mi sziklánk. Nem ellenségeink dolga, hogy közbenjárjanak értünk. ³²Mert szőlőtövük Szodoma szőlőtövéről való, szőlővesszejük meg Gomorra kertjeiből. A szőlőszemek mérgezettek, keserű bogyók. ³³Boruk sárkánytajték, viperának gyilkos mérge. ³⁴Nincs-e nálam, mint drágakő, pecsét alatt kincstáramban? ³⁵Enyém a bosszúállás és a jutalmazás, arra az időre, mikor meginog lábuk, mert közel van pusztulásuk napja, sorsuk hamarosan utoléri őket. ³⁶(Mert az Úr igazságot szolgáltat népének, megkönyörül szolgáin.) Látja, hogy minden erejük elhagyta őket, nincs többé sem szolga, sem szabad. ³⁷Így szól: Hova lettek isteneik? A szikla, amelyben bizakodtak? ³⁸Akik ették áldozataik kövérjét, s itták italáldozataik borát? Keljenek fel és segítsenek! Szolgáljanak menedékül nektek! ³⁹Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, s nincs más Isten rajtam kívül! Ölök és életre keltek, lesújtok és gyógyítok. (Nincs, aki kimenthetne kezemből!) ⁴⁰Igen, az égre emelem kezem s mondom: úgy éljek örökké, ahogy igaz! ⁴¹Ha kiélezem villámló kardom, érvényt szerzek a jognak, bosszút állok ellenségeimen, s megfizetek gyűlölőimnek. ⁴²Nyilamat vérrel itatom részegre, kardom hússal lakatom jól – az elesettek és a sebesültek vérével, az ellenséges vezérek fejével. ⁴³Ti egek, ujjongjatok, Istennek fiai, imádjátok! Ti népek, ujjongjatok népével, Istennek küldöttei, magasztaljátok hatalmát! Mert megtorolja szolgáinak vérét, hasonlóval fizet ellenségeinek. Bosszút áll gyűlölőin, népének földjét megtisztítja a bűntől. ⁴⁴Mózes tehát ment, s hangosan előadta a népnek ennek az éneknek minden szavát, ő és Józsue, Nun fia.

A törvény mint az élet forrása.

⁴⁵Amikor Mózes elkészült vele, hogy ezeket a szavakat mind egész Izrael elé tárja, ⁴⁶ezt mondta nekik: „Vegyétek fontolóra ezeket a szavakat mind, amelyeket ma ünnepélyesen a szívetekbe vések. Parancsoljátok meg gyermekeiteknek, ügyeljenek rá, hogy a törvénynek ezeket a szavait mind valóra váltsák. ⁴⁷Mert nem üres szóbeszéd az, hanem maga az élet a számotokra! Ennek a törvénynek a jóvoltából ugyanis hosszú életetek lesz azon a földön, amelyre most a Jordánon átkelve elérkeztek, hogy birtokba vegyétek.”

Mózes halálának hírüladása.

⁴⁸Ugyanezen a napon így szólt az Úr Mózeshez: ⁴⁹„Menj fel az Abarim-hegységbe, Nebo hegyére, amely Moáb földjén, Jerikóval szemben van, s nézd meg Kánaán földjét, amelyet Izrael fiainak adok birtokul. ⁵⁰Azon a hegyen, amelyre most fölmész, meghalsz – megtérsz törzsed tagjaihoz, amint testvéred, Áron is meghalt, s megtért törzse tagjaihoz Hor hegyén, ⁵¹mivel Kádesban, Cin pusztájában, a viszály vizénél vétettetek ellenem Izrael fiai között: nem vallottatok szentnek Izrael fiai előtt. ⁵²Ezért csak szemközt láthatod az országot, de nem léphetsz be a földre, amelyet Izrael fiainak adok.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet