Mózes éneke

32 ¹Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! ²Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. ³Bizony az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! ⁴Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. ⁵Megromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis ez a nemzedék. ⁶Ez a hála az ÚR iránt, bolond és esztelen nemzet?! Hisz atyád ő, aki megteremtett, ő alkotott és tett erőssé téged. ⁷Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják: ⁸Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai, ⁹akkor az ő népe maradt az ÚR része, Jákób lett az ő kimért öröksége. ¹⁰Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, ¹¹ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt. ¹²Az ÚR vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. ¹³A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából. ¹⁴A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad. ¹⁵Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. ¹⁶Idegen istenekkel tették féltékennyé, utálatosságokkal bosszantották őt. ¹⁷Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. ¹⁸Kőszikláddal, aki nemzett, nem törődtél; elfeledted Istent, aki világra hozott! ¹⁹Látta ezt az ÚR, s haragjában megutálta fiait és lányait, ²⁰és ezt mondta: Elrejtem az arcomat előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincsen hűség. ²¹Semmit érő istenekkel tettek féltékennyé, haszontalan bálványokkal bosszantottak engem. Semmit érő néppel teszem én is féltékennyé, bolond nemzettel bosszantom majd őket. ²²Mert tűz lobban fel haragomtól, perzselve lecsap a holtak hazájáig; megemészti a földet és ami azon termett, felgyújtja a hegyek alapjait. ²³Elhalmozom őket bajokkal, valamennyi nyilamat kilövöm reájuk, ²⁴az éhségtől elgyengülnek, láz emészti őket és keserű halál; vérengző vadakat eresztek rájuk és porban csúszó mérges kígyókat. ²⁵Kint fegyver gyilkol, bent meg a rémület: ifjat és szüzet, csecsemőt és vénembert egyaránt. ²⁶Szétzúzom őket, gondoltam, emléküket is kitörlöm a halandók közül, ²⁷de tartok az ellenség gúnyolódásától, hogy félreértik ellenfeleik, és majd azt mondják: A mi hatalmas kezünk, s nem az ÚR művelte ezt. ²⁸Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! ²⁹Ha bölcsek lennének, felismernék, s megértenék, mi lesz a végük. ³⁰Hogyan kergethet ezret egy, és hogyan űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk kezükbe adta, az ÚR kiszolgáltatta őket. ³¹Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeiknek is el kell ismerniük. ³²Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérgező fürtök, keserűek a szemei. ³³Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge. ³⁴De el van ez rejtve nálam, lepecsételve kincstáramban. ³⁵Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van a vesztük napja, és siet már a végzetük. ³⁶Bizony, igazságot szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja. ³⁷Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? ³⁸Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket! ³⁹Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen. ⁴⁰Kezem az égre emelem, és megesküszöm önmagamra, az örökké élőre: ⁴¹ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. ⁴²Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. ⁴³Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért!

Mózes megtekinti az ígéret földjét

⁴⁴Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. ⁴⁵Miután Mózes elmondta mindezeket egész Izráel előtt, ⁴⁶így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek titeket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét! ⁴⁷Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet: általa élhettek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek.
⁴⁸Ugyanezen a napon így beszélt Mózeshez az ÚR: ⁴⁹Menj föl ide, az Abárím-hegységbe, a Nebó-hegyre, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak a birtokába adok! ⁵⁰Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór-hegyen, és elődei mellé került. ⁵¹Mert Izráel fiaival együtt ti is hűtlenek voltatok hozzám a Kádés melletti Meríbá vizénél, a Cin-pusztában, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai között. ⁵²Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet