2 1Ezután megfordultunk, és elindultunk a pusztába, a Vörös-tenger felé, ahogyan meghagyta nekem az ÚR, és sokáig kerülgettük a Széír-hegyet. 2Majd ezt mondta nekem az ÚR: 3Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyet, forduljatok észak felé! 4Parancsold meg azért a népnek: Ti most elmentek testvéreiteknek, Ézsau fiainak a határa mellett, akik Széírben laknak. Ők félnek ugyan tőletek, de azért nagyon vigyázzatok! 5Ne harcoljatok ellenük, mert egy talpalatnyi földet sem adok nektek az övékből, mert Ézsau birtokába adtam a Széír-hegységet. 6Ha enni akartok, pénzen vásároljatok tőlük ennivalót, és ha inni akartok, vizet is pénzen vásároljatok tőlük. 7Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az ÚR, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az ÚR, és nem szűkölködtél semmiben. 8Így vonultunk el tehát testvéreink, Ézsau fiai mellett, akik Széírben laknak, a síkságon át vezető úton, amely Élatból és Ecjón-Geberből indul ki. Majd megfordultunk, és továbbmentünk Móáb pusztája felé. 9Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Ne támadjátok meg Móábot, és ne kezdjetek harcot ellenük, mert nem adok neked birtokot az ő földjéből, hiszen Árt Lót fiainak a birtokába adtam. 10Az émiek laktak ott azelőtt, olyan nagy, számos és szálas nép, mint az anákok. 11A refáiak közé tartoztak ők is, mint az anákok, csak a móábiak émieknek nevezték őket. 12Széírben meg a hóriak laktak azelőtt, de Ézsau fiai kiűzték, és kiirtották őket, és a helyükre telepedtek, ugyanúgy, ahogyan Izráel bánt azzal a földdel, amelyet az ÚR adott neki birtokul. 13Most azért induljatok, keljetek át a Zered-patakon! Át is keltünk a Zered-patakon. 14Harmincnyolc év telt el azóta, hogy elindultunk Kádés-Barneából addig, hogy átkeltünk a Zered-patakon, míg ki nem veszett a táborból a harcosok egész nemzedéke, ahogyan megesküdött nekik az Úr. 15Bizony az ÚR keze volt rajtuk, és kiirtotta őket a táborból mind egy szálig. 16Amikor ezek a harcosok mind egy szálig kihaltak a nép közül, 17így szólt hozzám az ÚR: 18Te ma átvonulsz Árnál Móáb határán. 19Amikor Ammón fiai közelébe jutsz, ne támadd meg őket, és ne kezdj harcot velük! Nem adok neked birtokot Ammón fiainak a földjéből, mert Lót fiainak a birtokába adtam azt. 20Ez is a refáiak földjéhez tartozott, refáiak laktak ott azelőtt, csak az ammóniak zamzummiaknak nevezték őket. 21Olyan nagy, számos és szálas nép volt ez, mint az anákok, de az ÚR kipusztította őket az ammóniak elől; és ezek elfoglalták a birtokukat, és a helyükbe telepedtek, 22ugyanúgy, ahogyan a Széírben lakó Ézsau fiaival tette az ÚR: kiirtotta előlük a hóriakat, ezek pedig elfoglalták a birtokukat, és azoknak a helyén laknak ma is. 23Az avviak falvakban laktak Gáza környékén, de kiirtották őket a kaftóriak, akik Kaftórból jöttek, és a helyükbe telepedtek. 24Induljatok hát útnak, és keljetek át az Arnón-patakon, mert kezedbe adom az emóri Szíhónt, Hesbón királyát országával együtt. Ott kezdd el a honfoglalást, indíts háborút ellene! 25Most kezdek rettegést és félelmet támasztani a népekben az egész ég alatt, hogy ha híredet hallják, remegjenek és reszkessenek tőled. 26Akkor követeket küldtem a Kedémót-pusztából Szíhónhoz, Hesbón királyához ezzel a békés üzenettel: 27Szeretnék átvonulni országodon. Mindig csak az úton megyek, nem térek le se jobbra, se balra. 28Ha enni akarok, pénzért adj nekem ennivalót, ha inni akarok, vizet is pénzért adj nekem. Éppen csak át szeretnék gyalogolni. 29Ugyanígy jártak el Ézsau fiai is, akik Széírben laknak, meg a móábiak is, akik Árban laknak. Így akarok majd átkelni a Jordánon arra a földre, amelyet Istenünk, az ÚR akar nekünk adni. 30De Szíhón, Hesbón királya nem akarta megengedni, hogy átvonuljunk, mert megkeményítette lelkét Istened, az ÚR, és makaccsá tette a szívét, hogy kezedbe adja országát, ahogyan van ma is. 31Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Lásd, én elhatároztam, hogy neked adom Szíhónt és országát, fogj hozzá tehát országának a birtokbavételéhez! 32De Szíhón kivonult ellenünk Jahacba egész hadinépével együtt, hogy megütközzék velünk. 33Istenünk, az ÚR azonban kezünkbe adta őt, úgyhogy megvertük fiaival és egész hadinépével együtt. 34Elfoglaltuk abban az időben valamennyi városát, és kiirtottuk minden városában a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, nem hagytunk megmenekülni senkit. 35Csak az állatokat tartottuk meg zsákmányként és ami az elfoglalt városokban prédára került. 36Az Arnón-patak partján fekvő Aróértól, ettől a patak menti várostól Gileádig egyetlen város sem tudott nekünk ellenállni. Valamennyit nekünk adta Istenünk, az ÚR. 37De Ammón fiainak a földjéhez nem közeledtél, sem a Jabbók-patak egész partjához, sem a hegyvidék városaihoz, mert mindettől eltiltott téged Istenünk, az ÚR.