Keresés a Bibliában

24 1Bileám ekkor belátta, hogy az Úr (ismét) Izrael megáldásában lelte tetszését. Így nem fürkészte a jósjeleket, hanem a puszta felé fordította arcát. 2Ahogy most Bileám fölemelte tekintetét, s elnézte a törzsek szerint táborozó Izraelt, rászállt az Isten lelke, 3s ő szózatba kezdett, e szavakkal: „Így beszél Bileám, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. 4Így beszél, aki felfogja az Isten szavát, látja a Mindenható arcát – Istentől kap választ, a szeme megnyílik: 5Mily szépek, Jákob, a sátraid, és a hajlékaid, Izrael! 6Mint a szétterülő völgyek s a kertek a folyó mentén! Mint az Úr ültette tölgyek s a cédrusok végig a parton. 7Hős támad utódai körében, uralkodik majd számtalan népen. Hatalmasabb lesz királyánál, Agagnál, királysága dicsőségre emelkedik. 8Isten, aki kivezette Egyiptomból, olyan lesz neki, mint bivalynak a szarva. Üldözői tetemét eltiporja, megtöri csontjaikat. 9Mint az oroszlán, térdre ereszkedik, elnyújtózik, mint az oroszlán nősténye – ki meri zavarni? Legyen áldott, aki megáld, hanem aki átkoz, legyen átkozott!” 10Ekkor azonban Balak haragra gerjedt Bileám ellen. Kezét tördelve így szólt Balak Bileámhoz: „Azért hívattalak, hogy megátkozd ellenségeimet, te meg háromszor is megáldottad őket! 11Most aztán gyorsan kotródj haza! Az volt a szándékom, hogy gazdagon megjutalmazlak. De az Úr megfosztott jutalmadtól.” 12Bileám így válaszolt Balaknak: „Nem megmondtam követeidnek is, akiket hozzám küldtél: 13Ha annyi ezüstöt meg aranyat ad is Balak, amennyi a házába befér, akkor sem hághatom át az Úr parancsát, hogy magamtól bármit tegyek is, akár jót, akár rosszat. Csak azt hirdethetem, amit az Úr mond. 14Nézd, most azon vagyok, hogy visszatérjek népemhez. Hadd áruljam el, mit tesz majd ez a nép a napok elmúltával a te népeddel.” 15S beszélni kezdett és azt mondta: „Így beszél Bileám, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. 16Így beszél, aki felfogja Isten szavát, birtokolja a Magasságbeli tudását, látja a Mindenható arcát. Istentől kap választ, a szeme megnyílik: 17Látom, de nem most, látom, de nem közelről. Csillag tűnik fel Jákob (törzséből), jogar sarjad Izraelből. Bezúzza Moáb halántékát, s Szet fiainak koponyáját. 18Edom idegen birtok lesz és Szeir meghódított ország. Izrael kiterjeszti hatalmát. 19Jákob uralkodik ellenségein, elpusztítja az Arból menekülőket.” 20Amikor megpillantotta az amalekitákat, így folytatta szavait: „Amalek a népek elseje, de utódai kivesznek örökre.” 21Azután meglátta a kenitákat, s rájuk ezt a mondást alkalmazta: „Szilárdan áll a házad Kain, sziklába épült a fészked, 22Mégis Beoré lesz a fészek – mennyi időd van még, mikor hurcol fogságba Asszur?” 23Akkor Ogra esett tekintete, s ezt mondta róla: „A tengermelléki népek összegyűltek északon, 24hajók közelednek Kittimből. Térdre kényszerítik Asszurt, térdre kényszerítik Ebert. Elpusztulnak ők is örökre.” 25Ekkor Bileám útra kelt és visszatért hazájába, Balak is útjára indult.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet