A vihar lecsendesítése.
23Bárkába szállt, s tanítványai követték. 24Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt. 25Odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” 26Jézus ezt mondta nekik: „Mit féltek, kishitűek?” Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. 27Az emberek csodálkozva kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?”
37Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. 38Felkeltették: „Mester – kérdezték –, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” 39Erre fölkelt, parancsolt a szélnek, és utasította a tavat: „Csendesedj! Némulj el!” A szél elült, s nagy nyugalom lett. 40Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” 41Nagy félelem fogta el őket. „Ki ez – kérdezték egymástól –, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”