Keresés a Bibliában

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd.

20 1„A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe. 2Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. 3A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon. 4Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. 5Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett. 6Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? 7Nem fogadott fel minket senki – felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe – mondta nekik. 8Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig. 9Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. 10Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. 12Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak – mondták –, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét. 13Barátom – felelte egyiküknek –, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? 14Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. 15Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok? 16Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.”

KNB SZIT STL BD RUF KG