Keresés a Bibliában

Jézus lábának megkenése.

36Egy farizeus meghívta, hogy egyék nála. Betért hát a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. 37Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. 38Megállt hátul a lábánál, és sírva fakadt. Könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival, és megkente illatos olajjal. 39Mikor ezt a farizeus házigazda látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, hogy ki és miféle az, aki érinti: hogy bűnös nő.” 40Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az kérte: „Mester! Hát mondd el!” 41„Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. 42Nem volt miből fizetniük, hát elengedte mind a kettőnek. Melyikük szereti most jobban?” 43„Úgy gondolom, az, akinek többet elengedett” – felelte Simon. „Helyesen feleltél” – mondta neki. 44Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s nem adtál vizet a lábamra. Ez a könnyeivel áztatta lábamat, és a hajával törölte meg. 45Csókot sem adtál nekem, ez meg egyfolytában csókolgatja a lábam, amióta csak bejött. 46Aztán a fejemet sem kented meg olajjal. Ez meg a lábamat keni illatos olajával. 47Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyer, mert nagyon szeretett. Akinek kevés bűnét bocsátják meg, az csak kevéssé szeret.” 48Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bűneid bocsánatot nyernek.” 49A vendégek összesúgtak: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” 50De ő ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megmentett. Menj békével!”

KNB SZIT STL BD RUF KG