Keresés a Bibliában

4. A SZENTÉLYRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK

Adakozás a szentélyre.

25 1Az Úr így szólt Mózeshez: „Parancsold meg Izrael fiainak, hogy gyűjtsenek adományokat. 2Mindenkitől fogadjátok el, aki önként adja. 3Ilyen dolgokat fogadhattok el: aranyat, ezüstöt, rezet, 4kék és vörös bíbort, karmazsint, lenvásznat, kecskeszőrt, 5vörösre festett báránybőrt, finom bőrt, akácfát, 6olajat a lámpákba, fűszereket a kenethez, finom illatszereket, 7karneolkövet és más drágaköveket az efod és a melltáska díszítésére. 8Készíts nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam. 9Annak a hajléknak a mintájára, és azoknak a felszereléseknek a mintájára készítsd el, amelyeket mutatok neked.

A sátor felszerelése és a láda.

10Készíts akácfából egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát. 11Vond be tiszta arannyal – de kívülről és belülről is egyaránt vond be –, és csinálj rá körül aranypártázatot. 12Önts négy aranykarikát és erősítsd a négy lábára: két karikát az egyik, és két karikát a másik oldalon. 13Azután csinálj akácfa rudakat és borítsd be arannyal. 14A rudakat dugd be a láda oldalain levő karikákba, hogy rajtuk vihessék a ládát. 15A rudak maradjanak a láda karikáiban, nem szabad kihúzni belőlük. 16Ebbe a ládába helyezd majd el a bizonyságot, amelyet adni fogok neked. 17Csináld meg továbbá az engesztelés tábláját tiszta aranyból. Két és fél könyök legyen a hossza, másfél könyök a szélessége. 18Készíts vert aranyból két kerubot az engesztelés táblájának két végére. 19Állítsd az egyik kerubot az egyik végére, a másikat a másik végére. Az engesztelés táblájának két végére állítsd a kerubokat. 20A kerubok szárnya fölfelé legyen széttárva, hogy szárnyukkal befödjék az engesztelés tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés táblájára. 21Az engesztelés tábláját helyezd a láda tetejére. A ládába pedig tedd be a bizonyságot, amelyet adni fogok neked. 22Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok.

A kitett kenyerek asztala.

23Csinálj továbbá akácfából egy két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas asztalt. 24Vond be színarannyal, és tégy rá körös-körül aranyszegélyt. 25Arra erősíts rá egy tenyérnyi széles keretet, s azt is díszítsd aranyszegéllyel. 26Csinálj négy aranykarikát, és szereld rá az asztal négy sarkára, minden lábához egyet. 27Az aranykarikák legyenek a szegély alatt, hogy rudakat lehessen beléjük dugni az asztal hordozására. 28Készítsd el a rudakat is akácfából és vond be arannyal. Ezek szolgálnak az asztal hordozására. 29Készítsd el továbbá a tálakat, a csészéket, a kancsókat, amelyekkel az italáldozatot bemutatják. Tiszta aranyból csináld ezeket is. 30Az asztalon rakd ki elém mindig a felajánlott kenyereket.

A mécstartó.

31Készíts színaranyból mécstartót. A mécstartó, a lába és a törzse legyen megmunkált arany. Kelyhei – a bimbó és a szirom – vele egy darabból legyenek. 32Hat ág jöjjön ki oldalaiból, három az egyik oldalból, három a másik oldalból. 33Mindegyik ágon legyen három mandulavirág alakú kehely, bimbóval és szirommal: mind a hat ágon, amely a mécstartóból kinyílik. 34Magán a mécstartón legyen négy mandulavirág alakú kehely bimbóval és szirommal. 35Egy-egy bimbó legyen két-két ág tövén, mind a három helyen, mind a hat ág alatt, amely a szárból kijön. 36Bimbói és szirmai egy darabból legyenek, egy darab megmunkált tiszta aranyból. 37Csinálj hozzá hét mécsest. A mécseseket úgy kell ráhelyezni, hogy az előtte levő teret megvilágítsák. 38A hozzájuk tartozó koppantók és hamutálak is legyenek tiszta aranyból. 39Egy talentum tiszta aranyat használj fel a mécstartóhoz és kellékeihez. 40Vigyázz, hogy a szerint a minta szerint készítsd el, amelyet a hegyen mutattam neked.

A hajlék, a függönyök és a takarók.

26 1A hajlékot tíz vég sodrott szálú lenvászonból, kék és vörös bíborból és karmazsinból készítsd el. A végekbe kerubok legyenek beleszőve. 2Egy vég vászon hossza huszonnyolc könyök, a szélessége négy könyök, s mindegyik végnek ugyanaz legyen a nagysága. 3Öt vásznat fűzz össze egymással, s a másik ötöt is foglald egybe hasonló módon. 4Az összefűzött vászon szélére csinálj hurkokat kék bíborból, s ugyanúgy a másik összeillesztett darab szélére is, hogy össze lehessen fűzni őket. 5Ötven hurok legyen mindkét vászon szélén úgy alkalmazva, hogy a hurkok szembe kerüljenek egymással, és egyiket a másikhoz lehessen kapcsolni. 6Azután csinálj ötven aranykampót és kapcsold össze velük a vászonlapokat, hogy így egy hajlékot alkossanak. 7Csinálj még tizenegy kecskeszőr takarót a hajlék tetejének befödésére. 8Harminckönyöknyi legyen egy-egy takaró hossza és négy a szélessége. Egyenlő nagyságú legyen valamennyi takaró. 9Ötöt közülük fűzz egybe, s ugyanúgy a hat másik takarót is. A hatodik takarót hajtsd kétrét a sátor első oldalára. 10Csinálj azután ötven hurkot az egyik takaró szélére, hogy a másikkal össze lehessen kapcsolni, s ötven hurkot a másik takaró szélére, hogy az előbbivel össze lehessen kapcsolni. 11Csinálj hozzá ötven bronzkapcsot, illeszd bele a hurkokba, és így fűzd össze a két takarót, hogy egy egészet alkosson. 12Ami a fedél takarójából fennmarad, ennek a megmaradt takarónak a fele lógjon le a hajlék hátsó részén. 13Abból pedig, ami a takarók hosszából maradt fenn, egykönyöknyi lógjon le az egyik oldalon, egy meg a másik oldalon, hogy így befedje őket. 14Csinálj még egy felső takarót is a sátor tetejére vörösre festett báránybőrből, és föléje még egy takarót szattyánbőrből.

A faváz.

15Készítsd el a hajlék felállítható vázát is akácfából. 16Mindegyik deszka legyen tíz könyök hosszú és másfél könyök széles. 17A deszka oldalain két-két ereszték legyen, hogy az egyik deszkát a másikkal össze lehessen illeszteni. 18Így kell megcsinálni minden deszkát. Délnek, a hajlék déli oldalára húsz deszkát kell helyezni. 19Ezek számára önts negyven ezüsttalpat úgy, hogy egy-egy deszka alá a két eresztéknek megfelelően két-két talp kerüljön. 20A hajlék másik oldalán, az észak felé esőn, szintén húsz deszka legyen, 21negyven ezüsttalppal, s egy-egy deszka alá két-két talp kerüljön. 22A hajlék hátsó oldalára, a nyugati oldalra, készíts hat deszkát. 23Azonkívül csinálj még két deszkát a hajlék hátsó oldalán levő sarkaira. 24Ezeket kettőzd meg alulról fölfelé, egészen az első gyűrű magasságáig. Így készítsd el mind a kettőt. Ezek alkossák a két sarkot. 25Összesen tehát nyolc deszka legyen, tizenhat ezüsttalppal, két-két talpat számítva egy-egy deszka alá. 26Készíts még reteszrudakat akácfából a deszkák összetartására – ötöt a hajlék egyik oldalához, 27ötöt a másik oldalához, s ugyanannyit hátulra, a hajlék nyugati oldalához. 28A középső reteszrúd a deszkák közepén menjen át, az egyik végétől a másikig. 29A deszkákat vond be arannyal. A reteszrudakat szorító karikákat is készítsd aranyból. 30Úgy kell a hajlékot felállítani, ahogy a hegyen megmutattam neked.

A függöny.

31Csinálj még egy függönyt kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott lenvászonból, és művészi munkával szőjj bele kerubokat. 32Függeszd fel négy arannyal bevont akácoszlopra, amelynek kampói aranyból vannak, és négy ezüsttalpon állnak. 33A függönyt akaszd fel a kampókra, és a függöny mögé helyezd el a bizonyság ládáját. A függöny szolgáljon válaszfalul a szentély és a legszentebb között. 34A kiengesztelés tábláját helyezd a legszentebbe, a bizonyság ládájára. 35Az asztalt azonban a függönyön kívülre állítsd, s a mécstartót az asztallal szembe, a hajlék déli oldalára, az asztalt pedig állítsd a hajlék északi oldalára. 36Készíts a sátor bejáratára is egy függönyt kék és vörös bíborból, karmazsinból, bisszusból és finom lenvászonból, művészi szövéssel. 37A függöny számára csinálj öt oszlopot akácfából, s vond be arannyal. Kampóik legyenek aranyból, és önts még öt bronztalpat, hogy azon álljanak.

Az égőáldozat oltára.

27 1Készíts egy oltárt akácfából, a hossza legyen öt könyök, a szélessége is öt könyök. Az oltár legyen négyszögletű és három könyök magas. 2A négy sarkára csinálj szarvakat, amelyek belőle jönnek ki, s utána az egészet vond be rézzel. 3Csinálj hozzá megfelelő edényeket a háj hamujának elviteléhez, továbbá a szükséges lapátokat, csészéket, villákat és serpenyőket. Ezeket az edényeket bronzból készítsd. 4Csinálj még egy hálószerű rácsot bronzból, négy karikával a négy sarkán, 5s erősítsd ezt a rácsot az oltár párkánya alá, úgy, hogy a rács az oltár félmagasságáig érjen. 6Csinálj akácfából hordozórudakat az oltárhoz és vond be őket bronzzal. 7A rudakat a karikákba kell dugni, hogy a rudak kétoldalt legyenek, amikor viszik az oltárt. 8(Az oltárt) deszkából készítsd, hogy belül üres legyen, a szerint a minta szerint, amelyet a hegyen mutattam neked.

Az udvar.

9A hajlék előterét így rendezd el: a déli oldalra csinálj százkönyöknyi hosszú függönyt sodrott szálú lenből (ez az egyik oldal). 10Húsz oszlopát helyezd húsz bronztalapzatra; a kapcsok és a karikák legyenek ezüstből. 11Az északi oldalon a függöny szintén százkönyöknyi hosszú legyen, hozzá húsz oszlop és húsz bronztalapzat és ezüstkapcsok meg karikák. 12Az udvar nyugatra néző szélességében a függöny ötvenkönyöknyi legyen, hozzá tíz oszlop, tíz bronztalapzattal. 13Az udvar keletre néző szélessége szintén ötvenkönyöknyi legyen. 14Az egyik oldalon tizenöt könyöknyi függöny, három oszlop és ugyanannyi talapzat. 15A másik oldalán is tizenöt könyöknyi függöny, három oszlop és ugyanannyi talapzat. 16Az udvar kapujára húsz könyöknyi függönyt készíts kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott bisszusból, művészi szövéssel, s hozzá négy oszlopot négy talapzattal. 17Körös-körül minden oszlopon ezüstkarikák legyenek és ezüstkapcsok, talapzatuk pedig bronz legyen. 18Az udvar hossza tehát száz könyök, a szélessége ötven könyök, a magassága öt könyök. Minden függöny legyen sodrott bisszusból, a talapzatok pedig bronzból.

A mécsekbe való olaj.

19A hajlék minden felszerelési tárgya, amelyet valamilyen szertartásra felhasználnak, továbbá minden cöveke és az előudvar cövekei is bronzból készüljenek. 20Parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak zúzott bogyóból készült tiszta olajat a mécsekbe, hogy a mécsek állandóan égjenek. 21A bizonyság sátorában, a bizonyságot eltakaró függönyön kívül helyezze el őket Áron és fiai, hogy estétől reggelig égjenek az Úr előtt. Legyen ez Izrael fiai számára örök kötelezettség minden nemzedéken át.

A papok öltözete.

28 1Izrael fiai közül vedd magad mellé Áront és fiait, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Áron, valamint Nadab, Abihu, Eleazár és Itamár, Áron fiai. 2Áronnak, a bátyádnak csinálj szent ruhákat dicsőségül és ékességül. 3Beszélj minden művészethez értő emberrel, akiket művészi képességgel áldottam meg. Ők készítsék el Áron ruháit, hogy fel lehessen kenni és hogy mint pap, nekem szolgálhasson. 4A következő ruhákat készítsék el: a melltáskát, az efodot, a felső köntöst, a hímzett vászoninget, a fejkendőt és az övet. 5Készítsenek tehát bátyád, Áron számára és a fiai számára szent ruhákat, hogy ő mint pap szolgáljon nekem. Használjanak hozzá aranyat, vörös és kék bíbort, karmazsint és bisszust.

Az efod.

6Az efodot készítsék aranyból, vörös és kék bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenből, művészi hímzéssel. 7Két összefűzött vállpántból álljon, s a két végén legyen összekötve. 8A rögzítésre szolgáló kötés ugyanolyan szövet legyen, alkosson vele egy darabot, készüljön aranyból, vörös és kék bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenből. 9Végy továbbá két karneolkövet, vésd bele Izrael fiainak nevét, 10hat nevet az egyik kőbe, hat nevet a másik kőbe, születésük sorrendje szerint. 11Kőmetsző munkával, a pecsétvésnök módszerével kell Izrael fiainak a nevét a két kőbe belevésni, és azokat aranyfoglalatba tenni. 12Azután illeszd a két követ az efod vállpántjába, mint Izrael fiaira emlékeztető köveket. Áron viselje a vállán a nevüket emlékeztetőül az Úr előtt. 13Csinálj továbbá egy arany rózsadíszt 14és két láncocskát tiszta aranyból. Olyanok legyenek, mint a csavart zsineg, és ezeket a csavart alakú láncocskákat erősítsd a rózsadíszre.

A melltáska.

15Készítsd el a kinyilatkoztatás melltáskáját is művészi munkával. Olyan munka legyen, mint az efod: aranyból, vörös és kék bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenből. 16Legyen négyszögletes és bélelt, arasznyi széles és hosszú. 17Négy sorba rakj rá drágaköveket. Az első sorban legyen karneol, topáz, smaragd; 18a második sorban rubin, zafír, jáspis; 19a harmadik sorban jácint, achát, ametiszt; 20a negyedik sorban krizolit, karneol és ónix. Mindegyik legyen aranyba foglalva. 21Izrael fiai nevének megfelelően tizenkét kő legyen. A nevek sorrendje szerint mindegyikbe vésd bele művészien a tizenkét törzs egy-egy nevét. 22A tiszta aranyból készült sodrott formájú láncocskákat erősítsd rá a melltáskára. 23Erősíts még a melltáskára két aranykarikát, és a két karikát helyezd a melltáska két felső sarkára. 24A két aranyláncocskát kösd bele a melltáska két sarkán levő karikákba. 25A láncocskák másik két végét erősítsd a két rózsadíszre, s ezeket illeszd az efod vállpántjaira, előre. 26Csinálj két másik aranykarikát is, és ezeket erősítsd a melltáska két alsó sarkára, a belső, az efod felé eső szélére. 27Csinálj még két aranykarikát, és azokat erősítsd az efod két vállpántjára, előre, közvetlenül az érintkezésük helye mellé, az efod kötése fölé. 28A melltáska karikáit vörös és kék bíborzsineggel kösd az efod karikáihoz úgy, hogy a melltáska az efod kötése fölött feküdjék és ne csússzon le az efodról. 29Áron így hordozza a szíve fölött Izrael fiainak neveit, amelyek a kinyilatkoztatás melltáskáján vannak, valahányszor belép a szentélybe. Így az állandó emlékeztető lesz az Úr előtt. 30A kinyilatkoztatás melltáskájába tedd bele az urimot és tummimot. Ezek feküdjenek Áron szívén, amikor az Úr elé lép, s így Áron hordozza mindig a szívén az Izrael fiainak adott kinyilatkoztatást.

A felső köntös.

31Csináld meg az efodhoz tartozó felső köntöst is kék bíborból. 32A közepén legyen nyílás a fej számára, a kivágás körül legyen hímzett szegély. A kivágás olyan legyen, mint a páncélingé, hogy be ne szakadjon. 33Az alsó szegélyére körös-körül tégy gránátalmához hasonló díszeket, vörös és kék bíborból, karmazsinból, sodrott szálú lenből, és közéjük körös-körül aranycsengettyűket olyan formán, 34hogy az aranycsengettyűk és a gránátalmák a szegélyen körben váltakozzanak. 35Áron viselje ezt, és ebben lássa el a szolgálatot. Lehessen hallani a hangját is, ha bemegy a szentélybe az Úr elé, vagy ha kijön. Különben meg kellene halnia.

A fejdísz.

36Csinálj továbbá egy lemezt tiszta aranyból, s vésd rá a pecsétmetsző írásával: »Az Úr fölszenteltje«. 37Erősítsd két bíborzsinórra és illeszd a fejkendőre, a fejkendő elejére. 38Áron viselje azt a homlokán, s így magára veszi mindazokat a tökéletlenségeket, amelyek hozzátapadnak mindenhez, amit Izrael fiai Istennek felajánlanak: minden áldozatukhoz. Áron viselje azt mindig a homlokán, hogy így lehívja rájuk Isten irgalmát. 39A vászoninget finom lenből készítsd, a fejkendőt is finom lenből, s az öv legyen kihímezve.

A papok öltözete.

40Áron fiai számára készíts felső köntöst, övet és fejkendőt dicsőségül és ékességül. 41Ezeket add rá bátyádra, Áronra és a fiaira. Kend fel őket, iktasd be és szenteld fel, hogy mint papok szolgáljanak nekem. 42Készíts nekik vászonnadrágot is, hogy befödjék meztelenségüket a csípőtől a combig. 43Áron és fiai viseljék ezeket, amikor bemennek a találkozás sátorába, vagy amikor az oltárhoz lépnek, hogy ellássák a szolgálatot a szentélyben. Így nem vonnak vétket magukra és nem lakolnak halállal. Örök törvény ez Áron és utódai számára.

Áronnak és fiainak fölszentelése: előkészület.

29 1A következő módon kell eljárnod, amikor Áront és fiait fölkened, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Végy egy fiatal bikát és két hibátlan kost, 2kovásztalan kenyeret és kovásztalan, olajjal meghintett kalácsot, valamint kovásztalan, olajjal meghintett lepényt. Ezeket lisztlángból készítsd el. 3Tedd őket kosárba és a kosarat hozd elém, éppúgy mint a bikát és a két kost.

A beöltözés és fölkenés.

4Áront és két fiát vezesd a találkozás sátorának bejáratához és ott mossák le magukat. 5Azután fogd a ruhákat, add rá Áronra a vászoninget, a felső köntöst, az efodot és a melltáskát, s vedd körül rajta az efod kötését, 6tedd a fejére a fejkendőt, s a diadémot erősítsd rá a fejkendőre. 7Azután végy olajat, öntsd a fejére és így kend föl. 8Vezesd oda fiait, add rájuk a vászoninget, 9kösd át az övvel, s tedd fejükre a fejkendőt. Örök rendelkezéssel pappá teszem őket.

Az áldozat.

10Vitesd a bikát a bizonyság sátra elé, hogy Áron és fiai a bika fejére tegyék kezüket. 11Azután vágd le a bikát az Úr előtt a bizonyság sátrának bejáratánál. 12Végy a bika véréből, és ujjaddal kend az oltár szarvaira. A többi vért mind öntsd ki az oltár lábához. 13Majd vedd az egész hájat, amely a beleket takarja, a májat és a két vesét a rajtuk levő hájjal, s égesd el az oltáron. 14A bika húsát, bőrét és beleit a táboron kívül égesd el. Ez a bűnért való áldozat. 15Azután hozd oda az egyik kost, Áron és fiai tegyék kezüket a kosra. 16Vágd le a kost, vedd a vérét és öntsd körös-körül az oltáron. 17Vágd a kost darabokra, mosd meg a belső szerveit, a lábait, s tedd a többi részéhez meg a fejéhez. 18Azután égesd el az egész kost az oltáron. Ez égőáldozat, a megbékélés illata az Úr számára, az ő tiszteletére elköltött eledel. 19Ezután vedd a másik kost, s Áron meg fiai tegyék kezüket a fejére. 20Vágd le a kost, végy a véréből, kend meg vele Áron jobb fülét és fiainak jobb fülét, kezük jobb hüvelykjét és jobb lábuk nagyujját. A többi vért öntsd körül az oltáron. 21Majd végy az oltáron lévő vérből meg az olajból, és hintsd meg vele Áront és fiait, a ruháját, meg fiainak a ruháját, hogy ruhája meg fiainak a ruhája meg legyen szentelve.

A papok beiktatása.

22Most vedd a kos háját: a farkát, a beleket borító hájat, a májat és a két vesét a rajtuk levő hájjal együtt és a jobb lapockát – mivel ez a beiktatásért feláldozott kos –, 23továbbá egy kenyeret, egy olajjal meghintett kalácsot és egy lepényt a kosárból, amely a kovásztalan kenyerekkel az Úr előtt áll, 24add mindezt Áronnak és fiainak a kezébe, hogy lengetéssel felajánlják az Úrnak. 25Ezután vedd vissza a kezükből és égesd el az égőáldozat oltárán, a megbékélés illatául az Úrnak. Az Úr tiszteletére elköltött eledel az. 26Vedd ezután a beiktatási áldozatra szánt kos szegyét és lengetéssel ajánld fel az Úrnak. Ez a te részed lesz. 27A meglengetett szegyet és lapockát, amelyet a beiktatási áldozatra szánt kosból ajánlanak fel, szenteld Áronnak és fiainak. 28Ezek Áronnak és fiainak járnak, mint Izrael fiaitól kapott örök járandóság. Ez ugyanis lengetéssel felajánlott áldozat, s azt Izrael fiainak közösségi áldozatából le kell adni, mint az Úrnak járó részt. 29Áron szent ruháit a fiai öröklik, s őket azokban kell fölkenni és beiktatni. 30Aki fiai közül helyette pap lesz, az hét napig viselje azokat, amikor belép a találkozás sátorába, hogy ellássa a szolgálatot a szentélyben.

A szent lakoma.

31Vedd a felszentelési kost és a húsát főzd meg szent helyen. 32Áron és fiai fogyasszák el a kos húsát a kenyérrel együtt, amely a bizonyság sátorának bejáratánál a kosárban van. 33Csak azok ehetnek belőle, akikért az engesztelést elvégezték, amikor beiktatták és fölkenték őket. Kívülálló nem ehet belőle, mert szent dolog. 34Ha pedig a felszentelési áldozat húsából vagy a kenyérből valami másnap reggelre megmarad, a maradékot el kell égetni, abból már nem szabad enni, mert szent dolog. 35Pontosan úgy kell eljárnod Áronnal és fiaival, ahogy parancsoltam neked. A felszentelés hét napig tartson.

Az égőáldozat oltárának felszentelése.

36Mindennap be kell mutatnod egy bikát, mint bűnért való áldozatot engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt az engesztelő áldozat bemutatása által és szenteld meg felkenéssel. 37Hét napon át végezd az oltáron az engesztelés szertartását és így szenteld meg. Így az oltár egészen szent lesz, s mindenki megszentelődik, aki az oltárt megérinti.

A napi égőáldozat.

38Az oltáron ezt kell majd feláldoznod: két egyesztendős bárányt mindennap, megszakítás nélkül. 39Az egyik bárányt reggel áldozd fel, a másikat estefelé: 40hozzá egy tized lisztlángot, amely össze van keverve egy negyed hin zúzott bogyóból nyert olajjal, továbbá egy bárányhoz egy negyed hin bort italáldozatul. 41A másik bárányt estefelé áldozd fel: az ételáldozat és italáldozat olyan legyen, mint reggel: ez a megbékélés illata, az Úr tiszteletére elköltött eledel. 42Mint állandó égőáldozatot kell ezt nemzedékről nemzedékre bemutatni az Úrnak a bizonyság sátorának bejáratánál, ahol veled találkozom, hogy szóljak hozzád. 43Izrael fiaival ezen a helyen találkozom, amelyet megszentel dicsőségem. 44Megszentelem a találkozás sátorát és az oltárt. Megszentelem Áront és fiait is, hogy mint papok szolgáljanak nekem. 45Izrael fiai között fogok lakni és Istenük leszek. 46Nekik meg kell tudniuk, hogy én, Jahve, az ő Istenük vagyok, aki kivezette őket Egyiptomból, hogy közöttük lakjam: Én, Jahve, az ő Istenük.

Az illatáldozat oltára.

30 1Csinálj egy oltárt, hogy azon illatozzék a tömjén. Akácfából készítsd el. 2Hossza egy könyök, szélessége is egy könyök, négyszögletes és két könyök magas legyen. Szarvai legyenek vele egy darabból. 3Borítsd be az egészet arannyal: a lapját, körül az oldalait és a szarvait, 4csinálj rá körös-körül pártázatot, s a pártázat alatt mindkét oldalára készíts két aranykarikát, és erősítsd rá a két oldalra. Ezekbe dugják be a hordozórudakat, hogy vinni lehessen. 5A rudakat készítsd akácfából és vond be arannyal. 6Állítsd a bizonyság ládája előtt levő függöny elé, szembe az engesztelés táblájával, amely a bizonyságot takarja, ahonnan majd szólok hozzád. 7Áron égessen rajta jó illatú fűszereket. Reggelenként égesse el, amikor a mécseseket rendbe teszi, 8s amikor Áron este meggyújtja a mécseseket, újra égesse el. Legyen ez állandó illatáldozatotok nemzedékről nemzedékre. 9Idegen illatszert, égőáldozatot, ételáldozatot nem mutathattok be rajta, italáldozatot sem önthettek rá. 10Áronnak évenként egyszer a szarvain el kell végeznie az engesztelés szertartását. A bűn engesztelésére felajánlott áldozat vérével kell évenként egyszer elvégeznie az engesztelés szertartását nemzedékről nemzedékre. Ez az oltár nagyon szent, az Úr számára van fölszentelve.”

A fejadó.

11Az Úr így szólt Mózeshez: 12„Amikor majd az összeírásnál számba veszed Izrael fiait, mindenki adjon az Úrnak váltságdíjat életéért, hogy az összeírásnál ne érje csapás őket. 13Mindenkinek, akire az összeírás vonatkozik, egy fél sékelt kell fizetnie, a szentély mértéke szerint, amely húsz gerát ér. Ez a fél sékel az Urat megillető fejadó. 14Akire az összeírás vonatkozik, vagyis húsz évtől fölfelé, annak meg kell fizetnie a fejadót az Úrnak. 15A gazdagnak nem kell többet, a szegénynek nem kell kevesebbet adnia, mint fél sékelt, amikor az Úrnak járó fejadót, mint az életért járó váltságdíjat fizetik. 16Fogadd el a pénzt Izrael fiaitól és fordítsd a találkozás sátorának szolgálatára. Ez kieszközli, hogy az Úr megemlékezzék Izrael fiairól, és egyben váltságul szolgál életetekért.”

A medence.

17Az Úr még ezt mondta Mózesnek: 18„Készíts bronzból egy mosdómedencét talapzattal. Állítsd a találkozás sátra és az oltár közé, tölts bele vizet, 19hogy Áron és fiai megmoshassák kezüket és lábukat. 20Mielőtt belépnek a találkozás sátorába, le kell mosni magukat vízzel, nehogy meghaljanak. Hasonlóképpen akkor is, ha az oltárhoz lépnek, hogy a szolgálatot elvégezzék, vagyis az égőáldozatot elégessék az oltáron. 21Meg kell mosniuk kezüket és lábukat, nehogy meghaljanak. Örök előírás ez az ő számára, és utódai számára, nemzedékről nemzedékre.”

A fölkenéshez használt olaj.

22Az Úr még ezt mondta Mózesnek: 23„Végy finom fűszereket: 500 sékel finom mirhát, feleannyi, vagyis 250 sékel jó szagú fahéjat, 250 sékel illatos nádat, 24500 sékel kassziát – a szentély súlymértéke szerint –, hozzá egy hin olívaolajat, 25s csinálj belőle szent olajat, illatos kenetet, ahogy a kenetkészítők csinálják. Ezt a kenetet kell felszenteléshez használni. 26Ezzel kell felszentelni a találkozás sátorát, a bizonyság ládáját, 27az asztalt minden felszerelésével, a mécstartót minden felszerelésével, az illatoltárt, 28az égőáldozat oltárát minden felszerelésével és a medencét talapzatával együtt. 29Így kell megszentelni őket, hogy szentek legyenek: aki megérinti, szentté válik. 30Áront és fiait is ezzel kell felkenni és felszentelni, hogy mint papok szolgáljanak nekem. 31Parancsold meg tehát Izrael fiainak: legyen ez számotokra szent kenetolaj nemzedékről nemzedékre. 32Ember testére nem szabad ráönteni, és más hasonló összetételűt se készítsetek, mivel ez szent, és ti is tartsátok szentnek. 33Aki ilyen keveréket csinál, mint ez, és vele egy világi embert fölken, azt ki kell irtani népéből.”

Az illatszer.

34Az Úr így beszélt tovább Mózeshez: „Vedd az illatszereket: a stóraxot, ónixot, galbanumot, a szagos füveket és tiszta tömjént – mind egyenlő arányban –, 35és készíts belőle illatáldozatot, illatos keveréket, amilyet a kenetkészítők csinálnak. Vegyíts hozzá sót, de legyen tiszta, amely megfelel a szent célnak. 36Egy részt törj belőle finom porrá, és tedd a találkozás sátorában a bizonyság elé, ahonnan szólok hozzád. Legyen az szent dolog előttetek. 37Ez a fűszerkeverék legyen az Úrnak készített szent dolog és hasonló keveréket ne állítsatok elő. 38Aki ugyanilyet csinál, hogy illatát élvezze, azt ki kell irtani népéből.”

A szentély elkészítői.

31 1Az Úr ezt mondta még Mózesnek: 2„Nézd, én név szerint meghívtam Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját, Júda törzséből, 3eltöltöttem Isten lelkével, hogy adjon neki ügyességet, értelmet és ismeretet minden mesterségre, 4hogy a munkát eltervezze és mindent kivitelezzen arannyal, ezüsttel és bronzzal; 5hogy a köveket tudja faragni és formálni, a fát metszeni, egyszóval mindenféle munkát el tudjon végezni. 6Segítőül adtam hozzá Oholiábot, Achizamach fiát, Dán törzséből, s megáldottam kellő hozzáértéssel, hogy mindent kivitelezzen, amit neked parancsoltam: 7a találkozás sátorát, a bizonyság ládáját, és rajta az engesztelés tábláját, s a sátor minden más berendezését, 8vagyis az asztalt felszerelésével, az arany mécstartót minden hozzávalójával, továbbá az illatáldozat oltárát, 9valamint az égőáldozat oltárát minden kellékével, a medencét talapzatával, 10a díszruhákat – azaz Áron főpap ruháit és fiainak a papi szolgálathoz ruháit –, 11a kenetet és az illatszert a szentély számára. Mindent úgy kell megcsinálni, ahogy neked megparancsoltam.”

A szombati nyugalom.

12Az Úr így szólt Mózeshez: 13„Parancsold meg Izrael fiainak: tartsátok meg szombatjaimat. Legyen az jel köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Erről ismerik meg, hogy én, az Úr szentellek meg titeket. 14Ezért tartsátok meg a szombatot, legyen az szent előttetek. Aki megszentségteleníti, az halállal lakoljon. Aki ezen a napon dolgozik, azt ki kell irtani népéből. 15Hat napig dolgozzatok, de a hetedik nap, a szombat, a pihenés napja, az Úrnak van szentelve. Mindenkit, aki szombaton dolgozik, halállal kell büntetni. 16Így kell Izrael fiainak a szombatot megülniük. Tartsák meg azt nemzedékről nemzedékre: megszeghetetlen szövetségnek. 17Örök időkre legyen ez jel köztem és Izrael fiai között. Mert hat nap alatt teremtette Isten az eget és a földet, a hetedik napon azonban megpihent és fellélegzett.”

A törvény tábláinak átadása.

18Miután befejezte szavait, amelyeket a Sínai-hegyen Mózeshez intézett, átadta neki a bizonyság két tábláját, a kőtáblákat, amelyekre Isten ujjai írtak.

5. IZRAEL HŰTLENSÉGE ÉS A SZÖVETSÉG MEGÚJÍTÁSA

Az aranyborjú.

32 1A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül és követelőzött: „Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.” 2Áron így válaszolt: „Szedjétek le az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléről és hozzátok ide.” 3Az egész nép leszedte füléről az aranyfüggőket és Áronhoz vitte. 4Ő átvette a kezükből, összeolvasztotta és aranyborjút öntött belőle. Azok így kiáltoztak: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.” 5Mikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte és kijelentette: „Holnap az Úr ünnepe lesz.” 6Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek és mulatoztak.

Az Úr tájékoztatja Mózest.

7Az Úr így szólt Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból. 8Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ezek a te isteneid, akik kihoztak téged Egyiptomból.” 9Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez, 10engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.”

Mózes imája.

11Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból? 12Az egyiptomiak nemde megállapítanák: csalárdul kivezette őket, hogy a hegyek között megölje és eltörölje a föld színéről? Lohadjon le tehát haragod és vond vissza a csapást, amellyel a népet sújtani akarod. 13Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre.” 14Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.

Mózes összetöri a törvény tábláit.

15Mózes ezután elindult visszafelé és lejött a hegyről, kezében a tanúság két kőtáblájával. A táblák tele voltak írva mindkét oldalukon: elöl és hátul írás volt rajtuk. 16Isten maga készítette a táblákat, az írás Isten írása volt, bele volt vésve a táblákba. 17Amikor Józsue a nép lármáját hallotta, így szólt Mózeshez: „A táborban csatazaj van.” 18Ő így felelt: „Ez nem győzelmi ének, nem is a legyőzöttek jajgatása. Én énekkarok váltakozó énekét hallom.” 19Amikor aztán a tábor közelébe ért, s látta a borjút meg a kartáncot, Mózes haragra gerjedt, elhajította kezéből a táblákat és szétzúzta a hegy lábán. 20Azután fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, beleszórta a vízbe és megitatta vele Izrael fiait. 21Azután Mózes megkérdezte Áront: „Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnt hoztál rá?” 22Áron ezt válaszolta: „Ne haragudj, uram! Te magad is tudod, hogy ez a nép mennyire hajlik a rosszra. 23Így követelőztek: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mivel az a Mózes, aki kihozott bennünket Egyiptomból – nem tudjuk mi lett vele. 24Én erre megkérdeztem őket: kinek van közületek aranya? Ők idehozták nekem, én a tűzbe vetettem, s ez a borjú lett belőle.”

A leviták buzgósága.

25Mikor Mózes látta a magáról megfeledkezett népet – mivel Áron engedte, hogy ellenségei közepette átadja magát a bálványimádásnak –, 26Mózes a tábor kapujához lépett és ezt kiáltotta: „Aki az Úrral tart, jöjjön hozzám!” A leviták mind odagyűltek hozzá. 27Mózes ezt mondta nekik: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: mindenki kösse a kardját oldalára. Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig és öljétek meg testvéreiteket, barátaitokat, rokonaitokat is.” 28A leviták végrehajtották Mózes parancsát, és azon a napon közel háromezer férfi esett el a népből. 29Ekkor Mózes így szólt: „Ma az Úr papjainak bizonyultatok, egyik a fia árán, a másik a testvére árán, ezért ő ma megáld benneteket.”

Mózes újabb könyörgése.

30Másnap reggel Mózes így beszélt a néphez: „Nagy bűnt követtetek el. Azért most fölmegyek az Úrhoz, talán kieszközölhetem bűnötök bocsánatát.” 31Mózes tehát ismét az Úr elé járult és így szólt: „Nézd, a nép nagy bűnt követett el és aranyból csinált magának istent. 32Mégis bocsásd meg vétkét… ha nem, akkor törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.” 33Az Úr így felelt Mózesnek: „Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. 34De most menj és vezesd oda a népet, ahová parancsoltam neked. Íme, angyalom előtted halad. De ha a látogatás napja elérkezik, megtorlom bűnüket.” 35Az Úr azért verte meg a népet, mert megcsinálták a borjút, amelyet Áron készített.

Parancs a továbbvonulásra.

33 1Az Úr így szólt Mózeshez: „Indulj el, te és a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból, és vonulj arra a földre, amelyet Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak így ígértem meg esküvel: utódaidnak adom. 2Elküldöm előtted angyalomat és elűzöm előled a kánaániakat, az amoritákat, a hettitákat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat. 3(Ő elvezet téged) egy tejjel-mézzel folyó országba. Magam nem megyek fel veled, mert keménynyakú nép vagy, és el talállak pusztítani az úton.” 4Mikor a nép hallotta a kemény szavakat, gyászt öltött és senki sem vette fel díszeit. 5Az Úr így szólt Mózeshez: „Közöld Izrael fiaival: Keménynyakú nép vagytok. Hacsak egy pillanatig is kísérnélek benneteket, elpusztítanálak. Ezért rakd le díszeidet és meglátom, mit tehetek veletek.” 6Az izraeliták a Hóreb hegyétől kezdve letették díszeiket.

A sátor.

7Mózes ekkor fogta a sátrat, felállította az Ő számára a táboron kívül, bizonyos távolságra a tábortól és elnevezte a találkozás sátorának. Aki meg akarta kérdezni az Urat, annak ki kellett mennie a találkozás sátorához, amely a táboron kívül állt. 8Valahányszor Mózes kiment a sátorhoz, a nép fölkelt, és mindenki saját sátrának bejáratánál állva, tekintetével követte Mózest, amíg be nem lépett a sátorba. 9Mikor belépett a sátorba, a felhőoszlop leereszkedett, és megállt a sátor bejáratánál, amíg az Úr Mózessel beszélt. 10Amikor a nép látta, hogy a felhőoszlop megáll a sátor bejáratánál, mindenki előjött és leborult saját sátrának ajtajában. 11Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél. Azután visszatért a táborba, szolgája azonban, az ifjú Józsue, Nun fia, nem hagyta el a sátort.

Mózes imája.

12Mózes így beszélt az Úrhoz: „Nézd, te megparancsoltad nekem: vezesd fel ezt a népet, de nem nyilatkoztattad ki, hogy kit küldesz velem. Pedig így szóltál: név szerint ismerlek és kegyelmet találtál színem előtt. 13Ha tehát kegyelmet találtam előtted, engedd, hadd ismerjem meg utaidat. Ebből tudom meg, hogy valóban kegyelmet találtam előtted. Gondolj arra, hogy ez a nép a te néped.” 14Ő így válaszolt: „Én magam megyek veled és nyugalmat biztosítok számodra.” 15Mózes megjegyezte: „Ha te magad nem jössz velünk, akkor inkább ne is vezess el innét bennünket. 16Miről ismerhetnénk meg, hogy én és a nép kegyelmet találtunk színed előtt, ha nem arról, hogy velünk vonulsz, és mi, én és a néped, ezáltal a föld minden népe előtt kitüntetésben részesülünk?” 17Az Úr így válaszolt Mózesnek: „Megteszem azt is, amit kértél, mivel kegyelmet találtál színem előtt, és én név szerint ismerlek téged.”

Mózes a hegyen.

18Azután ezt kérte: „Hadd lássam meg dicsőségedet.” 19A válasz ez volt: „Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik.” 20Azután hozzáfűzte: „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” 21Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. 22Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. 23Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”

A szövetség megújítása, a törvény táblái.

34 1Az Úr így szólt Mózeshez: „Faragj ki magadnak két olyan kőtáblát, mint az elsők voltak. Jöjj fel hozzám a hegyre és ráírom a táblákra azokat a szavakat, amelyek rajta voltak az elsőkön, amelyeket összetörtél. 2Holnap reggel légy készen, hogy hajnalban feljöhess a Sínai-hegyre, és ott a hegy csúcsán elém járulj. 3Senki sem jöhet veled és senki sem mutatkozhat a hegyen. A juhok és szarvasmarhák sem mehetnek legelni a hegyre.” 4Ő tehát kifaragott két kőtáblát, amilyenek az elsők voltak. Mózes másnap korán reggel elindult a Sínai-hegyre, ahogy az Úr megparancsolta, és vitte magával a kőtáblát. 5Az Úr leereszkedett a felhőben, ő pedig eléje járult.

Isten megjelenése. Segítségül hívta az Úr nevét.

6Az Úr elvonult előtte és ezt mondta: „Jahve, Jahve, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, gazdag kegyelemben és hűségben. 7Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bűnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad­ és negyedízig.” 8Mózes sietve a földig hajolt, leborult, 9és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, de bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.”

A szövetség.

10Ő így válaszolt: „Szövetséget kötök veled: egész néped előtt olyan csodákat viszek véghez, amilyenek az egész földön egyetlen nép között sem történtek, s az egész nép, amelynek körében élsz, meglátja az Úr művét. Mert csodálatos az, amit rajtad véghezviszek. 11Figyelj arra, amit ma parancsolok neked: Nézd, elűzöm előled az amoritákat, a kánaániakat, a hettitákat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat. 12Óvakodj attól, hogy szövetséget köss annak a földnek a lakóival, amelyre bevonulsz. Csapda lesznek számodra, ha majd közöttük élsz. 13Inkább rombold le oltáraikat, zúzd szét emlékköveiket és pusztítsd el szentélyeiket. 14Nem imádhatsz más istent: az Úr neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, 15ezért ne köss szövetséget az ország lakóival. Amikor isteneikkel fajtalankodnak, isteneiknek áldozatot mutatnak be, akkor esetleg meghívnak benneteket, hogy vegyetek részt lakomáikon. 16Te pedig esetleg lányaik közül vennél feleséget fiaid számára. Ha aztán leányaik isteneik előtt hódolnak, elcsábíthatják fiaitokat, hogy isteneiket imádják. 17Ne csinálj magadnak öntött istenképmást. 18A kovásztalan kenyér ünnepét tartsd meg. Hét napig kovásztalan kenyeret egyél Abib hónapban, ahogy megparancsoltam neked, mivel Abib hónapban vonultál ki Egyiptomból. 19Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is. 20A szamár elsőszülöttét váltsd meg egy bárányon, ha nem váltod meg, öld meg. Fiaid közül az elsőszülöttet meg kell váltanod. Ne jelenj meg előttem üres kézzel. 21Hat napig dolgozzál, a hetediken tarts pihenőt. A vetés és az aratás idején is pihenned kell. 22A hetek ünnepét is meg kell ülnöd az aratás zsengéinek idején, továbbá a szüreti ünnepet az év végén. 23Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi közületek az Úr, Izrael Istene előtt. 24Én ugyanis elűzöm előled a népeket és messze kitolom határaidat. Senki sem fogja elkívánni földedet, ha évenként háromszor fölmégy, hogy megjelenj az Úr előtt. 25Áldozatod vérét ne ajánld fel kovászossal együtt, s a húsvéti bárányból ne maradjon meg semmi másnap reggelig. 26Szántófölded termésének zsengéjéből a legszebbet vidd Uradnak, Istenednek a házába. Ne főzd meg a gödölyét anyja tejében.” 27Az Úr még azt mondta Mózesnek: „Jegyezd föl ezeket a szavakat, mert e szavak alapján kötök szövetséget veled és Izraellel.” 28Negyven nap és negyven éjjel időzött ott az Úrnál, közben semmit sem evett és semmit sem ivott. Felírta a kőtáblákra a szövetség szavait, a tíz kijelentést.

Mózes lejön a hegyről.

29Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel vele beszélt. 30Amikor Áron és Izrael fiai látták, hogy Mózes arca ragyog, féltek a közelébe menni. 31De Mózes odahívta őket. Áron és a közösség elöljárói mind odamentek hozzá és Mózes beszélt velük. 32Ezután a többi izraelita is odament, és Mózes közölte velük mindazt, amit az Úr a hegyen neki mondott. 33Mikor aztán Mózes befejezte a hozzájuk intézett beszédet, befödte az arcát. 34Valahányszor Mózes az Úr elé lépett, hogy vele beszéljen, levette a leplet mindaddig, amíg ki nem jött. Amikor kijött, közölte Izrael fiaival mindazt, amit Isten mondott neki. 35Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.

6. A SZENTÉLY FELÁLLÍTÁSA

A szombat törvénye.

35 1Mózes összegyűjtötte Izrael fiainak egész közösségét, és így szólt hozzájuk: „Az Úr meghagyta, hogy ezt tegyük: 2hat napon át dolgozhatunk, a hetedik nap azonban legyen szent, legyen ünnepnap, a teljes nyugalom napja, legyen az Úrnak szentelve. Aki ezen a napon dolgozik, halállal kell büntetni. 3Szombaton nem gyújthattok tüzet lakástokban.”

Az anyag összegyűjtése.

4Mózes még így beszélt Izrael közösségéhez: „Az Úr ezt parancsolja: 5Ajánljatok fel javaitokból az Úrnak. Akit ösztönöz a szíve, ilyen adományokat hozzon: aranyat, ezüstöt, bronzot, 6vörös és kék bíbort, karmazsint, finom vásznat, kecskeszőrt, 7vörösre festett báránybőrt, finomított bőrt, akácfát, 8olajat a mécsesekbe, illatszert a kenethez és az illatáldozathoz, 9karneol és más drágakövet az efodhoz és a melltáskához. 10Azután jöjjenek a mesteremberek mind, és készítsék el mindazt, amit az Úr parancsolt: 11a hajlékot a sátorral és tetőzetével, kapuival, deszkáival, tolórúdjaival, oszlopaival és talapzataival; 12a ládát rúdjaival, a kiengesztelés tábláját, a belső függönyt, 13az asztalt, hordozórúdjait és minden kellékét, valamint a kitett kenyereket, 14a világító mécstartót minden felszerelésével és mécseseivel, a mécsesekbe való olajat; 15az illatoltárt hordozórúdjaival, a kenetet és az illatszert, a hajlék bejáratának függönyét, 16az égőáldozat oltárát a bronzráccsal, hordozórúdjait és minden felszerelését, a medencét és talapzatát, 17az udvar függönyeit, az oszlopokat talapzatukkal együtt, az előudvar kapujának függönyét, 18a hajlék cövekeit és az előudvar cövekeit a hozzájuk tartozó kötelekkel; 19a díszruhákat a szentélyben való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron pap számára, és azokat a ruhákat, amelyeket fiai használnak a papi szolgálathoz.” 20Akkor Izrael fiainak egész közössége hazament Mózestől. 21Azután visszajöttek mindazok, akiket a szívük erre indított, s áldozatos lélekkel hozták adományaikat az Úrnak a találkozás sátorának elkészítéséhez, a benne végbemenő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. 22Jöttek a férfiak és nők, mind, akiket a szívük erre indított, s hoztak karpereceket, fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert, mindenki úgy, ahogy arany fogadalmi ajándékot ígért az Úrnak. 23Akinek vörös vagy kék bíbora, karmazsinja, finom vászna, kecskeszőre, vörösre festett báránybőre volt, azt is elhozta. 24Mások ezüst és bronz fogadalmi ajándékot hoztak az Úrnak, ismét mások, akiknek akácfájuk volt, azt hozták oda. 25A hozzáértő asszonyok szőttek, és azt hozták el, amit szőttek: vörös és kék bíbort, karmazsint és finom lenvásznat. 26Más asszonyok, akiket ügyességük arra képesített, kecskeszőrt fontak. 27Az elöljárók karneolt és más drágaköveket hoztak az efod és a melltáska kirakásához, 28továbbá fűszereket és olajat a mécsesekbe, a kenethez és az illatáldozathoz. 29Minden férfi és nő, akit a szíve arra indított, hogy segítsen megvalósítani, amit az Úr Mózes által parancsolt, hozzájárult valamivel. Izrael fiai úgy adták ezt, mint önkéntes adományt az Úrnak.

A szentély készítői.

30Mózes így szólt Izrael fiaihoz: „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, 31eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, 32hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, 33hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. 34Arra is adott neki képességet, hogy másokat is megtanítson ezekre, éppúgy a Dán törzséből való Oholiábnak is. 35Eltöltötte őket érzékkel, amely képesíti őket, hogy elvégezzenek minden díszítő, szövő és hímző munkát kék és vörös bíborral, karmazsinnal, finom lenvászonnal, vagy amely szükséges az egyszerű takácsmunkához. Ők tehát mindenféle munkát el tudnak végezni és előre el tudnak tervezni. 36 1Becaleelnek és Oholiábnak, továbbá a többi hozzáértő embernek – akiknek az Úr érzéket és ügyességet adott a szentélyhez szükséges minden munka elvégzésére –, nekik tehát az a feladatuk, hogy mindent úgy készítsenek el, ahogy az Úr parancsolta.”

A gyűjtés befejezése.

2Mózes ezután hívta Becaleelt, Oholiábot és a többi hozzáértő embert, akiknek az Úr művészi tehetséget adott, s akiket a szívük arra indított, hogy hozzálássanak a munkához. 3Átvették Mózestől a fogadalmi ajándékokat, amelyeket Izrael fiai a szentély elkészítésének munkájához felajánlottak. Sőt, reggelenként még újabb önkéntes adományokat is hoztak. 4Ezért a kézművesek, akik a szentély munkálatait végezték, egymás után Mózeshez mentek, 5és így szóltak: „A nép sokkal többet hoz, mint ami szükséges annak a munkának az elvégzéséhez, amelyet az Úr el akar végeztetni.” 6Erre Mózes kihirdette a táborban: „Sem férfi, sem asszony ne hozzon semmi többet a szentély készítéséhez.” A nép tehát abbahagyta az adakozást. 7Amit eddig adakoztak, az is több volt, mint amennyi a szentély elkészítéséhez kellett.

A hajlék.

8A művészi képességű emberek először a hajlékot készítették el tíz vászonlapból: kettős szövésű finom lenvásznat, kék és vörös bíbort és karmazsint használtak hozzá, kerubalakokkal, ahogy a műszövő csinálja. 9Minden vászonlap huszonnyolc könyök hosszú és négy könyök széles volt: 10minden lap egyenlő nagyságú. Öt-öt vászonlapot tűzött össze egymással. 11Azután az egész összeillesztett lap legszélső darabjának a szegélyére kék bíborból hurkokat erősített, ugyanígy a másik összeillesztett lap szegélyére is. 12Ötven hurkot erősített az egyik lapra, és ötven hurkot a másik összetett lap szegélyére: mégpedig úgy, hogy a hurkok egymással szembe kerültek. 13Készített hozzájuk ötven aranykapcsot, s a vászonlapokat összefűzte a kapcsokkal, s így kialakult az egységes hajlék. 14Ezután kecskeszőr takaróból tetőt készített a hajlékra. Tizenegy szőnyeget használt fel hozzá. 15Minden szőnyeg hossza harminc könyök, a szélessége négy könyök volt. Mind a tizenegy szőnyeg azonos méretű volt. 16Ezekből öt szőnyeget összefűzött egymással, s a másik hatot szintén egymással. 17Az összefűzött darab szélső szőnyegén ötven hurkot csinált, s a másik összetett darab szélső szőnyegén ugyanannyit. 18Ezekhez ötven bronzkapcsot készített, hogy egybefűzze velük a sátor tetejét. 19A sátor tetejére még egy felső takarót csinált vörösre festett báránybőrből, s arra még egyet finom bőrből.

A faváz.

20Akácfából elkészítette azokat a deszkákat, amelyek a hajlék vázához kellettek. 21Minden deszka tíz könyök hosszú és másfél könyök széles volt. 22Minden deszkára két eresztéket csinált, hogy egymással össze lehessen illeszteni őket. Így készítette el a hajlék minden deszkáját. 23A hajlék számára összesen készített: húsz deszkát a déli oldalra, 24s a húsz deszka alá negyven ezüstlábat csinált, két-két lábat egy deszka alá az eresztékeknek megfelelően. 25A másik, az északra néző oldalra szintén húsz deszkát, 26a hozzá tartozó negyven ezüstlábbal, két-két lábat egy deszkára. 27A hajlék nyugatra néző oldalára hat deszkát készített. 28Azonkívül két deszkát csinált a hajlék hátsó részén levő sarokhoz. 29Ezeket alulról megkettőzte, fel, egészen az első gyűrű magasságáig. Így járt el mindkét saroknál. 30Tehát nyolc deszka került oda, a hozzá tartozó tizenhat ezüstlábbal, kettő-kettő mindegyik deszka alá. 31Azután reteszrudakat csinált akácfából: ötöt a hajlék egyik oldalán levő deszkákhoz. 32Másik ötöt a másik oldal deszkáinak összefogására, s rajtuk kívül másik öt reteszrudat a hajlék nyugat felé eső oldalára. 33A középső reteszeket átvezette a deszkák közepén egyik végétől a másikig. 34A deszkákat beborította arannyal. A reteszrudak befogadására szolgáló karikákat aranyból csinálta, s a reteszrudakat is bevonta arannyal.

A függöny.

35A függönyt kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálta. Műszövéssel kerubalakokat vitt bele. 36Azután csinált hozzá akácfából négy oszlopot, s bevonta őket arannyal. A hozzájuk tartozó kapcsok is aranyból voltak. Négy ezüsttalpat öntött hozzájuk. 37Azután még csinált egy függönyt vörös és kék bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból a sátor bejáratára. Ez is műszövéssel készült. 38(Elkészítette) a hozzá szükséges öt oszlopot és a kapcsokat. Az oszlopfejeket és a gyűrűket arannyal vonta be, a talpakat pedig ezüstből öntötte.

A láda.

37 1Becaleel elkészítette a ládát is akácfából. Hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök és a magassága másfél könyök volt. 2Kívül és belül bevonta tiszta arannyal és körös-körül aranypártázatot illesztett rá. 3A négy lábához négy aranykarikát öntött, két karikát az egyik oldalon és két karikát a másik oldalon. 4Csinált továbbá rudakat akácfából, s bevonta arannyal. 5Ezeket a rudakat bedugta a láda oldalán levő karikába, hogy a ládát vinni lehessen. 6Megcsinálta az engesztelés tábláját is tiszta aranyból: hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök. 7Csinált hozzá két aranykerubot. Művészi munkával alakította ki őket az engesztelés táblájának két végén: 8az egyiket az egyik végén, a másikat a másik végén, az engesztelés táblájával egy darabból. Így helyezte el a két kerubot a két végén. 9A kerubok fölfelé kiterjesztették a szárnyukat, és szárnyukkal befödték az engesztelés tábláját. Arcuk egymás felé fordult, s tekintetük egyszersmind az engesztelés táblájára szegeződött.

A kitett kenyerek asztala.

10Azután elkészítette akácfából a kitett kenyerek asztalát: két könyök volt a hossza, egy könyök a szélessége és másfél könyök a magassága. 11Tiszta arannyal borította be, és körös-körül futó pártázatot vont rá. 12Azután körül ráillesztett egy tenyérnyi széles párkányt, s arra is körül aranypártázatot. 13Négy aranykarikát is öntött hozzá, és ráerősítette a négy oldalára, illetőleg négy lábának négy sarkára. 14A gyűrűk közvetlenül a párkánynál voltak és a rudak befogadására szolgáltak, hogy az asztalt vinni lehessen. 15A rudakat akácfából készítette és arannyal vonta be. Ezekkel vitték az asztalt. 16Majd edényeket készített tiszta aranyból, s ezek az asztalra kerültek: a megfelelő tálak, csészék, korsók és poharak az italáldozat bemutatásához.

A mécstartó.

17Utána a mécstartót csinálta meg tiszta aranyból. Művészi munkával dolgozta ki a tartót, a lábazatát és a törzsét. Kelyhei, bimbói és szirmai vele egy darabból készültek. 18Mindkét oldalon hat kar nyúlt ki belőle. A mécstartó egyik oldalán három kar, és a mécstartó másik oldalán is három kar. 19Mind a három karon mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból állt: ugyanígy mind a hat karon, amelyek a tartóból kiágaztak. 20A tartó szárán négy mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból álltak. 21Így volt ez mind a hat kar alatt, amelyek belőle kiágaztak. 22A bimbók és a karok vele egy darabból, tiszta aranyból készültek. 23Azután megcsinálta a hét mécsest, s a hozzátartozó koppantót és serpenyőt tiszta aranyból. 24Egy talentum tiszta aranyat használt fel rá és felszerelésére.

Az illatáldozat oltára.

25Ezután az illatoltárt készítette el akácfából: egy könyök hosszúra, egy könyök szélesre, négyszögletesre, két könyök magasra. Szarvai vele egy darabból voltak. 26Arannyal borította be a lapját, körül az oldalát és a szarvait. Körös-körül aranypártázatot illesztett rá. 27A pártázat alatt mindkét oldalára két karikát erősített, a két szemben levő oldalra, a hordozórudak számára, hogy azokon vinni lehessen. 28A hordozórudakat akácfából csinálta és arannyal vonta be. 29Elkészítette még hozzá a szent kenetet, és a tiszta, jó szagú illatszert, ahogy az illatszer-kereskedők csinálják.

Az égőáldozat oltára.

38 1Utána az égőáldozat oltárát készítette el akácfából: hossza öt könyök, szélessége öt könyök, négyszögletes, magassága három könyök. 2Négy sarkára állította a négy szarvat és a szarvak vele egy darabból voltak. Utána bevonta bronzzal. 3Majd megcsinálta az oltárhoz tartozó összes felszerelést: a hamutálat, a lapátokat, a csészéket, a villákat és a füstölőket. Az eszközöket mind bronzból készítette. 4Csinált még az oltárhoz egy hálószerű rácsot bronzból, a körülfutó párkányzat alá, alulról félmagasságig. 5A bronzrács négy sarkára négy karikát öntött a hordozórudak számára. 6Azután megcsinálta a hordozórudakat akácfából és bevonta bronzzal. 7A rudakat az oltár oldalán bedugta a karikákba, hogy vinni lehessen. (Az oltárt) deszkából készítette és belül üres volt.

A medence.

8Elkészítette a bronzmedencét is és a hozzá tartozó állványt bronzból, azoknak az asszonyoknak a tükreiből, akik a sátor bejáratánál teljesítettek szolgálatot.

Az udvar elkészítése.

9Az udvart is elkészítette: a déli, a dél felé eső oldal függönye száz könyök hosszú, sodort szálú lenvászon volt, 10hozzá húsz oszlop, húsz bronztalppal. Az oszlopok kampói és karikái ezüstből készültek. 11Az északi oldalon is száz könyök, és hozzá húsz oszlop húsz bronztalppal. Az oszlopok kampói és karikái ezüstből készültek. 12A nyugati oldalon a függöny ötven könyök hosszú volt, hozzá tíz oszlop és tíz bronztalp. Az oszlopok kampói és karikái ezüstből készültek. 13Elöl a keleti oldalon ötvenkönyöknyi volt. 14Ebből tizenöt könyöknyi három oszloppal és talppal az egyik oldalt foglalta el. 15Az udvar kapujának másik oldalán szintén tizenöt könyöknyi függöny, s hozzá három oszlop a talpakkal. 16Az udvar minden függönye körös-körül sodrott lenből készült. 17Az oszlopok talpa bronzból, a kampóik ezüstből, a fejük szintén ezüsttel volt bevonva. Az udvar minden oszlopán ezüstkarikák voltak. 18Az udvar kapujának függönye műszövéssel készült, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból. Hossza húsz könyök volt, a magassága – szélességének megfelelően – öt könyök, éppúgy mint az udvar függönyei. 19A négy oszlop és a talpak bronzból készültek, kampóik ezüstből, fejük borítása és a karikák ezüstből voltak. 20A hajlék és az udvar cövekei bronzból készültek.

A fémek értéke.

21A hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált fémek értéke a következő. Ezeket Mózes parancsára a leviták dolgozták fel, Itamárnak, Áron fiának, a papnak vezetésével. 22A Júda törzséből való Becaleel, Uri fia, Hur unokája, mindent elkészített, amit az Úr Mózes által parancsolt. 23Vele volt Oholiáb, Achizamach fia, Dán törzséből, aki kiválóan értett a díszítéshez, továbbá a kék és vörös bíbornak, a karmazsinnak és a lennek a művészi szövéséhez. 24Az arany, amit a szentély különféle munkájának elvégzésénél felhasználtak, mind fogadalmi ajándék volt, s huszonkilenc talentumot és hétszázharminc sékelt tett ki a szentély mértékegységében. 25A közösség összeírásánál összegyűjtött ezüst száz talentumot és ezerhétszázhetvenöt sékelt tett ki a szentély mértékegységében. 26A húsz éven felüliek számbavételénél egy beka, vagyis fél sékel jutott mindenkire a 603 550 emberből. 27A száz talentum ezüstből a szentély oszlopainak talpát és a függönyök oszlopainak talpát öntötték, mindegyik talpra egy talentumot szánva. 28Az ezerhétszázhetvenöt sékel ezüstből az oszlopokra csinált kampókat, beborította a fejüket és ellátta őket karikákkal. 29A fogadalmi ajándék gyanánt felajánlott bronz hetven talentumot és kétezernégyszáz sékelt tett ki. 30Ebből készítette el a találkozás sátora bejáratának talapzatát, a bronzoltárt, bronzrácsával és az oltár minden felszerelésével együtt, 31az előudvaron körös-körül levő oszlopok talpát, az előudvar bejáratának talpát, a hajlék minden cövekét és az előudvar minden cövekét körös-körül.

A főpap ruhái.

39 1A szentélyben való szolgálathoz a díszes ruhákat kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálták. Elkészítették a ruhákat Áron számára, ahogy az Úr Mózes által megparancsolta.

Az efod.

2Az efodot aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálta. 3Az aranylemezt vékonyra nyújtották, szálakra vágták, hogy műszövéssel be lehessen dolgozni a kék és vörös bíborba, a karmazsinba és a lenvászonba. 4Két összeillesztett vállpántot csináltak, s a két végükön összevarrták őket. 5A kötőszalag, amely a rögzítésre szolgált, vele egy darabból volt, s ugyancsak aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból készült, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 6Kicsiszolták a karneolköveket és aranyfoglalatba tették. Ezekbe pecsétmetsző írással Izrael fiainak a nevei voltak bevésve. 7Mint Izrael fiaira emlékeztető köveket rakta rá őket az efod vállpántjára, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

A melltáska.

8A melltáskát úgy készítette el, mint az efodot: műszövéssel, aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból. 9A melltáskát négyszögletesre, kétrétűre csinálta, hosszúsága egy arasz, szélessége is egy arasz volt és kétrétű. 10Négy sor drágakövet rakott rá: az első sorba karneolt, topázt és smaragdot 11a második sorba rubint, zafírt és jáspist; 12a harmadik sorba jácintot, achátot és ametisztet; 13a negyedik sorba krizolitot, karneolt és ónixot. Aranyfoglalatba voltak betéve. 14Izrael fiai tizenkét nevének megfelelően tizenkét darab volt. A pecsétmetsző írásával mindegyikbe bele volt vésve a tizenkét törzs egyike sorrend szerint. 15Azután a melltáskára ráerősítette a színaranyból készült sodrott láncocskát. 16Majd csinált két aranyhorgocskát meg két aranykarikát, és a két karikát megerősítették a melltáska két szélén. 17A két aranyláncocskát a két karikára erősítették, amelyek a melltáska két szélén voltak. 18A láncocska másik végét a két horgocskára erősítették, ezeket pedig az efod két vállpántjának elejére. 19Még két másik aranykarikát is csináltak, s ezeket a melltáska két alsó végére erősítették, az efod felé néző szélére. 20Azután még két aranykarikát készítettek, ezeket az efod két vállpántjára erősítették, elöl, lent a találkozásuknál, az efod kötése fölött. 21A melltáska karikáit kék bíborzsineg segítségével hozzákötötték az efod karikáihoz, úgyhogy az efod kötése fölött feküdt, és a melltáska nem csúszhatott le az efodról, ahogy azt az Úr Mózesnek megparancsolta.

A felső köntös.

22Megcsinálták a felső köntöst az efodhoz kék bíborból, műszövéssel. 23A köntös közepén levő nyílás olyan volt, mint a páncéling nyílása. A nyakkivágás körül szegélyt varrtak, hogy be ne szakadjon. 24A köntös alsó szegélyére kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból gránátalmákat hímeztek. 25Azután csináltak tiszta aranycsengettyűket, körös-körül a gránátalmák közé illesztették a köntös szegélyére, 26úgy, hogy a köntös szegélyén körös-körül egy gránátalma és egy csengettyű váltakozott. Így kellett a szolgálathoz felöltöznie, ahogy az Úr Mózesnek előírta.

A papok ruhái.

27Ezután megcsinálták a köntösöket finom lenvászonból Áron és fiai számára, 28továbbá a fejkendőt finom lenből, a papi sapkákat finom lenből, a nadrágot finom lenvászonból, 29és az övet kék és vörös bíborból és karmazsinból; művészi hímzéssel, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

A diadém.

30A homlokdíszt, a szent diadémot tiszta aranyból csinálták és pecsétírással belevésték: az Úr fölszenteltje. 31Kék bíborzsineget erősítettek rá, s azzal kötötték a fejkendőre, ahogy az Úr parancsolta. 32Így végeztek el minden munkát a találkozás sátoránál. Izrael fiai mindenben úgy jártak el, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

A munka átadása.

33Ezután elvitték Mózeshez a hajlékot, a sátrat minden felszerelésével, kampóival, deszkáival, reteszeivel, oszlopaival és talpaival, 34továbbá a vörösre festett báránybőr takarót, a bőr felső takarót, a belső függönyt, 35a bizonyság ládáját, hordozórúdjaival és az engesztelés táblájával, 36az asztalt minden felszerelésével és a kitett kenyerekkel, 37a tiszta aranyból készült mécstartót a mécsesekkel, amelyeket sorban felraktak, továbbá minden kellékét, a világításhoz való olajat, 38valamint az aranyoltárt, a kenetet, a jó szagú illatszert, a sátor bejáratának függönyét, 39a bronzoltárt a ráccsal, hordozórúdjait és felszerelését, a medencét és állványát, 40az udvar függönyeit és oszlopait a talpakkal, a cövekeket, a találkozás sátorának szolgálatához szükséges minden eszközt, 41a díszes ruhákat a szentélyben való szolgálathoz, Áron papnak és fiainak a ruháit a papi szolgálathoz. 42Ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek, Izrael fiai úgy végeztek el minden munkát. 43Amikor Mózes megnézte az egész munkát, látta, hogy mindent úgy csináltak, ahogy az Úr megparancsolta. Mózes megáldotta őket.

A szentély felállítása és felszentelése.

40 1Az Úr így szólt Mózeshez: 2„Az első hónap első napján állítsd fel a találkozás sátorának hajlékát, 3helyezd bele a bizonyság ládáját és akaszd a függönyt a láda elé. 4Vidd be az asztalt, és helyezd rá a kitett kenyereket. Vidd be a mécstartót, és tedd rá a mécseseket. 5Az arany illatoltárt állítsd a bizonyság ládája elé, és akaszd a függönyt a hajlék bejáratára. 6Állítsd az égőáldozat oltárát a találkozás sátorának bejárata elé, 7a medencét pedig a találkozás sátra és az oltár közé, és önts bele vizet. 8Jelöld ki körül az előudvart, és akaszd fel a függönyt az előudvar kapujára. 9Azután vedd a kenetet és szenteld fel a hajlékot mindennel, ami benne van. Szenteld fel minden felszerelésével együtt, hogy szent legyen. 10Kend fel az égőáldozat oltárát és minden felszerelését. Szenteld fel az oltárt, hogy nagyon szent legyen. 11Kend fel és szenteld fel a medencét és az állványát. 12Azután vezesd Áront és fiait a találkozás sátorának bejáratához, hogy mossák le magukat vízzel. 13Add rá Áronra a szent ruhákat, kend fel és szenteld fel, hogy mint pap szolgáljon nekem. 14Aztán hívd a fiait, add rájuk ruháikat 15és kend fel őket, ahogy atyjukat felkented, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Ez a felkenés adja nekik a papi tisztséget minden időre, nemzedékről nemzedékre.”

Az isteni rendelkezés végrehajtása.

16Mózes úgy járt el, ahogy az Úr megparancsolta neki, mindenben azt követte. 17A második év első hónapjában, a hónap első napján állították fel a hajlékot. 18Mózes maga állította fel a hajlékot. Elhelyezte a talapzatokat, azokra állította a deszkákat, összeillesztette az eresztékeket és felállította az oszlopokat. 19Azután a hajlékra ráterítette a vásznat, arra ráhelyezte a sátor felső takaróját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 20Azután vette a bizonyságot, beletette a ládába, beledugta a ládába a rudakat, és a ládára ráhelyezte a kiengesztelődés tábláját. 21Azután bevitte a ládát a hajlékba, felakasztotta a belső függönyt, hogy takarja el a bizonyság ládáját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 22Az asztalt a találkozás sátorának északi oldalára állította, a függönyön kívül, 23s ráhelyezte a kitett kenyereket az Úr elé, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 24Bevitte a mécstartót a találkozás sátrába, a hajlék déli oldalába, az asztallal szembe, 25s rátette a mécseket az Úr előtt, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 26Betette az aranyoltárt a találkozás sátorába, a függöny elé, 27s meggyújtotta rajta az illatáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 28Végül a hajlék bejáratára akasztotta a függönyt. 29Az égőáldozat oltárát a találkozás sátorának bejárata előtt állította fel, s bemutatott rajta égő­ és ételáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 30A medencét a találkozás sátora és az oltár közé helyezte és vizet öntött bele mosakodásra. 31Áron és fiai abban mosták meg kezüket és lábukat. 32Valahányszor bementek a találkozás sátorába vagy az oltárhoz léptek, előbb megmosakodtak, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 33Elkészítette az előudvart a hajlék és az oltár körül és felfüggesztette a függönyt az előudvar bejáratára. Így fejezte be Mózes a munkát.

Az Úr birtokba veszi a szentélyt.

34Akkor felhő borította be a találkozás sátorát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. 35Mózes nem léphetett be a találkozás sátorába, mivel a felhő behatolt oda és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot.

A felhő vezeti Izrael fiait.

36Amikor aztán a felhő a hajlékról felemelkedett, Izrael fiai tovább indultak vándorlásukon. 37Ha nem emelkedett föl, akkor nem indultak el addig a napig, amíg fel nem emelkedett. 38Az Úr felhője napközben a hajlék fölött lebegett, éjjel azonban tűz volt benne egész Izrael szeme láttára, egész vándorlásuk idején.

KNB SZIT STL BD RUF KG