Keresés a Bibliában

Utasítások a szent hajlék készítésére

25 1Ekkor az ÚR így szólt Mózeshez:
2Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre adományokat mindenkitől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt adományokat! 3Ilyen adományokat gyűjtsetek be tőlük: aranyat, ezüstöt és rezet, 4kék és piros bíbort, karmazsin fonalat és lenfonalat, kecskeszőrt, 5vörösre festett kosbőrt, delfinbőrt és akáciafát, 6lámpaolajat, balzsamot a fölkenéshez való olajhoz és a jó illatú illatáldozathoz, 7ónixköveket és berakásra való drágaköveket az éfódhoz és hósenhez. 8Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam! 9Egészen úgy készítsétek el, ahogyan megmutatom neked a hajlék mintáját és az egész fölszerelés mintáját!

A szövetség ládája

10Készítsenek egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas ládát akáciafából! 11Vond be színarannyal, kívül-belül vond be, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt! 12Önts négy aranykarikát, és erősítsd azokat a négy alsó sarkára: két karikát az egyik oldalára, két karikát a másik oldalára. 13Készíts rudakat is akáciafából, és azokat is vond be arannyal! 14Dugd a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy azoknál fogva hordozni lehessen a ládát. 15Legyenek a rudak a láda karikáiban, ne vegyék ki azokból! 16Tedd a ládába a Bizonyságot, amelyet neked adok!
17Készíts egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles födelet is színaranyból! 18Készíts két kerúbot, szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a fedél két végére. 19Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a fedél két végére készítsétek a kerúbokat! 20Legyen a kerúbok szárnya kiterjesztve fölötte úgy, hogy takarják be szárnyukkal a fedelet! Egymás felé forduljanak, de a kerúbok arca a fedél felé nézzen! 21A födelet tedd rá a láda tetejére, a ládába pedig tedd bele a Bizonyságot, amelyet neked adok. 22Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.

A szent kenyerek asztala

23Azután készíts egy két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas asztalt akáciafából! 24Vond be színarannyal, és készíts rá körös-körül aranyszegélyt! 25Készíts rá körös-körül egytenyérnyi keretet, a keretére pedig készíts körös-körül aranyszegélyt! 26Készíts hozzá négy aranykarikát, és erősítsd a karikákat a négy láb négy felső végére. 27A rúdtartó karikák a keretnél legyenek, hogy hordozható legyen az asztal. 28A rudakat akáciafából készítsd, és vond be arannyal: azokon hordozzák az asztalt! 29Készíts hozzá tálakat, serpenyőket, korsókat és kelyheket, amelyekkel majd az italáldozatot bemutatják! Színaranyból készíttesd azokat! 30Tégy elém az asztalra mindenkor szent kenyeret!

A lámpatartó

31Azután készíts lámpatartót színaranyból! Ötvösmunkával készüljön a lámpatartó: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai egy darabból legyenek. 32Hat ága nyúljon ki a két oldalából: három ág a lámpatartó egyik oldalából, három ág pedig a lámpatartó másik oldalából. 33Három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal az egyik ágon, három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal a másik ágon: így legyen mind a hat ágon, amelyek kinyúlnak a lámpatartóból. 34A lámpatartó középső szárán négy mandulavirág alakú kehely legyen gömbbel és virággal. 35Legyen gömb a belőle kinyúló első két ág alatt, legyen gömb a belőle kinyúló második két ág alatt, és legyen gömb a belőle kinyúló harmadik két ág alatt, és így tovább a lámpatartóból kinyúló mind a hat ágnál. 36Gömbjeik és ágaik a szárral együtt egy darabból legyenek: egy darab színarany ötvösmunka legyen az egész. 37Készíts hozzá hét mécsest, és úgy rakd fel a mécseseket, hogy bevilágítsák az előttük levő teret. 38Koppantói és hamutartói is színaranyból legyenek. 39Egy talentum színaranyból készüljön ez egész fölszerelésével együtt. 40Ügyelj, hogy arra a mintára készítsd, amelyet a hegyen láttál!

A szent hajlék sátorlapjai

26 1A hajlékot tíz sátorlapból készítsd: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból, művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítsd azokat! 2Egy-egy sátorlap hossza huszonnyolc könyök legyen, egy-egy sátorlap szélessége pedig négy könyök. Egyforma legyen a mérete mindegyik sátorlapnak. 3Öt sátorlap legyen egymással összefűzve, a másik öt sátorlap is legyen egymással összefűzve. 4Azután készíts kék bíbor hurkokat az egyik sátorlap szegélyén az összefűzésnél. Ugyanilyeneket készíts a másik sátorlap szegélyén is, azon a végén, ahol összefűzik. 5Készíts ötven hurkot az egyik sátorlapon, és ötven hurkot készíts annak a sátorlapnak a szegélyén is, amelyet hozzáfűznek. Egymással szemben legyenek a hurkok. 6Készíts ötven aranykapcsot, és ezekkel a kapcsokkal rögzítsd egymáshoz a sátorlapokat! Így áll majd össze a hajlék.
7Azután készíts sátorlapokat kecskeszőrből sátortetőnek a hajlék fölé: tizenegy ilyen sátorlapot készíttess. 8Egy sátorlap hossza harminc könyök legyen, a sátorlap szélessége pedig négy könyök legyen. Egyforma legyen a mérete a tizenegy sátorlapnak. 9Fűzz össze öt sátorlapot külön, és hat sátorlapot is külön. A hatodik sátorlap pedig lógjon le a sátor elején. 10Készíts ötven hurkot az egyik sátorlapnak arra a végére, ahol összefűzik, és ötven hurkot a másik sátorlapnak arra a szélére is, ahol összefűzik. 11Készíts ötven rézkapcsot, és akaszd a kapcsokat a hurkokba. Így fűzd össze a sátortetőt egy egésszé! 12Ami pedig a sátortető lapjainak lelógó részét illeti: a lelógó sátorlap fele lógjon rá a hajlék hátuljára, 13abból pedig, ami a sátortető lapjainak hosszából túllóg, egykönyöknyi innen, egykönyöknyi onnan lógjon le, vagyis hajoljon rá a hajlék két oldalára innen is, onnan is, és fedje be azt! 14Készíts még egy takarót is a sátorra vörösre festett kosbőrből, és arra még egy takarót delfinbőrből.

A szent hajlék oldalai

15Készíts a hajlékhoz felállítható deszkákat is akáciafából. 16A deszkák hossza tíz könyök legyen, a deszkák szélessége pedig másfél könyök. 17Mindegyik deszkának két csapja legyen, amelyek összekötik egyiket a másikkal. Így készítsd el a hajlék mindegyik deszkáját! 18Így készítsd el a hajlék deszkáit: húsz deszkát tégy a déli oldalra, dél felé. 19Készíts negyven ezüsttalpat a húsz deszka alá, két talpat mindegyik deszka alá a két csapnak megfelelően. Minden egyes deszka alatt két talp legyen a két csapnak megfelelően. 20A hajlék másik oldalára, az északi oldalra is tégy húsz deszkát. 21Ezeknek is legyen negyven ezüsttalpa, két talp legyen az egyik deszka alatt, és két talp legyen a másik deszka alatt is. 22Nyugat felől, a hajlék hátuljára is készíts hat deszkát. 23Készíts két-két deszkát a hajlék két hátsó sarkára. 24Ezek párosával legyenek egymás mellett, aljuktól a tetejükig szorosan összefogva egészen a karikáig. Így legyen mindkettőnél; mindkét saroknál így legyen. 25Legyen tehát nyolc deszka ezüsttalpakkal, összesen tizenhat talppal. Két talp legyen az egyik deszka alatt, és két talp legyen a másik deszka alatt is.
26Készíts reteszeket is akáciafából: ötöt a hajlék egyik oldalának a deszkáihoz, 27öt reteszt a hajlék másik oldalának a deszkáihoz, és öt reteszt a hajlék hátuljának a deszkáihoz a nyugati oldalon. 28A reteszek középen legyenek a deszkák között, rögzítve azokat egyik végétől a másik végéig. 29Vond be a deszkákat arannyal, és aranyból készítsd a karikákat is a reteszek kengyeleiként. Vond be a reteszeket is arannyal. 30Pontosan úgy állítsd fel a hajlékot, ahogyan a hegyen megmutattam neked!

A kárpit

31Azután készíts kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból! Művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítsd azokat! 32Tedd ezt négy arannyal bevont akáciafa oszlopra, amelyeknek aranykampóik legyenek, négy talpa pedig ezüstből legyen! 33Akaszd rá a kárpitot a kapcsokra, vidd be a bizonyság ládáját a kárpit mögé, és a kárpit válassza el a szentélyt a szentek szentjétől! 34Azután helyezd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjében! 35Az asztalt helyezd el a kárpiton kívül, a lámpatartót pedig az asztallal szemben a hajlék déli oldalán! Az asztalt tedd az északi oldalra! 36Készíts függönyt a sátor bejáratára kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon kihímezve! 37Készíts a függönyhöz öt akáciafa oszlopot, és vond be azokat arannyal! Kampói aranyból legyenek, és önts azokhoz öt réztalpat!

Az égőáldozati oltár

27 1Készíts oltárt akáciafából, öt könyök hosszúra és öt könyök szélesre: négyzet alakú legyen az oltár, a magassága pedig legyen három könyök! 2Készíts szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból legyenek a szarvak, és vond be az egészet rézzel! 3Készíts hozzá fazekakat a hamunak, lapátokat, hintőedényeket, villákat és szenesserpenyőket: az egész fölszerelést rézből készítsd el! 4Készíts hozzá rostélyszerű rézrácsozatot, és a rostély négy sarkára készíts négy rézkarikát! 5Erősítsd ezt az oltár pereme alá úgy, hogy a háló az oltár közepéig érjen le! 6Készíts az oltárhoz rudakat, akáciafa rudakat, és vond be azokat rézzel! 7Dugják a rudakat a karikákba, és legyenek a rudak az oltár két oldalán, amikor viszik! 8Deszkákból készítsd azt, belül üresre! Úgy készítsék el, ahogyan a hegyen láttad!

A szent hajlék udvara

9Készítsd el a hajlék udvarát is! A déli oldalon legyen szőnyegfala az udvarnak sodrott lenfonálból! Száz könyök hosszú legyen ezen az oldalon! 10Húsz oszlopa és húsz réztalpa legyen, de az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből legyenek! 11Így legyen az északi oldalon is: hosszában száz könyök hosszú szőnyegfal, húsz oszloppal és húsz réztalppal, de az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből legyenek! 12A nyugati oldalon ötven könyök széles szőnyegfala legyen az udvarnak; tíz oszlopa és tíz talpa legyen! 13A keleti oldalon is ötven könyök széles legyen az udvar! 14Tizenöt könyök szőnyegfal legyen az egyik oldalon, ennek három oszlopa és három talpa legyen, 15és a másik oldalon is tizenöt könyök szőnyegfal legyen, ennek is három oszlopa és három talpa legyen! 16Az udvar kapuja húsz könyök hosszú függöny legyen kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon kihímezve! Négy oszlopa és négy talpa legyen! 17Az udvar összes oszlopa körös-körül ezüsthuzallal legyen összekötve, kampóik ezüstből legyenek, talpaik pedig rézből! 18Az udvar hossza száz könyök, szélessége ötven könyök legyen, kerítése öt könyök magas szőnyegfalból álljon, sodrott lenfonálból! A talpak rézből legyenek! 19A hajlék egész fölszerelése, ami a benne végzett szolgálathoz szükséges, de minden cöveke és az udvar összes cöveke is rézből legyen!

A mécses

20Te pedig parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, hogy mindig tehessenek rá égő mécsest. 21Áron és fiai gondoskodjanak arról, hogy a kijelentés sátrában, a kárpiton kívül, amely a bizonyság ládája előtt van, estétől reggelig égjen az az ÚR előtt! Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre Izráel fiainál!

A papi ruhák

28 1Te pedig hívasd magadhoz Izráel fiai közül testvéredet, Áront fiaival együtt! Ők legyenek a papjaim: Áron, valamint Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár, Áron fiai! 2Készíts szent ruhákat testvérednek, Áronnak, hogy méltóságteljes és ékes legyen! 3Beszélj minden hozzáértő emberrel, akinek művészi képességet adtam: készítsék el Áron ruháját, hogy fel lehessen szentelni, és így az én papom legyen!
4Ezeket a ruhákat kell elkészíteniük: a hósent, éfódot, palástot, mintás köntöst, süveget és övet. Készítsenek szent ruhákat testvérednek, Áronnak és fiainak, hogy az én papjaim lehessenek! 5Aranyat, kék és piros bíbort, karmazsin fonalat és lenfonalat használjanak hozzá!

Az éfód

6Az éfódot aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készítsék művészi szövéssel! 7Két egymáshoz érő vállrésze legyen a két végén, amelyeket egymásba lehet kapcsolni! 8A rajta levő övet, amellyel majd felövezik, ugyanúgy, ugyanabból készítsék: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. 9Azután végy két ónixkövet, és vésd rájuk Izráel fiainak a nevét: 10hatnak a nevét az egyik kőre, a másik hatnak a nevét a másik kőre, születésük rendjében. 11Vésnöki munkával, ahogyan a pecsétgyűrűt vésik, úgy vésd a két kőre Izráel fiainak a nevét! Körös-körül aranyfoglalattal készítsd azokat! 12Azután tedd a két követ az éfód vállrészeire! Izráel fiaira emlékeztető kövek ezek: hordozza Áron a nevüket a két vállrészen emlékeztetőül az ÚR előtt! 13Készíttess aranyfoglalatokat is 14és két színarany láncot! Sodorva készítsd azokat, ahogy a zsinórokat szokták, és illeszd rá a sodrott láncokat a foglalatokra!

A hósen

15Azután készíts hósent művészi munkával a döntések közlésére! Úgy készítsd el, ahogyan az éfódot készítetted: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készítsd! 16Négyzet alakú legyen, kétrét hajtva: egy arasz hosszú és egy arasz széles legyen! 17Rakd ki azt drágakő borítással! Négy sor kő legyen rajta ebben a sorrendben: rubin, topáz és smaragd – ez az első sor. 18A második sor: karbunkulus, zafír és jáspis. 19A harmadik sor: opál, agát és ametiszt. 20A negyedik sor: krizolit, ónix és nefrit. Aranyfoglalatokkal készüljön a borítás! 21A köveken Izráel fiainak nevei legyenek: tizenkét kő a neveknek megfelelően. Pecsétgyűrű módjára legyenek vésve, mindegyiken egy-egy törzs neve, a tizenkét törzsnek megfelelően. 22Készíts a hósenre színarany láncokat: sodorva, ahogy a zsinórokat szokták. 23Készíts a hósenre két aranykarikát is, és illeszd a két karikát a hósen két végére! 24A két aranyzsinórt fűzd a két karikába a hósen két végén! 25A két zsinór végét erősítsd a két foglalatra, és erősítsd az éfód vállrészének az elejére! 26Készíts még két aranykarikát, és rögzítsd azokat is a hósen két végére azon a szélén, amely az éfód felé eső részen belül van. 27Azután készíts még két aranykarikát, és erősítsd azokat elöl az éfód két vállrészére kissé lejjebb, közel az egybefűzéshez az éfód öve fölött. 28Csatolják a hósent karikáinál fogva az éfód karikáihoz kék bíbor zsinórral, hogy az éfód öve fölött legyen, és ne csússzék el a hósen az éfódról!
29Hordozza Áron Izráel fiainak a neveit a szíve fölött a döntések közlésére való hósenen, amikor bemegy a szentélybe, állandó emlékeztetőül az ÚR előtt. 30Azután tedd a döntések közlésére való hósenbe az úrímot és tummímot! Legyenek azok Áron szíve fölött, amikor bemegy az ÚR elé. Hordozza Áron mindig a szíve fölött az Izráel fiait érintő döntéseket az ÚR színe előtt!

A palást és a homlokdísz

31Azután készítsd el az éfód palástját, az egészet kék bíborból! 32Legyen a közepén nyakkivágás. A kivágás legyen körös-körül szövéssel megerősítve, mint a mellvért nyílása, hogy ne szakadjon be. 33Készíts a szegélyére gránátalmákat kék és piros bíborból és karmazsin fonálból körös-körül a szegélyére, közéjük pedig aranycsengettyűket körös-körül. 34Aranycsengettyű meg gránátalma váltakozzék a palást szegélyén körös-körül. 35Ezt viselje Áron szolgálat közben, hogy hallható legyen a csengés, amikor bemegy a szentélybe az ÚR színe elé, és amikor kijön onnan, hogy meg ne haljon.
36Készíts homlokdíszt színaranyból, és vésd rá úgy, ahogyan a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az ÚR szent tulajdona! 37Fűzd kék bíbor zsinórra, és legyen a süvegen, a süveg elején. 38Legyen Áron homlokán, és hordozza Áron a szent dolgokban elkövetett bűnök terhét, amelyeket Izráel fiai a különféle szent ajándékokkal kapcsolatban követnek el. Legyen mindig a homlokán, hogy kedvesek legyenek ők az ÚR előtt.

Egyéb papi ruhák

39Azután szőj egy köntöst lenből szép mintásra, és készíts egy süveget is lenből! Egy övet is készíts művészi hímzéssel! 40Áron fiainak is készíts köntösöket, nekik is készíts öveket, ékes és díszes papi süvegeket is készíts nekik. 41Öltöztesd azokba testvéredet, Áront és vele együtt a fiait! Majd kend föl őket, iktasd be tisztükbe, és szenteld föl őket, hogy az én papjaim legyenek. 42Készíts nekik gyolcsnadrágot, hogy eltakarják szeméremtestüket; csípőtől a combig érjenek. 43Viseljék ezeket Áron és fiai, amikor a kijelentés sátrába lépve vagy az oltárhoz járulva a szentély körüli szolgálatukat teljesítik, hogy bűnbe ne essenek, és meg ne haljanak. Örök rendelkezés legyen ez neki és utódainak.

A papok fölszentelése

29 1Így cselekedj velük, amikor fölszenteled őket, hogy papjaim legyenek: Végy egy bikaborjút és két hibátlan kost, 2továbbá kovásztalan kenyereket, olajjal gyúrt kovásztalan lepényeket és olajjal megkent kovásztalan lángosokat; ezeket finom búzalisztből készítsd el! 3Tedd ezeket egy kosárba, és kosarastul vidd oda! A bikát és a két kost is vezesd oda!
4Azután Áront és a fiait vezesd a kijelentés sátrának bejáratához, és mosdasd meg őket! 5Azután fogd a ruhákat, és add rá Áronra a köntöst, az éfód palástját, az éfódot és a hósent, és övezd fel őt az éfód övével! 6Tedd a fejére a süveget, és a szent fejdíszt illeszd a süvegre! 7Aztán vedd a fölkenéshez való olajat, öntsd a fejére, és kend fel őt! 8Fiait is rendeld oda, és öltöztesd fel őket köntösükbe! 9Csatolj övet rájuk, Áronra és fiaira, tégy a fejükre papi süveget, és legyen övék a papi szolgálat örök rendelkezés szerint! Így avasd fel Áront és fiait!
10Azután vezesd a bikát a kijelentés sátra elé, Áron és fiai pedig tegyék kezüket a bika fejére! 11Azután vágd le a bikát az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának bejáratánál. 12Végy a bika véréből, és kend meg ujjaddal az oltár szarvait, a többi vért pedig öntsd az oltár aljára! 13Vedd mindazt a kövérjét, ami a beleket borítja, meg a májon levő hártyát és a két vesét, a rajtuk levő kövérjével együtt, és füstölögtesd el az oltáron, 14a bika húsát, bőrét és a gyomrának tartalmát pedig égesd el a táboron kívül! Vétekáldozat ez.
15Fogd az egyik kost, Áron és fiai pedig tegyék kezüket a kos fejére! 16Azután vágd le a kost, vedd a vérét, és hintsd körös-körül az oltárra! 17Vágd föl a kost darabjaira, mosd meg a belső részeit meg a lábszárait, és tedd rá a darabjaira és a fejére! 18Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron! Égőáldozat lesz ez az ÚRnak, kedves illatú tűzáldozat az ÚRnak.
19Fogd a másik kost is, Áron és fiai pedig tegyék kezüket a kos fejére! 20Azután vágd le a kost, végy a véréből, és kend meg azzal Áron fülcimpáját, valamint fiai jobb fülcimpáját, jobb hüvelykujját és a jobb nagylábujját! A többi vért pedig hintsd körös-körül az oltárra! 21Azután végy az oltáron levő vérből meg a fölkenéshez való olajból, hintsd Áronra és ruhájára meg a vele levő fiaira és fiai ruhájára! Így lesz szent ő és a ruhája meg a vele levő fiai és fiainak a ruhája. 22Majd vedd a kos kövérjét, a farkát és a beleket borító kövérjét, a májon levő hártyát meg a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt és a jobb combot – mert fölavatásra szánt kos ez –, 23továbbá egy kerek kenyeret, egy olajos lepényt és egy lángost a kovásztalan kenyerek kosarából, amely az ÚR előtt van, 24és rakd mindezt Áronnak és fiainak a tenyerébe, és ők mutassák fel azokat felmutatott áldozatul az ÚR színe előtt! 25Majd vedd ki azokat a kezükből, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozatra téve, kedves illatul az ÚR előtt! Tűzáldozat lesz ez az ÚRnak.
26Fogd az Áron fölavatására szánt kosnak a szegyét is, és mutasd fel azt az ÚR színe előtt felmutatott áldozatul! Azután legyen ez a te részed! 27Így szenteld meg a felmutatott szegyet és a felajánlott combot, amelyet az Áronnak és fiainak fölavatására szánt kosból mutattak és ajánlottak fel. 28Legyen ez Ároné és fiaié: örök rendelkezés ez Izráel fiai között! Mert felajánlás ez, Izráel fiainak felajánlása békeáldozataikból, amelyet az ÚRnak ajánlanak fel. 29Áronnak a szentélyben használt ruhái legyenek utódaié! Azokban kenjék fel és avassák fel őket! 30Azokat viselje hét napig az a pap, aki helyébe lép fiai közül, és majd bemegy a kijelentés sátrába, és szolgál a szentélyben. 31Fogd a fölavatásra szánt kost, és főzd meg a húsát a szent helyen! 32A kos húsát és a kosárban levő kenyeret egye meg Áron fiaival együtt a kijelentés sátrának bejáratánál. 33Egyék meg azokat a darabokat, amelyekkel az engesztelés történt, amikor fölavatták és fölszentelték őket. De idegen ne egyék belőle, mert szent az! 34Ha pedig marad valami a fölavatásra szánt húsból vagy kenyérből reggelre, akkor a maradékot égesd el! Nem szabad megenni, mert szent az. 35Pontosan úgy cselekedj Áronnal és fiaival, ahogyan megparancsoltam neked. Hét nap alatt végezd el a felavatásukat! 36Naponként készíts el egy vétekáldozatra való bikát engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt, engesztelést végezve rajta. Kend fel azt, és így szenteld föl! 37Hét napig végezz engesztelést az oltáron: így szenteld föl, hogy igen szent legyen az oltár! Szent legyen mindaz, ami az oltárhoz ér!

Egyéb papi szertartások

38Ezt készítsd az oltárra: mindennap két egyéves bárányt. 39Az egyik bárányt reggel készítsd el, a másik bárányt pedig estefelé készítsd el! 40Egy tizedrész finomlisztet egy negyed hín sajtolt olajjal gyúrva, italáldozatul pedig egy negyed hín bort kell hozzáadni az első bárányhoz. 41A második bárányt estefelé készítsd el! Ugyanolyan étel- és italáldozatot készíts hozzá, mint reggel! Kedves illatú tűzáldozat lesz ez az ÚRnak. 42Állandó égőáldozat legyen ez nemzedékről nemzedékre a kijelentés sátrának bejáratánál az ÚR előtt, ahol kijelentem magam nektek, és beszélek veled.
43Ott fogok megjelenni Izráel fiainak, és dicsőségemmel szentelem meg azt. 44Megszentelem a kijelentés sátrát és az oltárt. Megszentelem Áront és fiait is, hogy papjaim legyenek. 45Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek. 46És megtudják, hogy én, az ÚR vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, hogy közöttük lakozzam én, az ÚR, az ő Istenük.

Az illatáldozati oltár

30 1Azután készíts egy oltárt az illatáldozat bemutatására! Akáciafából készítsd: 2hossza egy könyök, szélessége egy könyök, tehát négyzet alakú legyen, és két könyök magas. Vele egy darabból legyenek a szarvai! 3Vond be színarannyal a tetejét és oldalait körös-körül, valamint a szarvait is! Készíts rá körös-körül aranyszegélyt! 4Két-két aranykarikát is készíts hozzá a szegélye alá: kétfelől készíts, mindkét oldalára! Ezek legyenek a rudak kengyelei, hogy azoknál fogva hordozzák az oltárt. 5A rudakat akáciafából készítsd, és vond be arannyal! 6Helyezd az oltárt a bizonyság ládájánál levő kárpit elé, a Bizonyságon levő fedél elé, ahol megjelenek neked! 7Mutasson be azon Áron reggelenként jó illatú illatáldozatot; amikor rendbe hozza a mécseseket, akkor mutassa be! 8Estefelé is mutassa ezt be Áron, amikor felrakja a mécseseket. Állandó illatáldozat legyen ez az ÚR színe előtt nemzedékről nemzedékre! 9Ne mutassatok be azon idegen illatáldozatot, se égőáldozatot, se ételáldozatot; italáldozatot se öntsetek arra! 10Végezzen Áron engesztelést annak a szarvain évenként egyszer. Az engesztelési vétekáldozat véréből végezzen rajta engesztelést évenként egyszer nemzedékről nemzedékre! Igen szent ez az ÚR előtt.

Adó a szentély javára

11Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 12Amikor összeszámolod Izráel fiai közül azokat, akiket számba kell venni, adjon mindenki váltságdíjat magáért az ÚRnak, amikor számba veszik, hogy ne érje őket csapás a számbavétel miatt. 13Mindazok, akik átesnek a számbavételen, adjanak egy fél sekelt a szent sekel szerint, amelyben húsz géra egy sekel. Fél sekel legyen az ÚRnak szóló felajánlás. 14Mindenki adja meg az ÚRnak szóló felajánlást, aki átesett a számbavételen, húszévestől fölfelé. 15A gazdag ne adjon többet, és a nincstelen se adjon kevesebbet fél sekelnél, amikor megadjátok az ÚRnak szóló felajánlást váltságdíjul magatokért. 16Amikor átveszed a váltságdíjat Izráel fiaitól, fordítsd azt a kijelentés sátrában végzett szolgálatra, hogy értetek adott váltságdíjként emlékeztesse az URat Izráel fiaira.

A rézmedence

17Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 18Készíts egy rézmedencét és egy rézállványt hozzá a mosakodáshoz! Helyezd azt a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel, 19hogy abban mossák meg kezüket és lábukat Áron és fiai. 20Mosakodjanak meg a vízben, mielőtt bemennek a kijelentés sátrába, hogy meg ne haljanak, vagy ha az oltárhoz járulnak, hogy szent szolgálatot végezzenek és tűzáldozatot mutassanak be az ÚRnak. 21Mossák meg a kezüket és lábukat, hogy meg ne haljanak. Örök rendelkezés legyen ez nekik, neki és utódainak nemzedékről nemzedékre.

A szent olaj

22Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 23Végy a legkiválóbb balzsamokból: folyékony mirhát ötszáz sekelért, balzsamos fahéjat feleannyiért, azaz kétszázötvenért, balzsamos nádat is kétszázötvenért 24és kassziát is ötszázért a szent sekel szerint, és hozzá egy hín olívaolajat. 25Készíts belőle felkenésre való szent olajat: illatos olajkeveréket, ahogyan a kenetkeverők készítik. Fölkenésre való szent olaj lesz ez.
26Kend meg ezzel a kijelentés sátrát és a bizonyság ládáját, 27az asztalt és egész fölszerelését, a lámpatartót és fölszerelését, az illatáldozati oltárt, 28az égőáldozati oltárt és egész fölszerelését, a medencét és az állványát. 29Így szenteld föl ezeket, hogy igen szentek legyenek! Csak az érintheti, aki fel van szentelve. 30Kend fel Áront és fiait is! Szenteld fel őket, hogy papjaim legyenek! 31Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Felkenésre való szent olajom lesz ez nemzedékről nemzedékre. 32Más ember testére nem szabad belőle önteni, se hasonlót készíteni ilyen összetételben. Szent az, hát tartsátok is szentnek! 33Ki kell irtani népe közül azt, aki hasonló kenetet készít, vagy illetéktelent ken meg vele.

A füstölőszer

34Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Végy illatos alapanyagokat: gyantát, füstölőkarmot és mézgát, csupa illatos anyagot és hozzájuk tiszta tömjént, mindet ugyanabban a mennyiségben. 35Készíts belőle füstölőszer-keveréket, ahogyan a kenetkeverők készítik: sózva, tisztán és szentül. 36Morzsold szét egy részét, és tedd a Bizonyság elé a kijelentés sátrában, ahol megjelenek neked. Igen szentnek tartsátok ezt! 37De ha magatoknak készítetek füstölőszert, ne ebben az összetételben készítsétek! Tartsátok ezt az ÚRnak szentelt füstölőszernek! 38Mindenkit ki kell irtani népe közül, aki ilyet készít, hogy annak az illatát élvezze.

A mesterek kijelölése

31 1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 2Lásd, név szerint elhívtam Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. 3Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, 4hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, 5kövek vésésére és berakására, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére. 6Én most melléje állítom Oholíábot, Ahíszámák fiát Dán törzséből. Bölcsességet adok minden hozzáértő ember szívébe, hogy el tudják készíteni mindazt, amit megparancsoltam neked: 7a kijelentés sátrát, a bizonyság ládáját, a rá való fedelet és a sátor egész fölszerelését, 8az asztalt és fölszerelését, a színarany lámpatartót és annak egész fölszerelését, az illatáldozati oltárt, 9az égőáldozati oltárt és egész fölszerelését, a medencét és az állványát 10meg a díszes ruhákat, Áron főpap szent ruháit és fiainak a papi ruháit, 11a fölkenéshez való olajat és a jó illatú füstölőszert a szentély számára. Mindent úgy készítsenek, ahogyan megparancsoltam neked.

A nyugalom napja

12Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: 13Mondd meg Izráel fiainak: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre, hogy megtudjátok: én, az ÚR vagyok, aki megszentellek titeket. 14Tartsátok meg a szombatot, tartsátok azt szentnek! Aki megszentségteleníti azt, halállal lakoljon! Ki kell irtani népe közül azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon a napon. 15Hat napon át végezzék munkájukat, de a hetedik nap a teljes nyugalom napja, szent az az ÚR előtt. Mindaz, aki valamilyen munkát végez a szombat napján, halállal lakoljon! 16Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre, örök szövetségül. 17Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.
18Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat.

Áron aranyborjút készít

32 1Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. 2Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! 3Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. 4Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. 5Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az ÚR ünnepe lesz! 6Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.
7Ekkor így beszélt Mózeshez az ÚR: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. 8Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. 9Majd ezt mondta Mózesnek az ÚR: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. 10Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek.
11Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az ÚRhoz: Miért lángolt fel a haragod, URam, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? 12Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! 13Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. 14Ekkor szánalomra indult az ÚR, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt.

Mózes összetöri a kőtáblákat

15Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. 16A táblákat Isten készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. 17Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! 18De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek énekének hangja, dalolás hangját hallom én!
19Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. 20Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival.
21Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! 22Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. 23Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. 24Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle.

Ítélet a vétkes népen

25Amikor látta Mózes, hogy a nép így elvadult, mert Áron hagyta őket elvadulni ellenségeik csúfjára, 26odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az ÚRé! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. 27Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Kössön mindenki kardot az oldalára! Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! 28Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember. 29Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az ÚRnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok.

Mózes könyörög a népért

30Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az ÚRhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. 31Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. 32Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!
33Az ÚR így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. 34Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. 35És megverte az ÚR a népet, amiért azt a borjút csináltatta, amelyet Áron készített.

Az Úr nem akar a nép között maradni

33 1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Eredj, indulj tovább a néppel, amelyet kihoztál Egyiptomból arra a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy az ő utódainak adom. 2Angyalt küldök előtted, és kiűzöm a kánaániakat, az emóriakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. 3Bemégy a tejjel és mézzel folyó földre, de én nem megyek veled, mert keménynyakú nép vagy, és elpusztítanálak az úton.
4Amikor meghallotta a nép ezt a kemény beszédet, gyászolni kezdett, és senki sem rakta magára ékszereit. 5Mert az ÚR ezt mondta Mózesnek: Mondd meg Izráel fiainak, hogy mivel keménynyakú nép, megsemmisíteném, ha velük mennék csak egy pillanatig is. Azért rakják le magukról ékszereiket, és majd meglátom, hogy mit tegyek velük. 6Ezért nem hordanak ékszert Izráel fiai a Hóreb-hegytől fogva.
7Mózes pedig fogta a sátrat, és a táboron kívül állította fel, messze a tábortól, és a kijelentés sátrának nevezte el. És mindenkinek, aki az URat kereste, ki kellett mennie a kijelentés sátrához a táboron kívülre. 8Valahányszor kiment Mózes a sátorhoz, az egész nép fölkelt, mindenki odaállt sátra bejáratához, és követte szemével Mózest, amíg be nem ment a sátorba.
9Valahányszor bement Mózes a sátorba, leereszkedett egy felhőoszlop, és megállt a sátor bejáratánál: így beszélt Mózessel az ÚR. 10Amikor az egész nép látta, hogy ott áll a felhőoszlop a sátor bejáratánál, az egész nép fölkelt, és mindenki leborult sátra bejáratánál. 11Az ÚR pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, Nún fia nem távozott el a sátorból.

Az Úr megmutatja dicsőségét

12Majd ezt mondta Mózes az ÚRnak: Nézd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és elnyerted jóindulatomat. 13Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! 14Az ÚR így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? 15Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! 16Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.
17Az ÚR így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. 18Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! 19Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. 20Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. 21Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! 22És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. 23Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.

Új kőtáblák

34 1Azután azt mondta az ÚR Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. 2Reggelre légy készen! Aztán jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! 3Ne jöjjön fel veled senki, ne is mutatkozzék senki az egész hegyen, se juhok, se marhák ne legeljenek a hegy tövében! 4Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, majd korán reggel fölment a Sínai-hegyre, ahogyan megparancsolta neki az ÚR, és kezében vitte a két kőtáblát.
5Ekkor leszállt felhőben az ÚR. Mózes pedig odaállt mellé, és segítségül hívta az ÚR nevét. 6Elvonult előtte az ÚR, és így mondta azt ki: Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! 7Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át.
8Mózes sietve a földig hajolt, leborult, 9és ezt mondta: Ó, Uram, ha elnyertem jóindulatodat, járj közöttünk, Uram! Mert bár keménynyakú nép ez, bocsásd meg mégis bűnünket és vétkeinket, és tégy tulajdonoddá bennünket!

Isten szövetsége hűséget követel

10Az ÚR pedig ezt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön, egyetlen nép között sem. Meglátja majd az ÚR tetteit az egész nép, amely között vagy, mert veled együtt félelmetes dolgokat fogok véghezvinni. 11Jegyezd meg jól, amit most parancsolok neked! Kiűzöm előled az emóriakat, a kánaániakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. 12Vigyázz, ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, ahová bemész, nehogy csapdává váljanak köztetek! 13Sőt romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, és vágjátok ki szent fáikat! 14Ne imádj másik istent, mert az ÚR, akinek Féltőn-szerető a neve, féltőn szerető Isten. 15Nehogy szövetséget köss annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból. 16Ne végy feleséget fiaidnak leányaik közül, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel. 17Ne csinálj magadnak öntött istenszobrot!
18Tartsd meg a kovásztalan kenyér ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert ábíb hónapban jöttél ki Egyiptomból. 19Enyém legyen mindaz, ami megnyitja anyja méhét: minden hím jószágod, ha marhád vagy juhod elsőszülöttje! 20De a szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg! Ha nem váltod meg, szegd nyakát! Minden elsőszülött fiút válts meg! Senki se jelenjék meg előttem üres kézzel! 21Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj meg, még szántáskor és aratáskor is pihenj! 22Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor búzád első termését aratod, és a betakarítás ünnepét az esztendő fordulóján.
23Évente háromszor jelenjék meg minden férfi az ÚRistennek, Izráel Istenének színe előtt! 24Mert népeket űzök ki előled, kiterjesztem határaidat, és senki sem kívánja meg országodat, amikor évente háromszor fölmész, hogy megjelenj az ÚRnak, a te Istenednek színe előtt. 25A nekem szánt áldozat vérét ne ontsd ki kovászos étel mellett, és ne maradjon meg másnap reggelre a páskaünnep áldozata! 26Földed első termésének legjavát vidd el Istenednek, az ÚRnak házába! Ne főzz gödölyét anyjának tejében!
27Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Írd le ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel! 28Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét.

Mózes arca sugárzik

29Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről; a bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. 30Amikor Áron és Izráel fiai mind meglátták, hogy sugárzik Mózes arcbőre, nem mertek odamenni hozzá. 31Mózes azonban odahívta őket, és akkor Áron meg a közösség vezetői mind visszatértek hozzá, Mózes pedig beszélt velük. 32Azután odamentek hozzá Izráel fiai is mind, ő pedig megparancsolta nekik mindazt, amit az ÚR mondott el neki a Sínai-hegyen.
33Miután mindent elmondott nekik, leplet tett Mózes az arcára. 34Valahányszor bement Mózes az ÚR színe elé, hogy beszéljen vele, levette a leplet, amíg ki nem jött. Azután kijött, és elmondta Izráel fiainak mindazt, amit parancsként kapott. 35És mivel Izráel fiai látták, hogy Mózes arcbőre sugárzik, ismét arcára borította Mózes a leplet, amíg be nem ment, hogy Istennel beszéljen.

A hetedik nap megszentelése

35 1Azután összegyűjtötte Mózes Izráel fiainak egész közösségét, és ezt mondta nekik: Ezek azok az igék, amelyekről azt parancsolta az ÚR, hogy meg kell tennetek: 2Hat napon át végezzétek munkátokat, de a hetedik napot tartsátok szentnek, az ÚRnak szentelt nyugalom nagy napja legyen az! Meg kell halnia mindenkinek, aki munkát végez ezen a napon! 3Lakóhelyeteken sehol se gyújtsatok tüzet szombaton!

Adakozás a szent sátorra

4Azután ezt mondta Mózes Izráel fiai egész közösségének: Ezt parancsolta az ÚR: 5Gyűjtsetek felajánlást magatok között az ÚRnak! Mindenki, akit arra indít a szíve, hozzon adományokat az ÚRnak: aranyat, ezüstöt és rezet, 6kék és piros bíbort, karmazsin fonalat és lenfonalat, kecskeszőrt, 7vörösre festett kosbőrt, delfinbőrt és akáciafát, 8lámpaolajat, balzsamot a felkenéshez való olajhoz és a jó illatú illatáldozathoz, 9és ónixköveket és berakásra való drágaköveket az éfódhoz és hósenhez.
10Aki csak hozzáértő ember közöttetek, jöjjön ide, és készítse el mindazt, amit megparancsolt az ÚR: 11a hajlékot, annak sátortetejét és takaróját, kapcsait, deszkáit, reteszeit, oszlopait és talpait, 12a ládát és annak rúdjait a födéllel együtt, a függőkárpitot, 13az asztalt, annak rúdjait, egész fölszerelését és a szent kenyereket, 14a lámpatartót a világításhoz, annak fölszerelését és mécseseit meg a lámpaolajat, 15az illatáldozati oltárt és annak rúdjait, a fölkenéshez való olajat és a jó illatú füstölőszereket, a bejárati függönyt a hajlék bejáratához, 16az égőáldozati oltárt, annak rézrácsozatát, rúdjait és egész fölszerelését, a medencét és annak állványát, 17az udvar szőnyegfalait, oszlopait és talpait meg az udvar kapujának függönyét, 18a hajlék cövekeit, az udvar cövekeit és a hozzájuk való köteleket, 19a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz: Áron főpap szent ruháit és fiainak papi ruháit! 20Ekkor eltávozott Mózes elől Izráel egész közössége, 21majd visszajött mindenki, akit a szíve arra indított, és a lelke arra ösztönzött, és elhozta az ÚRnak szánt felajánlását a kijelentés sátrának elkészítéséhez, az ott végzendő szolgálathoz és a szent ruhákhoz.
22Eljöttek a férfiak és az asszonyok, mindenki, akit a szíve arra ösztönzött, és hoztak kapcsokat, fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert. Mindenki ajánlott föl valamilyen aranyból készült ajándékot az ÚRnak. 23Minden férfi aszerint, hogy mije volt, hozott kék és piros bíbort, karmazsin fonalat és lenfonalat, kecskeszőrt, továbbá vörösre festett kosbőrt és delfinbőrt. 24Aki ezüstöt vagy rezet tudott felajánlani, az is elhozta felajánlását az ÚRnak; akinek akáciafája volt, azt hozta el a különböző istentiszteleti eszközökhöz.
25Mindazok az asszonyok, akik értettek hozzá, saját kezükkel megfonták és megfonva hozták el a kék és piros bíbort, a karmazsin fonalat és lenfonalat. 26Mindazok az asszonyok pedig, akiket a szívük arra indított, és értettek hozzá, megfonták a kecskeszőrt.
27A vezető emberek pedig ónixköveket és berakásra alkalmas köveket hoztak az éfódhoz és hósenhez, 28valamint balzsamot és olajat a lámpához, a felkenéshez való olajhoz és jó illatú füstölőszerekhez. 29Mindazok az izráeliek, férfiak és asszonyok, akiket a szívük arra ösztönzött, hogy adakozzanak a különféle eszközökre, amelyek elkészítését Mózes által elrendelte az ÚR, önkéntes adományokat hoztak az ÚRnak.

Becalél és Oholíáb megbízatása

30Akkor ezt mondta Mózes Izráel fiainak: Nézzétek! Az ÚR név szerint elhívta Becalélt, Húr fiának, Úrínak a fiát Júda törzséből. 31Betöltötte őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, 32hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, 33kövek vésésére és berakására, fafaragásra és mindenféle tervezőmunka elvégzésére. 34Azzal a képességgel is felruházta, hogy tanítson a Dán törzséből való Oholíábbal, Ahíszámák fiával együtt. 35Nagy hozzáértéssel ajándékozta meg őket, hogy el tudjanak készíteni mindenféle fa- és fémmunkát, művészi szövést és hímzést kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és lenfonálból meg a takácsmunkát: hogy elvégezzenek mindenféle munkát, és elkészítsék hozzájuk a terveket. 36 1Becalél és Oholíáb mindazokkal a hozzáértő emberekkel együtt, akiknek bölcsességet és értelmet adott az ÚR, hogy el tudják készíteni a szentély különböző istentiszteleti eszközeit, készítsék el azokat egészen úgy, ahogyan megparancsolta az ÚR!
2Hívatta tehát Mózes Becalélt és Oholíábot és mindazokat a hozzáértő embereket, akiknek bölcsességet adott az ÚR, mindenkit, akit szíve arra indított, hogy jelentkezzen a munka elvégzésére. 3Ezek átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szentély istentiszteleti eszközeinek az elkészítéséhez. De továbbra is vittek minden reggel felajánlásokat Mózeshez. 4Eljöttek mindazok a hozzáértő emberek, akik a szentély különféle eszközein dolgoztak, mindenki otthagyva a maga munkáját, amelyen éppen dolgozott, 5és ezt mondták Mózesnek: Többet hordott össze a nép, mint amennyi szükséges azokhoz az istentiszteleti eszközökhöz, amelyek elkészítését megparancsolta az ÚR. 6Ekkor Mózes parancsára kihirdették a táborban: Se férfi, se asszony ne készítsen már semmit felajánlásként a szentély számára! Így kellett a népnek elrendelni, hogy ne hozzon több adományt. 7Mert elég volt az anyag az egész munka elvégzéséhez, sőt még maradt is.

Elkészül a szent hajlék

8A hozzáértő emberek vezetésével elkészítették a hajlékot tíz sátorlapból: sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból, művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítették azokat. 9Egy-egy sátorlap hossza huszonnyolc könyök, egy-egy sátorlap szélessége pedig négy könyök volt. Egyforma volt a mérete mindegyik sátorlapnak. 10Öt sátorlapot fűztek össze egymással, majd a másik öt sátorlapot is összefűzték egymással. 11Azután készítettek kék bíbor hurkokat az egyik sátorlap szegélyén az összefűzésnél. Ugyanilyeneket készítettek a másik sátorlap szegélyén is, azon a végén, ahol összefűzték. 12Ötven hurkot készítettek az egyik sátorlapon, és ötven hurkot készítettek annak a másik sátorlapnak a szegélyén is, amelyet hozzáfűztek. A hurkok egymással szemben voltak. 13Készítettek ötven aranykapcsot, és ezekkel a kapcsokkal rögzítették egymáshoz a sátorlapokat. Így állt össze a hajlék.
14Azután készítettek sátorlapokat kecskeszőrből sátortetőnek a hajlék fölé: tizenegy ilyen sátorlapot készítettek. 15Egy sátorlap hossza harminc könyök volt, a sátorlap szélessége pedig négy könyök volt. Egyforma volt a mérete a tizenegy sátorlapnak. 16Összefűztek öt sátorlapot külön, és hat sátorlapot is külön. 17Készítettek ötven hurkot az egyik sátorlapnak arra a végére, ahol összefűzték, és ötven hurkot készítettek a másik sátorlapnak arra a szélére is, ahol összefűzték. 18Készítettek ötven rézkapcsot a sátortető összefűzésére, hogy egy egész legyen. 19Készítettek még egy takarót is a sátorra vörösre festett kosbőrből, és arra még egy takarót delfinbőrből.
20Készítettek a hajlékhoz felállítható deszkákat is akáciafából. 21A deszkák hossza tíz könyök volt, a deszkák szélessége pedig másfél könyök. 22Mindegyik deszkának két csapja volt, amelyek összekötötték egyiket a másikkal. Így készítették el a hajlék mindegyik deszkáját. 23Így készítették el a hajlék deszkáit: húsz deszkát tettek a déli oldalra dél felé. 24Készítettek negyven ezüsttalpat a húsz deszka alá, két talpat mindegyik deszka alá a két csapnak megfelelően. Minden egyes deszka alatt két talp volt a két csapnak megfelelően. 25A hajlék másik oldalára, az északi oldalra is húsz deszkát készítettek. 26Ezeknek is negyven ezüsttalpa volt, két talp volt az egyik deszka alatt, és két talp volt a másik deszka alatt is. 27Nyugat felől, a hajlék hátuljára is készítettek hat deszkát. 28Készítettek két-két deszkát a hajlék két hátsó sarkára. 29Ezek párosával voltak egymás mellett, aljuktól a tetejükig szorosan összefogva, egészen a karikáig. Így csinálták mindkettőnél, mindkét saroknál. 30Nyolc deszka volt tehát ezüsttalpakkal, összesen tizenhat talppal: két-két talp volt mindegyik deszka alatt.
31Készítettek reteszeket is akáciafából: ötöt a hajlék egyik oldalának a deszkáihoz, 32öt reteszt a hajlék másik oldalának a deszkáihoz, és öt reteszt a hajlék hátuljának a deszkáihoz a nyugati oldalon. 33Elkészítették a középső reteszt is, hogy középen rögzítse a deszkákat, egyik végétől a másik végéig. 34A deszkákat bevonták arannyal, és aranyból készítették a karikákat a reteszek kengyeleiként. Bevonták arannyal a reteszeket is.
35Azután elkészítették a kárpitot kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból: művészi módon beleszőtt kerúbokkal készítették azokat. 36Készítettek hozzá négy akáciafa oszlopot, és bevonták arannyal. A rajta levő kampók is aranyból voltak. És öntöttek hozzájuk négy ezüsttalpat. 37Készítettek függönyt a sátor bejáratára kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon kihímezve, 38ehhez pedig öt oszlopot kampókkal együtt. Az oszlopfőket és összekötőiket bevonták arannyal; a hozzájuk való öt talp rézből készült.

A szövetség ládája

37 1Azután elkészítette Becalél a ládát akáciafából, amely két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles és másfél könyök magas volt. 2Bevonta színarannyal kívül-belül, és készített rá körös-körül aranyszegélyt. 3Öntött négy aranykarikát a négy sarkára: két karikát az egyik oldalára és két karikát a másik oldalára. 4Készített rudakat is akáciafából, és azokat is bevonta arannyal. 5Bedugta a rudakat a láda oldalain levő karikákba, hogy azoknál fogva hordozni lehessen a ládát.
6Készített egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles födelet is színaranyból. 7Készített két kerúbot aranyból; ötvösmunkával készítette azokat a födél két végére. 8Az egyik kerúbot az egyik végére, a másik kerúbot a másik végére: a fedél két végére készítette a kerúbokat. 9A kerúbok szárnya ki volt terjesztve fölötte úgy, hogy betakarták szárnyukkal a födelet. Egymás felé fordultak, de a kerúbok arca a fedél felé nézett.

A szent kenyerek asztala

10Azután elkészítette az asztalt akáciafából, amely két könyök hosszú, egy könyök széles és másfél könyök magas volt. 11Bevonta színarannyal, és készített rá körös-körül egy aranyszegélyt. 12Készített rá körös-körül egytenyérnyi keretet, a keretére pedig körös-körül aranyszegélyt készített. 13Öntött hozzá négy aranykarikát, és ráerősítette a karikákat a négy láb négy felső végére. 14A rúdtartó karikák a keretnél voltak, hogy hordozható legyen az asztal. 15A rudakat akáciafából készítette, és bevonta arannyal, hogy hordozható legyen az asztal. 16Elkészítette az asztalra való edényeket is színaranyból: a tálakat, serpenyőket, kelyheket és korsókat, amelyekkel az italáldozatot bemutatják.

A lámpatartó

17Elkészítette a lámpatartót színaranyból. Ötvösmunkával készült a lámpatartó: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai egy darabból voltak. 18Hat ág nyúlt ki a két oldalából: három ág a lámpatartó egyik oldalából, három ág pedig a lámpatartó másik oldalából. 19Három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal az egyik ágon, három mandulavirág alakú kehely gömbbel és virággal a másik ágon: így volt mind a hat ágon, amelyek kinyúltak a lámpatartóból. 20A lámpatartó középső szárán négy mandulavirág alakú kehely volt gömbbel és virággal. 21Gömb volt a belőle kinyúló első két ág alatt, gömb volt a belőle kinyúló második két ág alatt, és gömb volt a belőle kinyúló harmadik két ág alatt, és így tovább a belőle kinyúló mind a hat ágnál. 22Gömbjeik és ágaik a szárral együtt egy darabból voltak, egy darab színarany ötvösmunka volt az egész. 23Készített hozzá hét mécsest meg koppantókat és hamutartókat is hozzá színaranyból. 24Egy talentum színaranyból készült ez és az egész fölszerelése.

Az illatáldozati oltár

25Elkészítette az illatáldozati oltárt is akáciafából. Hossza egy könyök, szélessége egy könyök, tehát négyzet alakú volt, és két könyök magas. Vele egy darabból voltak a szarvai. 26Bevonta színarannyal a tetejét, körös-körül az oldalait és a szarvait. Körös-körül aranyszegélyt készített rá. 27Két-két aranykarikát is készített hozzá a szegélye alá, kétfelől mindkét oldalára. Ezek voltak a rudak kengyelei, azoknál fogva hordozták az oltárt. 28A rudakat akáciafából készítette, és bevonta arannyal. 29Elkészítette a fölkenéshez való szent olajat és a jó illatú füstölőszereket tisztán, ahogyan a kenetkeverők készítik.

Az égőáldozati oltár

38 1Azután elkészítette az égőáldozati oltárt akáciafából négyzet alakúra: öt könyök volt a hossza és öt könyök a szélessége, a magassága pedig három könyök volt. 2Készített szarvakat a négy sarkára, vele egy darabból voltak a szarvak, és bevonta az egészet rézzel. 3Azután elkészítette az oltár egész fölszerelését: a fazekakat, lapátokat, hintőedényeket, villákat és szenesserpenyőket. Az egész fölszerelést rézből készítette el. 4Készített az oltárhoz rostélyszerű rézrácsozatot a perem alá, amely annak a közepéig ért le. 5Öntött négy karikát a rézrácsozat négy sarkára rúdtartóknak. 6Elkészítette a rudakat akáciafából, és bevonta rézzel. 7Bedugta a rudakat az oltár oldalain levő karikákba, hogy hordozható legyen. Deszkákból készítette azt, belül üresre.

A rézmedence

8Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak.

A szent hajlék udvara

9Elkészítette az udvart is. A déli oldalon az udvar szőnyegfala sodrott lenfonálból készült, és száz könyök hosszú volt. 10Húsz oszlopa és húsz réztalpa volt; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. 11Az északi oldal is száz könyök volt, húsz oszloppal és húsz réztalppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. 12A nyugati oldalon ötven könyök szőnyegfal volt tíz oszloppal és tíz talppal; az oszlopok kampói és kapcsai ezüstből voltak. 13A keleti oldal ötven könyök volt. 14Tizenöt könyök szőnyegfal volt az egyik oldalon, és annak három oszlopa és három talpa volt. 15A másik oldalon, az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyök szőnyegfal volt. Ennek is három oszlopa és három talpa volt. 16Az udvar egész szőnyegfala körös-körül sodrott lenfonálból készült. 17Az oszlopok talpai rézből, az oszlopok kampói és kapcsai pedig ezüstből voltak. Az oszlopfőket is ezüsttel borították be, és ezüsthuzallal volt összekötve az udvar összes oszlopa. 18Az udvar kapujának a függönye művészi módon kihímezve, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból készült. A hossza húsz könyök, a magassága pedig – az udvar szőnyegfala szélességének megfelelően – öt könyök volt. 19Négy oszlopuk és négy réztalpuk volt. Ezüstből voltak a kampóik; az oszlopfők és összekötő huzaljaik is ezüstből voltak. 20A hajlék és az udvar összes cöveke körös-körül rézből volt.

A fölhasznált arany, ezüst és réz

21Ez a hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált dolgok jegyzéke, melyet Mózes parancsára állítottak össze; a léviták feladata volt ez, Ítámárnak, Áron főpap fiának vezetésével. 22A Júda törzséből való Becalél, Húr fiának, Úrínak a fia elkészítette mindazt, amit Mózesnek megparancsolt az ÚR. 23Vele együtt dolgozott a Dán törzséből való Oholíáb, Ahíszámák fia, aki járatos volt mindenféle fa- és fémmunkában, értett a művészi szövéshez és hímzéshez kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és lenfonálból.
24A munkálatokhoz, a szentély egész munkálatához felhasznált arany: az az arany, amelyet erre a célra felajánlottak, összesen huszonkilenc talentum és hétszázharminc sekel volt, a szent sekel szerint. 25Az az ezüst pedig, amelyet a közösség számba vett tagjai adtak, száz talentum és ezerhétszázhetvenöt sekel volt, a szent sekel szerint: 26fejenként egy beka – vagyis fél sekel, a szent sekel szerint – mindattól a hatszázháromezer-ötszázötven, húsz évnél idősebb személytől, akik átestek a számbavételen.
27A száz talentum ezüstből megöntötték a szentély és a kárpit talpait: száz talpat száz talentumból, vagyis egy talentumból egy talpat. 28Az ezerhétszázhetvenöt sekelből elkészítették az oszlopok kampóit, beborították az oszlopfőket, és összekötötték azokat. 29A felajánlott réz hetven talentum és kétezer-négyszáz sekel volt. 30Ebből készítették el a kijelentés sátra bejáratának talpait, a rézoltárt a hozzá való rézrácsozattal, az oltár egész fölszerelését, 31az udvar talpait körös-körül meg az udvar kapujának talpait, a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét körös-körül.

A papi ruhák

39 1Elkészítették a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból. Elkészítették Áron szent ruháit is, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.

Az éfód

2Elkészítették az éfódot aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. 3Aranyból vékony lapokat vertek, és fonalakká metélték, hogy művészi szövéssel beledolgozhassák a kék és piros bíborba, a karmazsinba és a lenbe. 4Készítettek hozzá rákapcsolt vállrészeket a két szélén, amelyeket egymásba lehetett kapcsolni. 5A rajta levő övet, amellyel fel lehet övezni, ugyanúgy és ugyanabból készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
6Azután megmunkálták az aranyfoglalatba való ónixköveket, és rávésték Izráel fiainak a nevét, ahogyan a pecsétgyűrűt vésik. 7Azután rátették azokat az éfód vállrészeire. Izráel fiaira emlékeztető kövek ezek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.

A hósen

8Azután elkészítették a hósent művészi munkával, ahogyan az éfódot készítették: aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból. 9Négyzet alakú volt, kétrét hajtva; így készítették el a hósent. Egy arasz hosszú és egy arasz széles volt, kétrét hajtva. 10Négy sor kőből készítettek rá borítást. Rubin, topáz és smaragd: ez volt az első sor. 11A második sor: karbunkulus, zafír és jáspis. 12A harmadik sor: opál, agát és ametiszt. 13A negyedik sor: krizolit, ónix és nefrit. Aranyfoglalatokkal készült a borítás. 14A köveken Izráel fiainak a nevei voltak: tizenkét kő a neveknek megfelelően. Pecsétgyűrű módjára voltak vésve; mindegyiken egy-egy törzs neve volt, a tizenkét törzsnek megfelelően. 15Készítettek a hósenre színarany láncokat; sodorva, ahogy a zsinórokat szokták. 16Azután készítettek két aranyfoglalatot és két aranykarikát, és ráillesztették a két karikát a hósen két végére. 17A két aranyzsinórt belefűzték a két karikába a hósen két végén. 18A két zsinór két végét ráerősítették a két foglalatra, és ráerősítették az éfód vállrészének az elejére. 19Készítettek még két aranykarikát, és azokat is ráerősítették a hósen két végére, azon a szélén, amely az éfód felé eső részen belül volt. 20Azután készítettek még két aranykarikát, és ráillesztették azokat elöl az éfód két vállrészére, kissé lejjebb, közel az egybefűzéshez az éfód öve fölött. 21A hósent karikáinál fogva kék bíbor zsinórral az éfód karikáihoz csatolták, hogy az éfód öve fölött legyen, és ne csússzék el a hósen az éfódról, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.

A palást és a homlokdísz

22Elkészítették az éfód palástját is takácsmunkával, az egészet kék bíborból. 23A palást nyakkivágása középen volt, mint a mellvért nyakkivágása. A kivágás körös-körül szövéssel volt megerősítve, nehogy beszakadjon. 24A palást szegélyére gránátalmákat készítettek kék és piros bíborból és sodrott karmazsin fonálból. 25Készítettek színarany csengettyűket, és odaerősítették a csengettyűket a gránátalmák közé a palást szegélyére körös-körül, vagyis a gránátalmák közé. 26Csengettyű meg gránátalma váltakozott a palást szegélyén körös-körül. Ebben szolgált a főpap, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
27Elkészítették Áronnak és fiainak a köntöseit lenből takácsmunkával.
28A főpapi süveget és a papi süvegek kendőit lenből készítették, a gyolcsnadrágot pedig sodrott lenfonálból. 29Az övet is sodrott lenfonálból, kék és piros bíborból meg karmazsin fonálból készítették művészi hímzéssel, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
30Azután a homlokdíszt készítették el, a szent fejdíszt színaranyból, és felírták rá, ahogy a pecsétgyűrűbe szoktak vésni: Az ÚR szent tulajdona! 31Ezt kék bíbor zsinórra fűzték, és rákötötték a süveg elejére, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.

Mózes megszemléli a kész munkát

32Így végezték el a hajléknak, a kijelentés sátrának összes munkálatait. Mindent úgy készítettek el Izráel fiai, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR, úgy készítették el. 33És bemutatták Mózesnek a hajlékot: a sátrat és egész fölszerelését, kapcsait, deszkáit, reteszeit, oszlopait és talpait, 34a vörösre festett kosbőr takarót és a delfinbőr takarót, a függőkárpitot, 35a bizonyság ládáját és annak rúdjait a fedéllel együtt, 36az asztalt, annak egész fölszerelését és a szent kenyereket, 37a színarany lámpatartót mécseseivel, a mécseseket sorjában, annak teljes fölszerelését meg a lámpaolajat, 38az aranyoltárt, a fölkenéshez való olajat és a jó illatú füstölőszereket, a sátor bejáratának függönyét, 39a rézoltárt, annak rézrácsozatát, rúdjait és egész fölszerelését, a medencét és annak állványát, 40az udvar szőnyegfalait, oszlopait és talpait meg az udvar kapujára való függönyt, annak köteleit és cövekeit, a hajléknak, vagyis a kijelentés sátrának egész istentiszteleti fölszerelését, 41a díszes ruhákat a szentélyben végzendő szolgálathoz: Áron főpap szent ruháit és fiainak papi ruháit. 42Pontosan úgy végezték el az összes munkálatot Izráel fiai, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. 43Mózes megtekintette az egész művet, és megállapította, hogy elkészültek vele; úgy készítették el, ahogyan megparancsolta az ÚR. Ekkor Mózes megáldotta őket.

A kijelentés sátra és a papok fölszentelése

40 1Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 2Az első hónap első napján állítsd fel a hajlékot, a kijelentés sátrát! 3Helyezd el benne a bizonyság ládáját, és függeszd fel a kárpitot a láda elé! 4Vidd be az asztalt, és rendezd el rajta, ami rá való! Vidd be a lámpatartót, és rakd fel rá a mécseseket! 5Helyezd az illatáldozatra való aranyoltárt kívülről a bizonyság ládája elé, és tedd föl a függönyt a hajlék bejáratára! 6Helyezd az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának bejárata elé! 7A medencét helyezd a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel! 8Azután kerítsd el az udvart körös-körül, és tedd föl a függönyt az udvar kapujára! 9Aztán vedd a fölkenéshez való olajat, és kend föl a hajlékot és mindazt, ami benne van! Így szenteld fel azt és egész fölszerelését, hogy szent legyen! 10Kend fel az égőáldozati oltárt is és egész fölszerelését. Így szenteld föl az oltárt, hogy igen szent legyen az oltár! 11A medencét és annak állványát is kend fel, így szenteld föl azt!
12Azután vezesd Áront és fiait a kijelentés sátrának bejáratához, és mosdasd meg őket! 13Öltöztesd föl Áront a szent ruhákba, kend fel és szenteld fel, hogy a papom legyen! 14Fiait is vezesd oda, és öltöztesd fel őket köntösükbe! 15Kend föl őket, ahogyan apjukat fölkented, hogy papjaim legyenek! Ez a fölkenés teszi őket örökre papjaimmá, nemzedékről nemzedékre.
16Mózes így járt el: mindenben úgy járt el, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. 17A második év első hónapjának első napján felállították a hajlékot. 18Felállította Mózes a hajlékot: lerakta a talpait, felállította a deszkáit, ráillesztette a reteszeit, és felállította az oszlopait, 19majd kifeszítette a hajlék fölé a sátortetőt, fölterítette a sátor tetejére a takarót, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
20Azután fogta és beletette a Bizonyságot a ládába, a rudakat ráillesztette a ládára, rátette a fedelet a láda tetejére, 21majd bevitte a ládát a hajlékba, és föltette a függőkárpitot, hogy eltakarja a bizonyság ládáját, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. 22Azután elhelyezte az asztalt a kijelentés sátrában a hajlék északi oldalán a kárpiton kívül, 23majd kenyereket rakott rá sorban az ÚR elé, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
24Azután elhelyezte a lámpatartót a kijelentés sátrában az asztallal szemben, a hajlék déli oldalán, 25és fölrakta a mécseseket az ÚR elé – ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. 26Azután elhelyezte az aranyoltárt a kijelentés sátrában a kárpit elé, 27és jó illatú illatáldozatot mutatott be rajta – ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. 28Azután föltette a függönyt a hajlék bejáratára, 29majd elhelyezte az égőáldozati oltárt a hajléknak, a kijelentés sátrának a bejáratánál, és égőáldozatot meg ételáldozatot mutatott be rajta, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. 30Azután elhelyezte a medencét a kijelentés sátra és az oltár között, és vizet töltött bele a mosakodáshoz. 31Ebben mosták meg Mózes, Áron és fiai a kezüket és a lábukat. 32Valahányszor bementek a kijelentés sátrába, és az oltár elé léptek, megmosakodtak, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. 33Azután elkerítette az udvart a hajlék és az oltár körül, és rátette a függönyt az udvar kapujára. Így készült el Mózes a munkával.

Az Úr dicsősége betölti a kijelentés sátrát

34Ekkor beborította a felhő a kijelentés sátrát, és az ÚR dicsősége betöltötte a hajlékot. 35És Mózes nem tudott bemenni a kijelentés sátrába, mert rajta nyugodott a felhő, és az ÚR dicsősége betöltötte a hajlékot. 36Egész vándorlásuk alatt valahányszor fölemelkedett a felhő a hajlékról, útnak indultak Izráel fiai. 37De ha nem emelkedett fel a felhő, ők sem indultak el, amíg az fel nem emelkedett. 38Mert nappal az ÚR felhője volt a hajlék fölött, éjjel pedig tűz lángolt benne. Izráel egész háza látta ezt, amíg csak vándorolt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

28,6 Az éfód a szentélyben szolgálatot végző pap díszes ruhája volt

28,15 A hósen drágakövekkel díszített zsebszerű ruhadarab volt, amelyben a sorsvetéshez használt kockák voltak