¹¹Ezért én sem türtőztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszolom lelkemnek keservét. ¹²Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz. ¹³Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat, ¹⁴máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe. ¹⁵„Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom. ¹⁶Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet. ¹⁷Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele. ¹⁸Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. ¹⁹Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem. ²⁰Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? ²¹Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet?

KNB SZIT STL BD RUF KG