11Ezért én sem türtőztetem számat,
szólok lelkem gyötrelmében,
panaszkodom lelkem keservében:
12óceán vagyok-e vagy szörnyeteg,
hogy börtönbe vetsz engem?
13Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem,
könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
14akkor álmokkal rettegtetsz
és rémlátással rémítesz,
15úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem,
és halál után epednek csontjaim.
16Undorodom! Nem kívánok tovább élni!
Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
17Mi is az ember, hogy nagyra tartod,
és érdemesnek látod vele törődni,
18minden reggel meglátogatod,
és minduntalan próbára teszed?
19Még meddig tart, hogy nem kímélsz,
és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
20Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre!
Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
21Miért nem törlöd el a vétkemet,
és miért nem veszed el a bűnömet?
Lám – most a porba térek megnyugodni,
és ha holnap keresel, már nem leszek!«