Júda bálványimádása

17 ¹Júda vétke vastollal van felírva, hegyes gyémánttal rávésve szívük táblájára és oltáraik szarvaira, ²így tanúskodik ellenük. (Vétkének okozói az oltárok és a berkek, minden lombos fa alatt, a magas dombokon, ³a hegyeken és a tágas mezőkön.) Gazdagságodat és minden kincsedet a zsákmányolók kezére juttatom, és így megfizetek minden vétkedért az egész országodban. ⁴El kell majd hagynod örökrészedet, amelyet adtam neked; ellenségeid szolgaságába vetlek olyan országban, amelyet nem ismersz. Mert haragom tüze fellobbant ellened, és égni fog örökké.

Bölcs mondások

⁵Ezt mondja az Úr: Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és szíve elfordul az Úrtól. ⁶Olyan lesz, mint a cserje a pusztában: Ha valami jó jön, semmit sem lát belőle, hanem a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön. ⁷Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. ⁸Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni. ⁹Csalárdabb az emberi szív mindennél, és tele van gonoszsággal. Ki lát bele titkos rejtekeibe? ¹⁰Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és próbának vetem alá a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint. ¹¹A fogolymadár kikölti a tojást, amit nem ő tojt. Ilyen az az ember, aki gazdagságot gyűjt hamis úton: élete delén itt kell hagynia, így végül is bolondnak bizonyul.

Bizalom a templomban és az Úrban

¹²Dicsőséges királyi szék, magasztos kezdettől fogva: a mi szent helyünk. ¹³Izraelnek reménysége, Uram! Azok, akik elhagynak, mind megszégyenülnek; akik pedig elfordulnak tőled, azokat gyökerestül kitépik földjükből, mert elhagyták az élő vizek forrását.

A próféta könyörgése

¹⁴Gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok, szabadíts meg, és megszabadulok, mert te vagy egyetlen reménységem. ¹⁵Folyvást azt mondogatják nekem: „Hol van az Úr szava? Valósuljon meg!” ¹⁶Mégsem követeltem, hogy rosszat hozz rájuk, és a nyomorúság napját sem kívántam: ezt te jól tudod. Ami ajkamat elhagyta, nyilvánvaló volt előtted. ¹⁷Ne légy hát félelmemre, te, aki menedékem vagy a nyomorúság napján. ¹⁸Valljanak szégyent, akik üldöznek, ne én szégyenüljek meg! Rettegjenek ők, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a nyomorúság napját, és kétszeres csapással zúzd őket össze!

A szombat megtartása.

¹⁹Így szólt hozzám az Úr: „Menj, és állj meg a nép fiainak kapujában, amelyen ki­ és bejárnak Júda királyai, és Jeruzsálem minden kapujában. ²⁰És ezt mondd nekik: Halljátok az Úr szavát Júda királyai, Júda egész népe és Jeruzsálem minden lakója, akik bejártok e kapukon! ²¹Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok magatokra, ne hordjatok terhet szombati napon, és ne vigyetek be semmit Jeruzsálem kapuin. ²²Házaitokból se hordjatok ki terhet szombati napon, és semmiféle munkát ne végezzetek. Szenteljétek meg a szombati napot, amint atyáitoknak megparancsoltam. ²³De ők nem hallgattak rám, s nem fordították felém a fülüket, hanem megkeményítették nyakukat; nem hallgattak meg, s nem fogadták el az intést. ²⁴De ha ti hallgattok rám – mondja az Úr –, és szombati napon nem visztek be terheket ennek a városnak kapuin, hanem megszentelitek a szombatot, és semmiféle munkát nem végeztek rajta, ²⁵akkor e város kapuin királyok vonulnak majd be, akik Dávid királyi székén ülnek; szekéren és lovon járnak majd, ők maguk, udvari embereik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói. És ennek a városnak mindig lesz lakója. ²⁶Eljönnek majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, a síkságról és a hegyvidékről meg a Negebről, hogy égő­ és véres áldozatot, ételáldozatot, tömjént és hálaáldozatot mutassanak be az Úr templomában. ²⁷De ha nem hallgattok parancsomra, hogy szenteljétek meg a szombati napot, s tilalmamra, hogy ne lépjetek be Jeruzsálem kapuin terhet hordozva szombati napon, akkor el nem alvó tüzet bocsátok kapuira, úgyhogy megemészti Jeruzsálem palotáit.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet