Szent István Társulati Biblia

Izajás jövendölése

Izajás meghívása. 6 1Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. 2Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek. 3És harsány hangon mondogatták egymásnak:

„Szent, szent, szent a Seregek Ura,
dicsősége betölti az egész földet!”

   4Még a küszöbök alapjai is megrendültek harsány hangjuktól, és a templom tele lett füsttel.
5Erre így szóltam:

„Jaj nekem, végem van,
mert tisztátalan ajkú ember vagyok,
és tisztátalan ajkú nép között élek,
mégis szememmel láttam a Királyt,
a Seregek Urát.”

   6Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett.
7Megérintette vele az ajkamat és így szólt:

„Nos, azáltal,
hogy ez megérintette ajkadat,
eltűnt gonoszságod
és bocsánatot nyert a bűnöd.”
8Aztán hallottam az Úr szavát,
amint így szólt:
„Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?”
Így válaszoltam:
„Itt vagyok, engem küldj el!”
9Erre így szólt:
„Menj, mondd meg ennek a népnek:
Hallván halljatok, de ne értsetek,
látván lássatok, de ne fogjátok föl.
10Tedd érzéketlenné e nép szívét,
süketté a fülét, és kösd be a szemét,
hogy ne lásson a szemével,
ne halljon a fülével és ne értsen a szívével,
s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg.”
11Erre megkérdeztem:
„Meddig tart ez, Uram?”
Így válaszolt:
„Míg a városok el nem pusztulnak,
s lakók nélkül nem maradnak,
a házak meg emberek nélkül;
míg a szántóföldek pusztává nem lesznek,
12s az Úr messzire nem űzi az embereket.
Akkor majd nagy pusztulás lesz
az országban.
13De ha egy tizednyi megmarad a népből,
az úgy pusztul el, mint a terebint,
amelyet ha levágnak,
csak törzsöke marad,
ám a megmaradt törzsök szent mag.”