2. AZ IMMÁNUEL-KÖNYV

Izajás meghívása.

6 ¹Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. ²Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek. ³És harsány hangon mondogatták egymásnak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” ⁴Még a küszöbök alapjai is megrendültek harsány hangjuktól, és a templom tele lett füsttel. ⁵Erre így szóltam: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” ⁶Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. ⁷Megérintette vele az ajkamat és így szólt: „Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd.” ⁸Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!” ⁹Erre így szólt: „Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. ¹⁰Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg.” ¹¹Erre megkérdeztem: „Meddig tart ez, Uram?” Így válaszolt: „Míg a városok el nem pusztulnak, s lakók nélkül nem maradnak, a házak meg emberek nélkül; míg a szántóföldek pusztává nem lesznek, ¹²s az Úr messzire nem űzi az embereket. Akkor majd nagy pusztulás lesz az országban. ¹³De ha egy tizednyi megmarad a népből, az úgy pusztul el, mint a terebint, amelyet ha levágnak, csak törzsöke marad, ám a megmaradt törzsök szent mag.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet