51 ¹Hallgassatok rám, akik az igazság után jártok, és az Urat keresitek! Emeljétek tekintetetek a kősziklára, amelyből kivágtak benneteket, és a kút nyílására, amelyből kiástak titeket!

Az Ábrahám fiaira váró üdvösség

²Nézzétek atyátokat, Ábrahámot, és Sárát, aki a világra hozott titeket; mert egészen egyedül volt, amikor meghívtam, de megáldottam és megsokasítottam. ³Siont megvigasztalja az Úr, megvigasztalja minden romját. Pusztaságát olyanná teszi, mint az Éden, és sivatagját hasonlóvá az Úr kertjéhez. Öröm és vidámság lesz benne, hálaadás és dicséret szava zeng.

Az Úr hamarosan ítélkezik a föld fölött

⁴Figyeljetek ide, nemzetek, hallgassatok rám, ti népek! Mert tőlem származik a törvény, és az én igazságom lesz a nemzetek világossága. ⁵Hamarosan elérkezik igazságosságom, és szabadításom felragyog, mint a fény, karom ítéletet tart a népeken; a szigetek bennem bizakodnak, és karom erejébe vetik reményüket. ⁶Emeljétek föl tekintetetek az égre, és nézzetek a földre le. Bizony szétoszlik az ég, mint a füst, a föld, mint a ruha, úgy elavul, és lakói elenyésznek, akár a féreg. De szabadításom örökre megmarad, és igazságomnak nem lesz vége soha. ⁷Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot, népem, ki szívében viseli tanításom. Ne féljetek az emberek gyalázkodásától, és ne essetek kétségbe szidalmaik miatt. ⁸Mert moly emészti meg őket, mint a ruhát, és mint a gyapjút, féreg pusztítja el őket. De az én igazságom mindörökre megmarad, szabadításom nemzedékről nemzedékre.

Az Úr ébresztgetése

⁹Kelj föl, kelj föl! Öltözz erőbe, karja az Úrnak! Kelj föl, mint a hajdankor napjaiban, mint a régmúlt nemzedékek idején. Vajon nem te hasítottad ketté Ráhábot, és nem te döfted keresztül a sárkányt? ¹⁰Nem te szárítottad ki a tengert, és a hatalmas örvény vizét, hogy úttá változtasd a tenger mélyét, és megváltottjaid átkelhessenek rajta? ¹¹Most is visszatérnek az Úr megváltottjai, és dicséretet zengve érnek a Sionra. Örök vidámság lesz az arcukon; öröm és ujjongás kíséri őket, a fájdalom és a sóhaj megfutamodik.

Az Úr népének vigasztalója

¹²Én, én magam vagyok a ti vigasztalótok! Miért is félnél hát halandó embertől; ember fiától, aki úgy elhervad, miként a fű? ¹³Elfeledkeztél az Úrról, alkotódról, aki kiterjesztette az eget, s megvetette a föld alapjait. Ezért remegsz folyvást, mindennap, sanyargatód haragjától, attól, hogy elveszít téged. De hol van már sanyargatód haragja?

A szabadulás

¹⁴A fogoly hamarosan kiszabadul; nem fog meghalni börtönében, és kenyere nem fogy el. ¹⁵Én vagyok az Úr, a te Istened, én kavarom fel a tengert, hogy zúgjanak a habjai; a Seregek Ura a nevem. ¹⁶Én adtam ajkadra tanításomat, és én rejtettelek el a kezem árnyékában, amikor kiterjesztettem az eget, és megvetettem a föld alapjait, és azt mondtam Sionnak: „Az én népem vagy.”

Jeruzsálem ébresztése

¹⁷Ébredj föl, ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem! Te, aki megittad az Úr kezéből haragja poharát, a mámorító kelyhet fenékig ürítetted. ¹⁸Nem volt senki sem, aki gyámolította volna a fiai közül, akiket a világra hozott. Nem volt senki, aki kézen fogta volna, azok közül, akiket fölnevelt. ¹⁹Két csapás ért – ki sajnálkozik rajtad? Pusztulás és romlás, éhínség és kard – ki vigasztal meg téged? ²⁰Fiaid ott hevertek tehetetlenül az utcasarkokon, mint a hálóba esett zerge, telve az Úr haragjával, Istened fenyegetésével. ²¹Azért halljad, te megalázott, aki részeg vagy, de nem a bortól. ²²Ezt mondja Uralkodód, az Úr, a te Istened, aki megvédelmezi népét: Nézd, kiveszem kezedből a mámorító kelyhet, és haragom poharát nem kell többé innod. ²³Kínzóidnak kezébe adom, azoknak a kezébe, akik így szóltak hozzád: „Görnyedj meg, hadd tapossunk rajtad.” És te olyanná tetted hátadat, mint a föld, mint az utca, amelyen járnak-kelnek.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet