51

¹Hallgassatok rám, akik igazság után jártok,
akik az Urat keresitek!
Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágtak titeket,
és a kút üregére, melyből kiástak!

²Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra,
és Sárára, aki szült titeket!
Mert egyedül őt hívtam meg,
megáldottam és megsokasítottam.

³Bizony, megvigasztalja az Úr Siont,
megvigasztalja minden romját;
olyanná teszi sivatagját, mint az Éden,
és pusztaságát, mint az Úr kertje.
Öröm és vidámság lesz benne,
hálaadás és ének hangja.

⁴Figyeljetek rám, én népem,
és ti, nemzetek, rám hallgassatok!
Mert tanítás indul ki tőlem,
és igazságomat a népek világosságává teszem
egy szempillantás alatt.

⁵Közel van igazságom,
kiindult szabadításom,
és karom megítéli a népeket;
rám várnak a szigetek,
és karomban reménykednek.

⁶Emeljétek az égre szemeteket,
és tekintsetek a földre le!
Mert az ég, mint a füst, elenyészik,
a föld, mint a ruha, szétfoszlik,
és lakói, mint a szúnyogok, elpusztulnak;
de szabadításom örökre megmarad,
és igazságom nem szűnik meg.

⁷Hallgassatok rám, akik ismeritek az igazságot,
nép, melynek szívében van tanításom!
Ne féljetek az emberek gyalázkodásától,
szitkaiktól ne ijedjetek meg!

⁸Mert mint a ruhát, megeszi őket a moly,
és mint a gyapjút, megeszi őket a féreg;
de igazságom örökre megmarad,
és szabadításom nemzedékről nemzedékre.

⁹Ébredj, ébredj, öltözz erőbe,
az Úrnak karja!
Ébredj, mint a hajdankor napjaiban,
a régmúlt nemzedékek idején!
Vajon nem te vagy, aki kettéhasítottad Ráhábot,
aki átdöfted a sárkányt?

¹⁰Vajon nem te vagy, aki kiszárítottad a tengert,
a nagy mélység vizét,
s aki úttá változtattad a tenger mélyét,
hogy átkeljenek a megváltottak?

¹¹Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek,
ujjongással jönnek a Sionra,
és örök öröm lesz a fejük felett;
vidámság és öröm éri őket,
elfut a bánat és a sóhaj.

¹²Én, én vagyok vigasztalótok!
Ki vagy te, hogy félj halandó embertől,
ember fiától, aki olyan, mint a fű?

¹³Megfeledkeztél az Úrról, alkotódról,
aki kifeszítette az eget,
és megalapozta a földet;
és féltél szüntelenül, egész nap
a sanyargató haragjától,
aki pusztításra készült.
De hol van már a sanyargató haragja?

¹⁴Gyorsan kiszabadul a megkötözött,
nem hal meg a veremben,
és nem fogy el kenyere.

¹⁵Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
aki felkavarom a tengert, és zúgnak hullámai;
Seregek Ura az én nevem.

¹⁶Szádba helyeztem igéimet,
és kezem árnyékával takartalak be,
amikor kifeszítettem az eget,
és megalapoztam a földet,
s azt mondtam Sionnak: »Az én népem vagy.«

¹⁷Ébredj föl, ébredj föl,
kelj föl, Jeruzsálem,
aki kiittad az Úr kezéből
haragjának kelyhét;
a kábító serleget
kiittad, kiürítetted.

¹⁸Nincs senki, aki törődjék vele,
összes fia közül, akiket szült;
és nincs senki, aki megfogja kezét,
összes fia közül, akiket felnevelt.

¹⁹Két dolog ért téged;
ki szánakozik rajtad?
Pusztulás és összeomlás, éhínség és kard;
ki vigasztal meg téged?

²⁰Fiaid ájultan feküdtek
minden utcasarkon,
mint hálóba került gazella,
eltelve az Úr haragjával,
Istenednek fenyegetésével.

²¹Ezért halld ezt, te szegény,
aki részeg vagy, de nem bortól!

²²Így szól Urad, az Úr,
és Istened, aki perbe száll népéért:
»Íme, kiveszem kezedből a kábító kelyhet,
haragom serlegét;
nem iszod azt többé.

²³Megalázóid kezébe teszem,
akik azt mondták neked:
‘Hajolj meg, hadd menjünk át rajtad!’
S olyanná tetted hátadat, mint a föld,
és mint az utca a járókelőknek.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet