A nép jelképes fogságba hurcolása.

12 ¹Az Úr szózatot intézett hozzám: ²Emberfia: lázongó nemzedék körében élsz; van szemük a látásra, de nem látnak; van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez. ³Azért hát, emberfia, szedd össze az útra a holmidat, és menj el, nappal, a szemük láttára. Menj el a szemük láttára arról a helyről, ahol lakol, egy másik helyre. Talán felfigyelnek rá, mert hiszen lázongó nemzedék ez. ⁴Szedd össze a holmidat, mint a száműzetésbe készülők a csomagjukat, nappal, a szemük láttára. Aztán menj el este, a szemük láttára, mint akik számkivetésbe mennek. ⁵A szemük láttára csinálj a falon egy lyukat és azon keresztül menj ki. ⁶A szemük láttára vedd válladra holmidat, és költözz ki, amikor sötét lesz. Arcodat född be, hogy ne lásd a földet, mert jellé tettelek Izrael háza számára. ⁷A kapott parancs szerint jártam el: nappal összeszedtem a holmimat, mint a száműzetésbe készülők, este meg rést vágtam kezemmel a falon. Sötétben mentem ki, s a holmimat a szemük láttára a vállamon vittem. ⁸Reggel az Úr szózatot intézett hozzám: ⁹Emberfia, Izrael háza, ez a lázongó nemzedék nem kérdezte meg: „Mit csinálsz?” ¹⁰Így beszélj azért: Ezt mondja az Úr, az Isten: Jeruzsálemről szól ez a jövendölés és Izrael egész házáról, amely benne él. ¹¹Mondd: én jel vagyok nektek. Amit én tettem, azt teszik majd ők is: száműzetésbe, fogságba mennek. ¹²A fejedelem, aki köztük van, a vállára veszi holmiját a sötétben, és a falon keresztül megy ki, amelyen rést ütnek, hogy ki lehessen rajta menni. Arcát befödi, hogy ne lássa a földet. ¹³Kivetem rá hálómat és megfogom kelepcémben, Babilonba viszem, a káldeusok földjére, de nem fogja látni, hanem meghal ott. ¹⁴Azokat, akik elkísérik – segítőit és seregét –, mind szétszórom, a szél minden irányába, és kardot rántok utánuk. ¹⁵Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé és szétszélesztem őket idegen országokba. ¹⁶De meghagyok közülük néhányat. Ezek megmenekülnek a kardtól, az éhínségtől, a pestistől, hogy elbeszéljék minden szégyenletes tettüket a népek körében, ahová mennek, s így azok is megtudják, hogy én vagyok az Úr. ¹⁷Az Úr szózatot intézett hozzám: ¹⁸Emberfia, remegve edd kenyeredet, s vizedet is nyugtalanul és szorongva idd, ¹⁹és mondd meg az ország népének: Ezt mondja az Úr, az Isten Jeruzsálem lakóinak, akik szétszóródtak Izraelben. Kenyerüket szorongva eszik, vizüket félve isszák, mert lakóinak erőszakossága miatt elpusztul az ország és akik lakják. ²⁰A népes városok romhalmazzá válnak, az ország sivataggá lesz, hogy megtudjátok: én vagyok az Úr.

Népi mondások.

²¹Az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ²²Emberfia, mit akartok azzal a mondással, amely Izrael földjén járja: A napok múlnak, s a látomások nem válnak valóra. ²³Mondd meg ezért nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Véget vetek ennek a mondásnak, és nem beszéltek így többé Izraelben. Mondd meg nekik: Közel vannak a napok, amikor minden látomás valóra válik. ²⁴Nem lesz többé hamis látomás, sem csalárd jövendölés Izrael házában. ²⁵Mert én, az Úr beszélek. Amit mondok, az valóra válik, késedelem nélkül. Igen, ti lázongó nemzedék, megélitek, hogy amit kimondok, azt valóra is váltom – mondja az Úr, az Isten. ²⁶Az Úr szózatot intézett hozzám: ²⁷Emberfia, Izrael háza így beszél: „A látomás, amit ez lát, csak távoli időre vonatkozik, csak távoli jövőről jövendöl.” ²⁸Mondd hát meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szavaim nem késnek tovább. Amit mondok, az beteljesedik – mondja az Úr, az Isten.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet