16Hála legyen Istennek, aki Titusz szívét hasonló buzgóságra hangolta irántatok! 17Engedett felszólításomnak, sőt mivel buzgósága még nagyobb volt, önszántából utazott hozzátok. 18Vele küldjük azt a testvért is, akit az evangélium hirdetéséért minden egyházban dicsérnek. 19De nemcsak dicsérik, hanem az egyházak kísérőnkül is rendelték a jótékonyság megszervezésében, amelyet az Úr dicsőségére saját akaratunkból vállaltunk. 20El akartuk kerülni, hogy valaki megrágalmazzon a gondunkra bízott bőséges adomány miatt. 21A becsületre ugyanis vigyázunk nemcsak Isten, hanem az emberek előtt is. 22Velük küldtük még azt a testvérünket is, akinek buzgóságát sokféle dologban gyakran kipróbáltuk, s aki most irántatok való bizalma folytán még buzgóbb. 23Ami Tituszt illeti, ő kísérőm, nálatok pedig munkatársam; ami a testvéreket illeti, ők az egyházak küldöttei, Krisztus dicsősége. 24Tanúsítsatok szeretetet irántuk, és bizonyítsátok be az egyházak színe előtt, hogy a veletek való dicsekvésem nem alaptalan.
A jótékonyság áldásai.
9 1A szenteknek való gyűjtésről fölösleges többet írnom. 2Hiszen ismerem készséges szíveteket, és dicsérlek is benneteket a macedónoknak. Tavaly óta Achája is készen áll rá, és buzgóságotok sokakat föllelkesített. 3Mégis elküldtem a testvéreket, hogy a dicséret, amelyben benneteket részesítettem, e tekintetben alaptalannak ne bizonyuljon, hanem amint mondtam, készen álljatok. 4Különben ha macedónok jönnek velem, s készületlenül találnak titeket, mi is szégyent vallunk ebben az ügyben és ti még inkább. 5Ezért tartottam szükségesnek, hogy felszólítsam a testvéreket, menjenek előre el hozzátok, és gyűjtsék össze a megígért adományt. Minden legyen készen, hogy a bő áldás, ne a szűk alamizsna képét mutassa.